Advent: A történelmi egyházak együtt ünnepelnek Debrecenben

A karácsonyig tartó időszakban koncertekkel is várják az ünneplőket a Nagytemplomba. December 3-án Lajkó Félix, 10-én Kökény Attila ad elő karácsonyi dalokat, míg 17-én Wolf Kati koncertezik a Nagytemplomban. Papp László hozzátette: “mivel 2018 a Családok Éve, a város ennek szellemében hirdetett adományozási akciót az autista gyerekek megsegítésére.”

A polgármester arról is beszélt, hogy a debreceni cukrászat fennállásának 201. évfordulója alkalmából 201 méter hosszú kalácsot készítenek a cukrászok és megvendégelik a látogatókat. Ruszin Romulusz dandártábornok, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka közölte, hogy december 2-án a Kölcsey Központban a Helyőrségi Zenekar ad koncertet. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke arról számolt be, hogy december 23-án a közmédia a nagytemplomi istentiszteletet közvetíti Kárpát-medence szerte.
A Kistemplomban pedig december 9-én Rákász Gergely tart orgonakoncertet, amelynek jelentőségét növeli, hogy a sokáig néma orgonát mostanra sikerült felújítani. Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező ügyvezetője elmondta: minden adventi gyertyagyújtásra a Városházáról indulnak a résztvevők a főtérre. Nagy hangsúlyt fektetnek a családok együttlétére, ezért december 2-án, az első gyertyagyújtás napján a Kölcsey Központban lesz az Ezer család énekel a Családok Évében program debreceni helyszíne.

Forrás: MTI


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb