Ökumenikus ima nyitja meg a kincsesbányai Vaskapu Történelmi Fesztivált

Valami egészen szívmelengető zajlik tavaly óta Kincsesbányán. A faluban, ahol nincsen templom, ökumenikus ima nyitja meg a szombati hagyományőrző fesztivált, amely a 13. századba repíti vissza a résztvevő közönséget.
A szocializmus idején, a helyi bauxitbányászat érdekében létrehozott Fejér vármegyei településen iskola, művelődési ház, sőt még strand is épült anno, ám a korszellem a templom felépítését nem tartotta fontosnak. Ugyan a község szépen működik manapság is, a templom hiánya még mindig sokak számára fájó pont.
Soltész Miklós Kincsesbányán egyeztetett, a faluban, amelynek se temploma, se temetője nincs
A Kincsesbánya központján kívül eső Rákhegy nevű településrészen a székesfehérvári Szent István Király Múzeum régészei tavaly egy középkori várat azonosítottak. A területen lefolytatott idei régészeti feltárás során pedig már az kezdett körvonalazódni, hogy nem is pusztán vár, hanem templom állhatott egykor a területen. A feltárás során temetőkre leltek. A halottakat a korban bizonyosan a templom köré temették, ez az alapja annak, hogy egykor templom magasodott itt.

A föld alatt bár, de úgy tűnik, mégis van temploma Kincsesbányának
Több se kellett a helyieknek, már 2024-ben megalapították a Vaskapu Vár Baráti Kört, most szombaton, június 14-én pedig megtartják a Vaskapu Történelmi Fesztivált.
Ilku Máté, a baráti kör vezetője mondta el portálunknak azt, hogy
az önkormányzat támogatásával és a helyiek összefogásával megvalósuló fesztivál célja bemutatni, hogyan éltek itt az emberek a 13. században, amely a Vaskapu-hegyen található vár vagy templom fénykora lehetett.
A kincsesbányai Rákóczi utca több pontján (tájház, Eszterka vendégház, Becsali), illetve a Vaskapu-hegyen megtörténő fesztiválon több régészeti témájú előadás is hallható lesz (Szücsi Frigyes: Rejtőzködő templomok és várak felfedezése, Terei György: Árpád-kori kisméretű erősségek Fejér vármegyében), Berek Veronika pedig tájékoztató sétát vezet a feltárás helyén Vár vagy templom? címmel.
Az Ars Ensis Lovagi Kör és Kardvívó Iskola Egyesület tagjai vívásbemutatót, nyílt edzést, illetve „kódex- és kardsimogatót” tartanak. A középkori tábori életet a Sárospataki Lovagok, a Banderium Hungarorum, az In Ferro Veritas és a Societas Filii Bihariensis hagyományőrzői teremtik meg kiegészülve középkori vásárral, gasztronómiával és zenével.
Estefelé, 17:30-kor hagyományőrző hadimenet indul a tájháztól a Vaskapu-hegyre, majd 18 órakor középkori csatajátékot rendeznek.
Ilku Mátétól tudjuk azt is, hogy a rendezvény elején ökumenikus imát mondanak a Vaskapu-hegyen nyugvókért, amelyen várhatóan részt vesz a Bodajki Segítő Szűz Mária Kegyhelyről Oravecki Attila helyettes plébános és Gállné Medveczky Borbála, iszkaszentgyörgyi református lelkészasszony.
A rendezvény ideje alatt (szombat, 10-19 óra) a tájházban látható lesz A kincsesbányai kincslelet című régészeti kiállítás.
Egy korábbi kutatás során nagy értékű kincsleletet találtak a területen, az ásatásról, illetve a baráti körről és a kapcsolódó kiállításról is írtunk korábban:
Kincset rejtő Árpád-kori várat találtak a Fejér vármegyei Kincsesbányán (VIDEÓ!)
Vezetőkép: Ilku Máté, a Vaskapu Vár Baráti Kör elnöke. Fotó: Vasárnap.hu/Varga Ilona