Emlékszem, amikor néhány évvel ezelőtt a baptista teológiára jártam, többféle keleti vallásról tanultunk, így a buddhizmusról is. Én mindig tiszteletben tartottam mások hitét, soha nem jutott eszembe, hogy bárkit a vallása miatt kritizáljak, csak azért, mert ő másképpen gondolja Istenhez való viszonyát. Velem egyszer előfordult, hogy egy ugyancsak keresztény, távoli családtagom hangoztatta: a te hited nem helyes!
A közelmúltban Kínában jártam, és újra eszembe jutottak a tanulmányaim. A pekingi Láma-templom félhomályában az ősi Buddha szobrok méltósággal magasodtak a fejem fölé. A térdelő hívek az udvaron füstölőket gyújtottak, füstjük vékony szálakban gomolygott az ég felé, illatuk émelyítő volt – édes, tömény, idegen. Belélegeztem, és úgy éreztem, mintha valami kifelé áramlana belőlem: a feszültség, a zaj, a rohanás. A béke nem harsogott, inkább súgott, mintha azt kérdezné: „Tudsz te is hallgatni?” 
Ebben az idegen csendben a keresztemet markoltam. Nem volt látható, a nyakamban sem lógott. Belül volt. Keresztényként ebben a térben nem ellenálltam, hanem figyeltem, és próbáltam megérteni, mit jelent hinni ott, ahol a csend más nyelvet beszél – és megtalálni benne a hidat, ami talán nem is kőből van, hanem illatból, imából, és abból a közös emberi vágyból, hogy valami nálunk nagyobb felé forduljunk.
Kína ebben az ősi kultúrában úgy fejlődik, hogy követni sem tudjuk. A kínai ember ma két világ határán él: a múlt mély ritmusa és a jelen villogó sebessége között. A lépte lassúbb, mint a technológia – de talán épp ez az, ami emberivé teszi ezt a gyorsuló világot. A teázók mellett kávézók nyílnak, a kézzel írott ősi írásjelek mellett ott villog a QR-kód, és a halk udvariasságot egyre gyakrabban váltja fel a sietség, az okostelefonba mélyedés. A még ma is a kommunista párt által irányított országban dübörög a gazdaság. A kínai autók úgy cikáznak körülöttünk, mint az elektromos robogók. Ebből az utóbbi járműből olyan sok van, hogy gyalogosként is érdemes figyelni rájuk.
A kínai nép nagyon praktikus, mindenre van megoldásuk, olyan dolgokra is, melyekre mi nem gondolunk. Az utcai, ingyenes illemhelyek egymást érik, ahol gyakran takarítják a fülkéket. Bármikor beszaladhatunk, akár kezet mosni is. A metróba nem léphetünk be ellenőrzés nélkül, átvilágítanak, mint a repülőn. Bár ez ijesztőnek tűnhet, a közlekedést nem lassítja, de a biztonságot növeli. A múzeumi látogatásokra is fel kell készülni, hiszen online regisztráció nélkül nem léphetünk be. A lakótelepeken arcfelismerő portaszolgálat van, védve az ott élőket. Mindebből következik a közbiztonság megbízható stabilitása is. Az utcai éttermekben tisztaság van, előfordult, hogy az asztalunknál fertőtlenítették a tányérokat étkezés előtt.
A hutongokban másképpen indul a reggel. A sikátorokban a levegő sűrűbb, az idő lassabban lélegzik. A vízcsap mellett hajol az asszony, egy idős férfi zöldséget válogat egy háromkerekű kocsin. Az ajtók nyitva állnak, mögöttük élet van: leves gőze, rádióból szóló kínai dallamok. A hutong nemcsak egy hely, hanem a múlt jelen ideje. 
Aztán néhány utcasarkon túl, hirtelen elvakít a fény: márványburkolat, klímás áruház, digitális kijelzők, nyugati márkák üvegen túli világa. A bolt bejáratánál robotköszöntő fogad, bent pedig hangtalanul kúszik fel az üveglift az ötödik emeletre.
Magyarországon is egyre több a keresztény kínai lakos, ők dinamikusan növekvő gyülekezetekhez tartoznak, de ápolják az ősi kultúrájukat, szokásaikat, ételeik szeretetét is. Egy elemzés szerint most hozzávetőlegesen 20 ezer kínai lakos él országunkban, akik közül 8 százalék keresztény – azaz mintegy 1600–1700 keresztény kínai élhet közöttünk. Ezek az adatok persze csak közelítőek. Ugyanakkor azt láthatjuk, hogy a kínaiak száma Magyarországon növekvő, és ebben már egy stabil, több száz fős keresztény közösség is jelen van.
Csak akkor érthetjük meg kínai testvéreinket – azokat, akik itt, messze a szülőföldjüktől találták meg Jézust –, ha melléjük ülünk, meghallgatjuk a csendjüket, és velük együtt hajtunk térdet Krisztus lába előtt. Mert a kereszt nem különböztet meg – hanem egyesít.
A szerző teológus, szociális lelkigondozó, börtönmisszió vezetőhelyettes;
Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ
Vezetőkép: Kereskedő Emőke Kínában. Forrás: a szerző
