Új dallal és videóklippel jelentkezett Bolyki Tamás és Editka – górcső alatt az „Égi flow”

Bár mindketten aktívak a keresztény könnyűzenei színtéren, ez az első alkalom, hogy kollaborált egymással a két zenész. A közös munkáról, a tervekről Bolyki Tamás nyilatkozott a Vasárnapnak.
– Hogyan indult ez a közös projekt Editkával?
– Nagyon szeretem Editka hangját! Dögös, energikus és ösztönösen kifejező. Ehhez társul Editka személyisége és bizonysága, ami magáért beszél. Már egy ideje szerettem volna összehozni egy közös projektet, és ebben a dalban nagyon jól megtaláltuk a közös hangot.
– Azt hiszem nem túlzás rólatok azt állítani, hogy szeretitek a műfaji határok közötti mozgásteret bejárni. Az „Égi flow” is egy fúziós kísérletnek hat. Hogyan alakult a dalszerzés, hangszerelés folyamata?
– A dalt pünkösd előtt kezdtem el írni. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy valahogy ki szeretném fejezni zenében azt az erőt, amiről a Biblia ír, amit a Szent Szellemben megkaptunk. Ez pedig egy olyan elemi erő, amit nem a puha akkordok, és a jazzes melódiák fejeznek ki, éppen ezért hangszereltem ilyen “erősre”, az üzenetet szeretném vele alátámasztani.
– Hogy zajlott a szövegírás folyamata? Mit üzen számotokra ez a dal, mit szeretnétek vele közvetíteni?
– A szöveg nagy részét még a legelső nekiülésnél írtam meg, nagyon ihletett folyamat volt. Utána ötleteltünk rajta többen. Édesapám tette hozzá a legnagyobb részt.
Fel akartam “stenkelni” a keresztény fiatalságot: mi vagyunk a világ világossága, nálunk van az élő reménység, az igazi erő és öröm ezen a világon. Ezt nagyon szeretném látni a generációmon! Ezért született meg ez a dal is, hogy ébredjünk fel, és képviseljük, ami ránk lett bízva.
– Friss hír, hogy a keresztény könnyűzenészeket díjazó 2025-ös Szikra Díj jelöltjei lettetek ezzel a szerzeménnyel, ráadásul két kategóriában is. Milyen érzéssel tölt el titeket a szakmai elismerés?
– Nagyon hálásak vagyunk érte, és reméljük, hogy ez is segít minél több emberhez eljuttatni az üzenetet. Illetve nagyon nagy dolog, hogy így lehetőségünk nyílik továbbra is együttműködni, hasonló dalokon dolgozni.
– A videóklip forgatása Magyarország talán legjobb zeneistúdiójában, a Provibe stúdióban zajlott. Miért pont erre a helyszínre esett a választásotok?
– A Szikra Projektnek hála lehetősége van a keresztény zenészeknek a ProVibe stúdióban dolgozni, és ez egy olyan ziccer, amit nem hagynék ki. Profi körülmények közt, nyugodt tempóban, a legjobb hangszerekkel lehet alkotni. Szerintem ez minden zeneszerző/producer álma. Így pedig a klip megvalósításánál már kvázi adott volt a stúdió, mint helyszín.
– Kétségkívül megvan az “égi flow” kettőtök között, ez akár előirányozhatja azt is, hogy lesz folytatás?
– Nagyon remélem, hogy elindulunk egy közös úton, de ezen még csak most kezdünk el ötletelni. Szerintem mindenkinek javára válna, leginkább a jó dalok miatt, amik születnének, úgyhogy mindenképp szeretném.
Kapcsolódó:
Mesterséges intelligencia készítette a Bolyki Tamás Quartet első lemezének borítóját
Vezetőkép forrása: Facebook/Bolyki Tamás Music






