Ungváry Zsolt: A kiút meglepően egyszerű
Krízishelyzetben leegyszerűsödik a világ. Ha háború van vagy természeti katasztrófa, akkor egyszeriben érdektelenné válik, apróságnak tűnik minden egyéb, és csak arról az egyetlen dologról szól minden. Az utóbbi években viszont állandósult a krízishelyzet: csak az én életemben volt már ózonlyuk, AIDS, mágneses pólusváltás veszélye, maja világvége, „a” típusos tüdőgyulladás és sertésinfluenza, Földnek csapódó meteorit, terrorizmus (je suis Charlie), klímakatasztrófa (je suis Greta) és most a koronavírus.
Ezek természetesen mind valós veszélyek, de mindegyik mögött a haláltól való félelmünk rejtezik, amivel nem vagyunk képesek szembenézni. Mert ha meg is ússzuk az egyik tragédiát, nem könnyebbülhetünk meg; jön a következő. És akárhányat fogunk leküzdeni, a vége menthetetlenül az, hogy meghalunk. Az ember földi élete véges, meg kell szoknunk az elmúlás gondolatát, és távolabbra tekinteni.
A hívőnek itt kétségtelenül jelentős az előnye az ateistával szemben, ugyanis van hová néznie, van miben bíznia.
Materialista szemmel nem kereshetünk és találhatunk értelmet a járványban sem, hiszen minden véletlenül, tervezés nélkül alakul, így csakugyan tehetetlenül sodródunk egyik katasztrófából a másikba, és megoldást sosem lelhetünk, mert a vége mégiscsak ugyanaz: a nemlét. Persze, ez is felfogható megoldásnak, csak nincs kifutása, mint általában semmiféle tagadásnak. (Lásd még a hazai ellenzék ideológiáját, ami nagyjából kimerül abban, hogy mit nem akarnak: Orbánt, nemzetegyesítést, olimpiát, érettségit stb.)
A tagadás szelleme sosem lehet építő,
mert ha kimondom azt, hogy gyógyíthatatlan betegség, már rögzítettem is, hogy esélytelen a küzdelem ellene. Minden kutatás, oltóanyag-fejlesztés, próbálkozás önmagában cáfolja a kiindulópontot („gyógyíthatatlan”), mivel a leküzdésére irányuló erőfeszítések azt bizonyítják, hogy hiszek a gyógyíthatóságában. A tudományt előszeretettel állítják szembe a hittel, holott a tudomány puszta léte feltételezi, hogy törvényszerűségeknek lenniük kell. Nem kutathatnánk a biológia, fizika, kémia törvényeit, ha nem hinnénk ezeknek a törvényeknek a létezésében.
És ha törvények vannak, akkor törvényalkotónak is lennie kell.
A problémánk tehát valóban nagyon egyszerű, a gondolkodásunk csakugyan „egybites”. De ez az egy bit nem valami véletlenszerű változó (az aktuális divatprobléma), hanem az egyetlen örök: Isten léte, és a hozzá való személyes viszonyunk. Nem a tagadás (mint Lucifer Az ember tragédiájában), hanem az igenlés. Nem a megsemmisülés, hanem az üdvösség. A logika is erre szorít minket, mert ha nem így van, akkor az egésznek semmi értelme. És ha semmi értelme, miért baj, ha megszűnik?
Ungváry Zsolt
Kiemelt képünk forrása a Pixabay.
