A magyar diplomácia azért erős, mert nem baloldali elveket követ


Hirdetés

Oslo – aláírási helyét tekintve Washington – óta nem történt olyan komoly előrelépés a közel-keleti állapotokat illetően, mint a minap, hiszen az USA bábáskodása mellett Izrael békemegállapodást írt alá az Egyesült Arab Emirátusokkal és Bahreinnel, aminek köszönhetően mindkét arab ország nagykövetséget nyit a zsidó államban – jóllehet nem Jeruzsálemben, bár ki tudja –, nem beszélve a gazdasági kapcsolatok várható felvirágzásáról.

A közel-keleti térség egy olyan puskaporos hordó, ahol még a legkisebb sikernek is mindig örülni kell, hiszen az hozzájárulhat ahhoz, hogy az összes ábrahámita vallás követői nagyobb biztonságban élhessenek a jövőben. Ennek megfelelően 1994-ben Nobel-békedíjat kapott Jasszer Arafat, Simon Perez és Jichák Rabin – utóbbi az életével is fizetett ezért nem sokkal később.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Donald Trump amerikai elnök, Hálid bin Ahmed al-Kalifa bahreini és Abdalláh bin Zajid án-Nahajan sejk, egyesült arab emírségekbeli külügyminiszter (b-j) az Izrael, valamint Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek közötti békeszerzõdés aláírási ünnepségén a washingtoni Fehér Ház Kék termének erkélyén 2020. szeptember 15-én. MTI/AP/Alex Brandon

Elég az hozzá, hogy az ember némi joggal gondolhatná azt, a világsajtóban bizonnyal nem lát komoly szenvelgést a békével kapcsolatban. Hát persze, ahogy azt elképzeljük egy ideális világban… Az amerikai függetlenobjektívektől pl. megtudhatjuk, hogy ez gyakorlatilag nem egy túl fontos cselekedet, hiszen eleve túl nagyok az elvárások. Nyilván, háborús helyzetből békéset alkotni nem kis elhatározás, nem is lehet önbizalom nélkül nekifutni. Bennem azért mégis motoszkál a kisördög. Például erős a gyanúm, hogy ha ezt a béketervezetet egy demokrata elnök hozza tető alá – mondjuk Hillary Clinton –, akkor már ácsolnák neki a pódiumot a Nobel-békedíj átvételéhez.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k), Robert O’Brien amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó (b) és Mark Meadows, Donald Trump amerikai elnök kabinetfőnöke Washingtonban 2020. szeptember 15-én. MTI/KKM

Hiába, nem úgy megy az, hogy a cselekedeteket és eseményeket azok súlya alapján ítéljük meg, kellenek hozzájuk a megfelelő sztorik is! Obama például a világon semmit se ért el, amikor megkínálták a Nobellel.

Mert hát mit is várunk attól a sajtótól, amely azt pedzegeti, hogy tulajdonképpen már csak azért is jobb lenne, ha Biden nyerné a választást, mert ellenkező esetben a demokraták a jelenleginél is erőszakosabb utcai zavargásokba kezdenének? Értik, ugye? Nem a randalírozók hibásak, hanem azok, akik miatt ezeknek a szegény demokratáknak anarchiát kell kialakítaniuk: a republikánus szavazók!

Ha már Nobel-díj – Szijjártó Péter is arról beszélt, hogy ezért a munkáért bizony Trump megérdemelné a kitüntetést. Az a Szijjártó Péter, aki az EU-s külügyminiszterek közül egyedüliként kapott meghívást az ünnepélyes ceremóniára. Ízlelgessük ezt egy kicsit! Ahol a német vagy a francia diplomácia vezetője szokott ülni – vagy régiós szinten, mondjuk, a lengyelé –, ott most a magyar külpolitika irányítója ült.

Érdekes elszigeteltség ez, nem mondom.

És ebben a helyzetben is mit választ a hazai balos sajtó? Az elbagatellizálást. Nem illik a narratívába, ugye.

Ilyen egy külpolitika, ha erős, ha természetben mért súlyához képest többre képes, ilyen, amikor elismerik. Tudom, ez most nagyon rossz érzés sokaknak, furcsa érzés fojtogatja a torkukat, kő ül a gyomrukban, de el kell fogadni: a világ vezető hatalma nem úgy ítéli meg a magyar kormányt, ahogy a háttérhatalmi pénzből eltartott szervezetek azt Európa felé közvetítik. Ilyenkor önkéntelenül arra gondolok, hogy lehetnének Magyarország határai egy kicsivel közelebb is az USA-hoz.

És van itt még egy fontos dolog: Magyarország és Izrael viszonya. A helyzet ugyanis az, hogy az EU többségéhez képest Magyarország kifejezetten Izrael-barát politikát folytat. Beszélhetnénk itt arról a pár évtizede megfigyelhető európai helyzetről is, melynek következtében a jobboldali pártok egyre közelebb kerültek az izraeli kormányokhoz, miközben a baloldali tömörülések folyamatosan távolodnak tőlük, sőt olykor kifejezetten Izrael-ellenes retorikát alkalmaznak. Részben világnézeti, antikapitalista okokból, részben meg azért, mert egyre inkább a bevándorlóktól várják a szavazatokat – de ez a gondolatmenet most messzire vezetne.

TGM leírhatja még százszor, hogy maga a Netanjáhú-kormány antiszemita, ha egyszer a valóságban úgy áll a dolog, hogy míg a magyar-izraeli viszony soha nem volt még ilyen jó, addig a baloldal egy Bíró Lászlót indít jelöltnek a szerencsi időközi választáson – Elek István pedig friss dolgozatában leírja, hogy pont attól antirasszista és antiszemita-ellenes az ellenzéki összefogás, hogy egy rasszista és antiszemita közös jelöltet indít. Értik, az egykori Heti Válasz alapítója és főszerkesztője.

A tettek beszélnek – és az, hogy Magyarország megítélése egyre pozitívabb, illetve egyre erősebb, a maga lábán is megállni képes, sőt utat mutató állam képét sugározza kifelé és idehaza is.

Mindeközben pedig a Szörny Rt. – köszönet az örökbecsűért Ferencz Orsolyának – ostoba, önellentmondó módon handabandázik össze-vissza.

Hajrá mi!


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb