A meg nem született gyermekek emlékére


Hirdetés

A budapesti Farkasréti temető főbejáratától nem messze, egy új emlékmű hív egy pillanatnyi megállásra mindenkit, aki valaha veszteséget élt át – olvasható a reformatus.hu oldalon, ahol a nemrégiben átadott emlékmű üzenetéről és a kezdeményezés hátteréről írtak; Takács Ferenc újságíróval, önkéntes református misszionáriussal, valamint Csávás Imrével, a Magyar Keresztény Misszió Alapítvány elnökével beszélgettek.

Mint írták, a kezdeményezés egyik alapelve, hogy a gyász nem csupán a múltról szól. „Ne utasítsák el az anyák a gondolatot csak azért, mert az túl fájdalmas, hanem legyen ez egy találkozás magukkal, az emlékkel és akár Istennel is” – fogalmazott Csávás Imre.

Az emlékművet Takács Ferenc avatta fel, aki személyesen is érintett a témában. Elmondta, hogy az emlékmű célja nem a bűntudat erősítése, hanem éppen ellenkezőleg, a gyógyulás lehetőségének felmutatása.

„Sok ember évtizedekkel később sem dolgozza fel ezeket a traumákat. Egy ilyen hely segít abban, hogy ne kelljen egyedül hordozni ezt a terhet”

– mondta.


Hirdetés

Takács Ferenc és Csávás Imre egyetértenek abban, hogy az emlékmű nem a halál kultuszát, hanem az élet tiszteletét és a lelki feloldozást hirdeti. A cél nem az, hogy az emlékezés fájjon, hanem hogy segítsen túllenni a veszteségen – írták.

A keresztyén hit szerint az élet Isten ajándéka, a megbocsátás pedig Istentől ered – ezt az üzenetet hordozza ez az emlékmű, kőbe vésve, minden szívhez szólva – hívták fel a figyelmet.

A teljes cikk a reformatus.hu oldalon található.

Kapcsolódó:

Emlékművet állítottak a meg nem született magyaroknak

Vezetőkép: Emlékmű a meg nem születettek emlékére. Forrás: reformatus.hu. Fotó: Sebestyén László


Hirdetés

Forrás:
reformatus.hu
'Fel a tetejéhez' gomb