Rétvári Bence: A Tisza számára kínossá vált a köztársasági elnökválasztási ügy (VIDEÓ)

„Olyan történt a parlamentben, ami még soha, Magyar Péter nem reagált a napirend előtti felszólalásomra. Eddig mindig hosszú litániákat mondott, bármilyen téma volt, de most volt egy téma, amikor benne is megakadt a szó” – mondta Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a közösségi oldalára kedden feltöltött videójában. Baka András államfői jelölésére nem reagált a miniszterelnök.
Rétvári Bence úgy fogalmazott, hogy
„Baka András jelölése annyira kínos Magyar Péternek, hogy itt a parlamentben sem reagál a vele kapcsolatos felszólalásokra”.
A kereszténydemokrata politikus rámutatott, hogy a tiszások „a jelölési folyamat és a jelölt személye kapcsán is minden korábbi ígéretüket megszegték”, ezért kerülik témát, sőt: „Baka Andrást teljesen eldugták a nyilvánosság elől. Úgy szavaznak róla, hogy még egy mondatot sem mondott, hogy köztársasági elnökként ő mit és hogyan tervez tenni” – mondta.
„Magyar Péter hallgatása a legárulkodóbb jel, hogy a Tisza Párt számára is rendkívül kínossá vált az egész köztársasági elnökválasztási ügy”
– hangsúlyozta Rétvári Bence.
A Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési frakcióvezetője keddi, napirend előtti felszólalásában Baka Andrásról szólva azt mondta, hogy „az az ember fog majd kint állni az első sorban, és az akar majd kezet fogni 1956. hetvenedik évfordulóján a túlélőkkel és hősökkel, aki maga a saját ítéletével nem a forradalmárok oldalára állt, hanem a sortüzet vezénylő Korbely János karhatalmista oldalára. Ez nem testesíti meg a magyar nemzet egységét, ez szégyen! – írta meg a kdnp.hu.
„A Tisza Párt azt ígérte, nem egypárti köztársaság elnöke lesz Magyarországnak, hanem egy széleskörű támogatottsággal rendelkező köztársaság elnöke, most mégis egypárti köztársasági elnököt választanak” – tette hozzá a frakcióvezető.
Emlékeztetett arra is, „a Tisza Párt azt ígérte, egy politikától távoli köztársasági elnök lesz. Ehhez képest itt a parlamenti patkóban ült országgyűlési képviselőként. Azt mondták, közismert és népszerű ember lesz. Nyilván jogász körökben ismert, de azért mégsem a legszélesebb néptömeg számára ismert vezetőről van szó” – állapította meg Rétvári Bence.
Kitért arra is, hogy „pár héttel ezelőtt még azt bizonygatta Magyar Péter, nem szükséges, hogy jogász legyen a köztársasági elnök, most pedig azt emeli ki, mennyire jó, hogy egy nemzetközi téren is elismert jogász lesz a köztársasági elnök”.
„Alaptörvényünk úgy fogalmaz, hogy a köztársasági elnöknek őrködnie kell az államszervezet demokratikus működése fölött, azonban Európában, a demokratikus országok történetében soha nem történt olyan, hogy illegitim módon elmozdítsanak egy köztársasági elnököt”
– emelte ki a kereszténydemokrata politikus.
Vezetőkép: Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka





