Semjén Zsolt: Az egyházi óvodákban a gyerekek legfogékonyabb korszakában sejtetik meg azt, hogy mindennek a mélyén a szerető Atya van
Közel nyolc évtized után újra van evangélikus oktatási-nevelési intézmény Budán.

„Istent akkor tudjuk megközelíteni, megsejteni, vele személyes kapcsolatba kerülni, hogyha a természetes alapok megvannak” – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a Fügefa Kelenföldi Evangélikus Óvoda pénteki ünnepélyes átadásán. Amint arról Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke beszámolt, a szeptember 1-jével megnyílt újbudai óvoda jelenleg az egyetlen, a Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartása alatt álló oktatási-nevelés intézmény Budán.
Semjén Zsolt emlékeztetett, az elmúlt bő tíz esztendő alatt az egyházi óvodaépítési programban mintegy 100 vadonatúj egyházi óvoda épült, és ugyanennyi bővült ki, illetve újult meg Magyarországon.
A miniszterelnök-helyettes leszögezte, hogy a kormány folytatja az evangélikus egyházzal közös intézményfejlesztést. Budapest-Kelenföld mellett Albertirsa, Aszód, Bakonycsernye, Csömör, Kecskemét, Nagytarcsa, Sopron, Pécs és Veszprém települések szerepelnek a Rózsabokor evangélikus óvodafejlesztési programban.
„Az evangélikus egyház nyitottságát mutatja” – tért ki rá Semjén Zsolt, hogy felekezeti hovatartozástól, lakcímtől függetlenül jöhetnek a gyerekek az új intézménybe, ahova sajátos nevelési igényű gyerekek is járhatnak.
A KDNP elnöke beszélt arról is, hogy „az a tapasztalat, hogyha a gyerek egyházi óvodába jár, a család egyházi óvodába íratja, akkor könnyebben megmarad az egyházi iskolarendszerben”.

„Istent akkor tudjuk megközelíteni, megsejteni, vele személyes kapcsolatba kerülni, hogyha a természetes alapok megvannak. Az egyházi óvodáknak az értelme az, hogy olyan szeretetteljes, családi környezetet biztosítanak, ami a gyerekekkel a természetesség rendjében megsejteti azt, hogy milyen lehet a Mennyei Atya” – fogalmazott Semjén Zsolt.
„A természetes alapok lerakása szempontjából van jelentősége az egyházi óvodáknak, mert a gyereknek a legkorábbi, legfogékonyabb korszakában sejteti meg azt, hogy mindennek a mélyén, mindennek a végén és mindennek a kezdetén a szerető Atya van”
– tette hozzá.
Fabiny Tamás püspök rövid istentiszteletet tartott, Isten áldását kérte az új óvodára, majd átadta annak kulcsait Zelenák Tímea intézményvezetőnek. 
Elmondta, hogy 1948-49-ben még működött evangélikus óvoda a környéken, mégpedig a Bocskai úti templom épületében, 1950-ig.
„Aztán a kommunista hatalomátvétel megszüntette ezt az óvodát is, és a többit is. Mint ahogy megszüntették az iskolák nagy többségét, az evangélikus egyház esetében valamennyit, egyebek mellett a püspöki székhelyként szolgáló Bécsi kapu téri templom melletti iskolát is. Az óvodák és az iskolák megszüntetése olyan »jól sikerült«, hogy az elmúlt közel nyolc évtizedben itt, Budán nem működött evangélikus oktatási intézményünk. Adjunk hálát az Istennek és köszönjük meg embereknek, hogy mostantól fogva ez másként van”
– mondta, s hozzátette: „Távol áll tőlem, az ökumenikus szolidaritás szószólójától, hogy dacos felekezetieskedéssel szemléljem a helyzetet, de azért azt tényszerűen megállapíthatjuk, hogy itt, Budán 17 katolikus és 6 református intézmény működik – legyen áldás az ő működésükön -, és eddig egyáltalán nem volt evangélikus iskola vagy óvoda. Eresszen ezért gyökeret és főképpen hozzon gyümölcsöt ez a fügefa. Az a fügefa is, amit elültetünk, és ez a Fügefa óvoda, amely épületként keretül szolgál az itteni lelki, szellemi, testi nevelésre” – fűzte hozzá. 
Az ünnepségén végén négy egykori kelenföldi óvodás hathatós közreműködésével ültettek el az új óvoda kertjében egy fügefát. A négy egykori óvodás – Domokos, Dorka, Miklós és Guszti – 1948-49-ben jártak a kelenföldi evangélikusok gyülekezetéhez tartozó óvodába.
A püspök kitért arra is a megjelent szülőkhöz fordulva, hogy az a céljuk, hogy
„az idejáró gyermekek valamilyen formában megismerjék Jézust, közel kerüljenek a Názáretihez. Nem elvárások támasztásával, kötelező jelleggel, vallási türelmetlenséggel szeretnénk ezt elérni, hanem szeretettel, hiteles példák felmutatásával és összetartó, egymást hordozó közösség kialakításával. Ez méltó a keresztyénekhez, ez méltó az evangélikusokhoz”
– mondta Fabiny Tamás, aki elsőként természetesen Istennek adott hálát az óvoda felépülése és megnyitása miatt, majd megköszönte a segítséget a kormánynak, a kerületnek, az evangélikus egyháznak és a gyülekezetnek, illetve az egyéni adakozóknak is.
A XI. kerület önkormányzatát Bács Márton alpolgármester képviselte. Először is kimentette László Imrét, Újbuda balliberális polgármesterét, aki távol maradt az ünnepségtől, mint kiderült, programütközés miatt. Bár az előzetes sajtóanyagban még az állt, hogy eljön. Itt érdemes megjegyezni, hogy az ünnepségen jelen volt viszont Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár is. 
Az alpolgármester kifejezte örömét, hogy az evangélikus egyház a fenntartója a kerületben megnyílt új óvodának.
Semjén Zsolthoz hasonlóan Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője is beszélt arról, mi az értelme az egyházi fenntartású óvodáknak. Szavai szerint már apró gyermekkortól elsajátítható egy evangélikus óvodában „az a vidámság, derű, nyitottság, ami kifelé sugároz”, és ami „a Jóistenhez fűződő személyes kapcsolatot helyezi előtérbe, és ezáltal segíti az ítéletalkotást és az emberek közötti tájékozódást”.
„Különös öröm, hogy ebben az intézménybe sikerült nemcsak evangélikus intézményvezetőt találni, hanem evangélikus óvodapedagógusokat is. Ez jelzi, hogy milyen erő van ebben a közösségben, hogy érdemes óvodákban gondolkozni, és hogy bizony az evangélikus óvodapedagógusok képesek ennek a derűnek, ennek az Isten iránti elkötelezettségnek és ennek a hitnek az átadására”
– folytatta Prőhle Gergely, aki szerint a kelenföldi gyülekezet és a budai evangélikus közösség is erősödhet az óvoda, az idejáró óvodások és az ő szüleik által „a Jóisten dicsőségére, a nemzet gyarapodására” – fogalmazott. 
Végül Zelenák Tímea, az óvoda vezetője köszöntötte az egybegyűlteket.
„Az arcokat nézve emlékszem, hogy sokan önök közül itt voltak, amikor egy késő őszi napon, az alapkőletételkor még sötétben, hidegben, kabátban álltunk egy – kis túlzással – gödör szélén. Aztán a gödörből szép lassan kinőtt a mi óvodánk, amelyben már zsibong a sok gyerek, a mi legnagyobb örömünkre. Hálásak vagyunk Istennek azért, hogy a tenyerén hordozott minket, és azóta is a tenyerén hordoz. Érzem ezt abból leginkább, hogy olyan csodálatos kollégákat vezetett ide, akik nélkül tartalom nélküli lenne ez a fényes és tágas épület” – mondta, s kifejezte háláját a bizalmukkal őket megtisztelő szülők irányába is. 
A már említett sajtóanyagban írtak szerint a helyi gyülekezet és a fenntartó számára is fontos, hogy az evangélikus identitást, az inkluzív pedagógiai szemléletet fókuszba helyező, fenntartható és környezettudatos elvekre épülő óvodai nevelés valósuljon meg a Fügefa Kelenföldi Evangélikus Óvodában. A pedagógiai program keresztény szellemiségével összhangban a hitéleti nevelés mellett kiemelt szerepet kap a mesepedagógia a Bajzáth Mária által kidolgozott Népmesekincstár – Mesepedagógia módszertana alapján. Az óvodába járó gyermekek bekapcsolódhatnak a Polgár Judit nevéhez köthető Sakkpalota Programba is, továbbá beszédfejlődésüket saját logopédus támogatja majd.
A XI. kerületi Albert utca 26. szám alatti mintegy háromezer négyzetméteres telket – amelyen korábban egy hosszú évek óta elhagyatott, romos, egykor bölcsődeként működő épület állt – a Magyarországi Evangélikus Egyház térítésmentesen kapta meg Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatától. Az új óvoda épületének alapkövét 2023. november 6-án tették le – írták.
Az épület tervezése során nagy hangsúlyt kapott a telken álló három hársfa megtartása, és egy olyan korszerű épület kialakítása, amely környezetével is együtt él. 
A modern, tágas belsőkben kiemelt szerep jut a természetes fénynek. Az épületet a közlekedőterek nagyvonalúsága, a csoportszobák visszafogott, játékos színvilága, valamint a külső terekhez való vizuális kapcsolódás jellemzi. A négycsoportos óvodaépület alapterülete 948 négyzetméter, az alapító okiratban meghatározott maximális gyermeklétszám 104 fő. Az eseményt moderáló Kézdi Beáta kelenföldi presbiter közlése szerint jelenleg 84 gyermek jár az óvoda, ami szép kihasználtságnak tűnik, hangsúlyozva, hogy csak alig két hete működnek.
A beruházás teljes egészében Magyarország kormányának támogatásával valósult meg, 1,33 milliárd Forint összegben.
Kapcsolódó:
Prőhle Gergely a Vasárnapnak: Pál apostol története izgalmasabb, mint a legújabb Netflix-sorozat
Semjén Zsolt: A segítségnyújtás gesztusa önmagában is felemeli a másik embert
Vezetőkép: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Fügefa Kelenföldi Evangélikus Óvoda átadása 2025. szeptember 12-én. Fotó: Vasárnap.hu/Kricskovics Antal







