Online térbe kerül át a Gyereket a magasba! program

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom idén is megrendezi nagy sikerű, tavaly több ezer családot megmozgató országos, Gyereket a magasba! akcióját. 2019-ben több mint tízezren vettek részt a programban, és emelték fel gyermeküket, egyszerre, egy időben megmutatva, hogy a gyerek a legnagyobb érték, amit az élet adhat. Ezzel az egyszerre felemelt gyerekek nem hivatalos világrekordját is felállították akkor. 

A koronavírus miatt kialakult helyzetre tekintettel azonban idén nem családi napok, gyerekkoncertek keretében, nem szabadtéren, hanem az otthonokban rendezik meg a nagy gyerekemelést, s erre hívnak mindenkit határon innen és túl. Az online akcióhoz tehát virtuális módon lehet csatlakozni.

„Emelje magasba mindenki gyermekét, legyen az újszülött, kisbaba, kicsi vagy nagy gyerek! Mutassuk meg szeretteinknek, a nagymamáknak, nagypapáknak, rokonainknak, hogy a távolság ellenére is mellettük vagyunk, és egymáshoz tartozunk!” – áll a mozgalom felhívásában.


Hirdetés

A Mozgalom ismert embereket, családokat is felkért, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, így Mádai Vivien és Takács Bence tévés műsorvezetőket, Kiss Ramóna színésznőt és Lékai Máté válogatott kézilabdázót, Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, Szirányi Bence válogatott jégkorongozót, valamint több más sportolót, zenészt és színészt.  

A nagy gyerekemeléshez nagyon könnyű csatlakozni, elég feltölteni az otthoni gyerekemelésről készült fotót vagy videót a közösségi felületekre, és ott ellátni a #gyereketamagasba hashtaggel. 

Emeljük magasba gyerekeinket április 29-én, szerdán 11:00 órakor, hogy megmutassuk: a gyerek a jövőnk, a gyerek örök érték!

Az esemény fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes.

A Gyereket a magasba! országos gyerekemelő akcióról részletek a mozgalom honlapján, Facebook-, illetve Instagram-oldalán találhatóak.

'Fel a tetejéhez' gomb