A Fidesz és a KDNP képviselői nem asszisztálnak a köztársasági elnök megválasztásához

A köztársasági elnök keddi megválasztása a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja – írta a Fidesz-frakció keddi közleményében. Jelezték: a Fidesz és a KDNP képviselői a választásban és beiktatáson nem vesznek részt.
A Fidesz és a KDNP frakciója a keddi eljáráshoz „„, a választásban és beiktatáson nem veszünk részt” – emelték ki.
Úgy fogalmaztak, az eljárás a Tisza „épülő önkényének újabb állomása”, a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Baka András személyében is alkalmatlan arra, hogy a nemzet egységét megtestesítse, megválasztása nemcsak illegitim, hanem 1956 örökségének és a 2006-os rendőri brutalitás áldozatainak súlyos megcsúfolása
– értékeltek a közleményben.
Vezetőkép: A kormánypárti képviselõk tapsolnak, miután szavaztak Magyarország alaptörvényének tizenhetedik módosításáról szóló törvényjavaslatról az Országgyűlés rendkívüli ülésén 2026. július 13-án. Ezzel elfogadta az Országgyűlés az alaptörvény tizenhetedik módosítását, amelynek értelmében a hatálybalépést követő napon Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatása megszűnik. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert





