Hornung Ágnes: a jövőt a magyar családok írják

A jövőt a magyar családok írják, erre az életközösségre támaszkodik Magyarország évszázadok óta – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön a Család és kapcsolódások című konferencián.

Hornung Ágnes úgy fogalmazott, hogy a kormány a jövőben is arra törekszik, hogy elhárítson minden nehézséget azok elől, akik családban szeretnének élni.

Emlékeztetett arra, hogy Magyarország kormánya 2010-ben a családok támogatása mellett kötelezte el magát. Olyan támogatási rendszer jött létre a párok, házasodni vágyok, házasok és a gyermeket vállalók számára, amely minden életkorban igyekszik választ adni a felmerülő problémákra – hangsúlyozta. Magyarország család- és házasságbarát ország – jelentette ki az államtitkár.

Kiemelte, hogy az Európát sújtó nehéz gazdasági helyzet ellenére a kormány minden eddigieknél nagyobb mértékben támogatja az otthonteremtést, biztosítja „Európa legnagyobb otthonteremtési programját”.

A részleteket ismertetve közölte, hogy január 1-jétől bevezették a csok pluszt, a kölcsönt a párok legfeljebb három százalékos kamattal igényelhetik. A támogatás, amely az első közös otthon megszerzéséhez vagy lakóingatlan bővítéséhez is felhasználható, akkor vehető igénybe, ha a házaspár további gyermeket vállal, de a kölcsönösszeg nagyságába beleszámíthatnak a már meglévő gyermekek is – mondta.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy az ötezer fő alatti településeken a csok plusz mellé a gyermeket tervező párok a falusi csokot is igénybe vehetik. Hozzátette: a falusi csokot vissza nem térítendő támogatás formájában nyújtják.

Az első házasoknak továbbra is jár adókedvezmény és a kormány 2024-től megemelte a babaváró összegét – sorolta az államtitkár.
Folyamatosan bővítik a bölcsődei férőhelyeket, hogy a karrier és a családépítés nem zárja ki egymást – jegyezte meg.

A Házasság hete alkalmából rendezett konferencián Hornung Ágnes szólt arról is, hogy egyre népszerűbb a házasság intézménye. Mint mondta, 2022-ben a gyermekek 75 százalékának éltek házasságban a szülei. 30 év felett jelentősen megugrik a házasságban élők aránya. 30-34 év között a magyarok 43 százaléka, 35-39 év között pedig már közel 50 százaléka él házasságban – ismertette a statisztikai adatokat Hornung Ágnes.

A válásokkal kapcsolatban elmondta, hogy míg 2010-ben minden második házasság válással végződött, addig ma már csak minden harmadik. Ez azt jelenti, hogy a házasságok jóval stabilabbak, mint 2010-ben – értékelt. Az államtitkár szerint a házasság és a család az egyik legjobb egészségvédő faktor, amely hozzájárul a testi, lelki és szellemi egészség megőrzéséhez is.

Ujváry András, a konferenciát szervező Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom társelnöke nyitóbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a házasságkötés ideje egyre inkább kitolódik. Mint mondta, ez a jelenség – kutatások szerint – a fiatalok késői pszichoszociális érettségével magyarázható. A civil szervezet ezért a jövőben a középiskolai tanároknak közösségszervezői oktatást szervez majd, míg az egyetemeken önismereti csoportokat szeretnének indítani.

Engler Ágnes, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alelnöke köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy kutatásaik szerint a fiatalok 89 százaléka gondolkodik házasságban. Elmondta azt is, hogy 2010-2021 között megduplázódott a házasságok száma, és nőtt a házasságok időtartama is. Ez azt jelenti – tette hozzá -, hogy egyre kevesebb kiskorú gyermeket érint a szülők válása.

(MTI)

Címlapkép: Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár a CSOK Pluszról nyilatkozik a Vasárnapnak.

'Fel a tetejéhez' gomb