Domborművet avattak Snell György püspök emlékére A Szent Jobb őrére a 30 éves rákoskeresztúri Pál Apostol Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban emlékeztek.
Újraavatták a Magyar Légierő első parancsnokának emlékművét Háry László már az első világháborúban pilótaként szolgált, 1918-ig több mint 300 éles bevetésen és 80 légiharcban vett részt.
A turult sem vehetik el tőlünk Ha kell, mindig előszednek pár Szakembert™️, akik elmagyarázzák nekünk, miért helytelenek a jelképeink.
Ugyanazt a himnuszt énekeljük, ugyanazt a miatyánkot mondjuk a templomban Trianon-emlékművet avattak a Somogy megyei Lengyeltótiban.
Trianon-emlékművet avattak Kondoroson Az emlékművet Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára leplezte le.
Prágában eltávolították a helyéről Ivan Konyev szovjet marsall köztéri szobrát A cseh közéletben és a cseh-orosz kapcsolatokban is éles vitákat kiváltó eltávolítást tavaly hagyta jóvá a kerület önkormányzata.
Magyar hősöknek avattak emlékművet A nemzet hősként tekint mindazokra, akik a szülőföldjükért harcoltak és a legnagyobb áldozatot hozva életüket áldozták a hazáért.