Balczó András: A koronavírus egy figyelmeztetés

– Adynak egy verse jutott eszembe, az a címe, hogy Az Isten balján. A második versszaka így hangzik: „Az Isten könyörületes, / Sokáig látatlan és néma, / Csak a szívünkbe ver bele / Mázsás harangnyelvekkel néha”. Most ez történt. A Teremtő megsokallta, hogy a világ ilyen számarányban fordul el Tőle. Amikor az iskolában az órán a gyerekek nem figyeltek a tanítóra, hanem el voltak foglalva a saját ügyeikkel, a tanító pálcájával figyelmeztetésképpen megkocogtatta a katedrát.

Most a Teremtő megkocogtatta a katedrát, hogy kijózanodjunk. Hogy felismerjük Azt, akit ha keresünk, megtalálunk. Ezt én egy figyelmeztetésnek tartom.

– Ezek egy ószövetségi próféta feddő szavai is lehetnének. Ön ilyen horizonton látja ezeket az eseményeket keresztényként? Isteni figyelmeztetés? – teszi fel a kérdést Maráczi Tamás.

– Feltétlenül. Ez az Isten közbeavatkozása. Tudom, hogy ha vége lesz ennek a járványnak, akkor már nem lehet majd tovább ugyanúgy élni; akik Isten nélkül akarják megoldani az életüket, kevesebben lesznek, és többen olyanok, akik Istenhez fordulnak.

Ez egy figyelmeztetés, hogy Őrá figyeljünk. Jézus azt mondja: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek”. Rossz döntés az, ha Nélküle akarunk élni.

Reménységem szerint jó irányú változás történhet az emberek gondolkodásában.

Van Jézusnak egy példázata: egy ember szőlőt telepített, majd bérbe adta szőlőműveseknek, és idegenbe ment. Amikor eljött az ideje, elküldte szolgáját a járandóságáért. Azok összeverték, elzavarták. Hasonlóan tettek még több alkalommal: a szolgákat megverték, megölték. Végül elküldte szeretett fiát, mondván: azt majd megbecsülik; de őt is megölték, és kidobták a szőlőből. Ekkor Jézus megkérdezte a hallgatóit, hogy mit gondolnak: mit fog tenni a gazda a bérlőkkel? Azt válaszolták: bizonnyal elveszejti őket, és másoknak adja ki a szőlőt. Szerintem a szőlőt mi, magyarok kaptuk. Az, hogy ilyen kevés ember halt meg idáig a járványban Magyarországon, az is a mérhetetlen kegyelem jele.

– Kósa Ferenc 1976-ban önről készített filmjében, a Küldetésben elhangzik az a mondat a szájából, hogy „Rájöttem, hogy nem magamért futok”. Ilyen összetartozás-élménye lehet sokaknak most? Feladják ugyanígy egyéni céljaikat, mert megértik, hogy van egy magasabb értelmű, közösségi cél? – Tette fel a kérdést az újságíró.

Arra a kérdésre, hogy az öttusa mire tanította, ami napjainkban erőforrás lehet, az alábbi szerint válaszolt Balczó András:

Megtanultam veszíteni. Aki nem tud veszíteni, nyerni sem tud.

Tisztában vagyok azzal is, hogy váratlan dolgok vannak, de véletlenek nincsenek. Nem szabad belemenni abba az utcába, hogy: mi lett volna akkor, ha nem így lett volna, hanem amúgy? Weöres Sándor írta: „Mert ami egyszer végbement / azon nem másít semmi rend, / se Isten, se az ördögök: / múlónak látszik és örök”. Verseny során az volt a lényeg, hogy mikor befutottam a célba, bármit mondhassak, csak azt nem, hogy maradt még erőm. A belső béke forrása az a tudat, hogy mindent megtettem a cél érdekében.

Ha valakit a sikerei büszkévé tesznek, jobb lett volna, ha sikertelen marad. A büszkeség nagy átok. Aki érdemet saját magának tulajdonít, az az Istent lopja meg.

Amikor én az erőm végére elérkezem, akkor lép közbe Isten, és adja azt az állapotot, amire mindig is vágyakozik az ember – és ez több és más, mint amit elképzelünk.

Az embernek minden tőle telhetőt meg kell tennie, és az Isten akkor veszi át az irányítást, ha én minden energiámat feléltem már. „Uram, nekem eddig volt erőm, a képességem eddig tartott, most Te következel”.

Akkor Ő belép az ember életébe, és minden menni kezd, mint a karikacsapás.

A teljes írás itt érhető el.

Kiemelt képünk forrása: MTI/Koszticsák Szilárd