Kovács Péter: Hazánk a kulturális örökségvédelem éllovasa

Nemzeti büszkeség, hogy Magyarország is képessé vált arra, hogy segítséget nyújtson a világ azon országaiban, ahol arra a legnagyobb szükség van. Az üldözött keresztények megsegítésén túlmutató Hungary Helps Program alig néhány év alatt ismert és elismert, példaértékű projektekkel van jelen mintegy hatvan országban. A Vasarnap.hu olvasói exkluzív részleteket is megtudhatnak arról, hogyan, milyen módon tud segíteni a Program a bajbajutottaknak. A portálunk által készített interjú-sorozatból arra is választ kapnak, mindez miért mutat túl egyfajta segélyezési programon, és miért fontos Európa jövője szempontjából. A Hungary Helps Ügynökség vezérigazgatójával készített interjúnk második részében Kovács Péter egyebek mellett arra is rámutat: nem csak keresztényeket támogat a program.

Az Európai Unió Tanácsában a soros magyar elnökségnek az egyik legfontosabb célkitűzése volt, hogy a közösségek mellett kulturális területen is támogatást nyújtson azokban a régiókban, ahol elfeledett vagy elhallgatott konfliktusok vannak, hiszen a kulturális örökség védelme a helyben maradást segíti a válságövezetekben – erről Ön beszélt még szeptemberben, Brüsszelben. Milyen reakció érkezett az Ön által elmondottakra?

Sajnos tapasztaltam képmutatást bizonyos európai országok részéről. Volt, hogy azért támadtak minket, mert keresztényeket támogatunk, és nem valamilyen nagyon univerzális programot. Miközben mások pontosan ugyanezt teszik például Afrikában, csak teljesen mást mondanak. 

Hangsúlyozom, mi sem csak keresztényeket támogatunk. Voltam olyan misszión, ahol azt láttam, hogy egy bizonyos ország a támogatásait szinte kizárólagosan a különböző egyházi szervezeteken és egyház által fenntartott intézményeken keresztül folyósítja. A helyi projektmenedzser el is mondta, hogy neki az a tapasztalata, hogy ahol ő dolgozik elsősorban keresztény egyházakon keresztül nyújtanak támogatásokat, hogy valóban oda menjen a segítség, ahová szánják. Hangsúlyozta, hogy két dolgot kell figyelembe venni, és mi is ugyanezt csináljuk. Egyrészt a keresztény egyházakban a természetéből fakadóan bennük van a szolidaritási elem. Tehát azért akarnak segíteni, mert az a keresztény krédó, hogy segítsünk másoknak, legyünk szolidárisak, karoljuk fel az elesetteket. Ezt talán nem kell különösebben ragozni. A másik szempont, amit figyelembe kell venni, hogy szükség van egyfajta projektmenedzsment tudásra ahhoz, hogy mondjuk egy olyan projektet, amit az Európai Unió vagy akár egy európai uniós tagország finanszíroz, azt megfelelő módon végig tudjanak vinni a teljes adminisztrációval, elszámolásokkal, mérföldkövekkel, teljesítménymutatókkal, mindennel együtt. A keresztény egyházi szervezeteknél ez a tudás általában megvan. Érdekesség, hogy egyszer ettől a projektmenedzsertől megkérdeztem, hogy és ő egyébként katolikus vagy protestáns. Rám nézett, és azt mondta, hogy szunnita.

Úgyhogy igen, tapasztalunk egyfajta képmutatást. Viszont nagyon sokan megértőek ezzel a dologgal szemben, mert Európának mégiscsak van keresztény gyökere, pedig sokszor próbálják ezt tagadni. És hál’ Istennek azért elsődlegesen a közép-európai országok között nagyon sok olyan partnert találunk, akik viszont nemcsak, hogy megértik ezt a küldetést, hanem saját magukénak is érzek, és így együtt mehetünk ebbe az irányba. Nagyon érdekes, hogy amikor például muszlim közösségekben beszélek arról, hogy mi a keresztény egyházakat támogatjuk, de mindezt úgy tesszük meg, hogy elvárás feléjük, hogy a muszlimokat is befogadjanak a különböző projektjeikbe és a végkedvezményezettek között (például iskolánál a gyermekek, kórháznál a páciensek) legyenek  a muszlim közösségből is, akkor általában az a reakció szokott lenni, nagyon helyes és jó, hogy a keresztény egyházakat támogatjuk.  Ennek oka pedig az, hogy tudják, hogy a végén muszlimok is kapnak jó ellátást.

Miért játszik kulcsszerepet a kulturális örökségvédelem a humanitárius segítségnyújtásban és a nemzetközi fejlesztésekben? 

Mert a kulturális örökségek egy-egy közösség identitásának az alapját képezik. Egy régi épület vagy szobor, egy múzeum, ami a múltat hirdeti, az megfogható kulturális örökség. És van egy nem megfogható része ennek, például a szokások, tradíciók, a gasztronómia. Gondoljunk Magyarországra, ahol a néptánc, népviselet, népzene hozzátartozik a mi nemzetünknek a kultúrkincséhez. Ma sajnos látjuk, hogy a háború, klímaváltozás, éhínség, természeti katasztrófák, áradások következtében nemcsak a közösségek, hanem a kulturális örökségek is mind veszélyben lehetnek.

Ha belegondolunk abba, hogy – nyugodtan beszélhetünk akár Ukrajnáról, vagy Szíriáról – ahol háború van, ott kirabolják adott esetben a templomokat, a képtárakat, a múzeumokat, ezek megsemmisülnek, értéket képviselő épületek elpusztulnak. Az Iszlám Állam ezeket például szisztematikusan pusztította. Vagy ha arra gondolunk, hogy mondjuk a klímaváltozással Afrikában törzsek kénytelenek elvándorolni a saját lakóhelyükről, miközben a helyi gasztronómia vagy a helyi szokások, azok mind az adott helyhez kötődnek, így ezek elveszhetnek.

Fontos egyrészt dokumentálni az értékeket, ahogy menteni, helyreállítani is.  Magyarország ezekben éllovas, ezt nyugodtan kimondhatjuk. A Közel-Keleten is dolgozunk jó pár helyen, csakúgy, ahogy a Szentföldön, Jeruzsálemben a ferencesekkel például. Szíriában két olyan programunk is van, ami kulturális örökségeket véd. Az egyik a II. Andráshoz köthető lovagvár, a Krak des Chevaliers, aminek egyes elemeit az Iszlám Állam ostroma után most egy magyar régész csapat próbálja meg helyreállítani. Damaszkuszban is jelen vagyunk, ahol Szent Ananiás püspök emlékét őrizzük – abban a házban, ahol a vak Saul visszanyerte a látását, és Szent Pállá lett. Ezt a területet igyekszünk a ferencesekkel együtt keresztény kézben megtartani.

Dolgozunk azért is, hogy az illegális műkincs-kereskedelmet, a feketepiacot visszaszorítsuk, hiszen az Iszlám Állam számára jelentős finanszírozási forrást jelentettek.

Tudunk több olyan esetről, hogy betörtek templomokba csak azért, hogy elpusztítsák a freskókat, a képeket, az ikonokat – hiszen ugye arcot ábrázolni nem lehet a muszlim hit szerint -, de persze vittek magukkal szakértőt, és amelyik értékes kép volt, azt nem elpusztították, hanem elvitték és eladták a feketepiacon. Tehát azért mondom, hogy ebből ők finanszírozták magukat. Ennek a visszaszorítása fontos része a kulturális örökségvédelemnek.

Magyar kezdeményezés volt 2021-ben, hogy az EU emelje be a kulturális örökségvédelmet a humanitárius és nemzetközi fejlesztési programjaik közé. Ez meg is történt, így végre eljutottunk oda, hogy az Európai Unió finanszírozhatja az ilyen jellegű programok végrehajtását.

A Hungary Helps Ügynökség vezérigazgatójaként nyilván több olyan térségbe utazik, amit valószínűleg a „nem biztonságos” jelzővel tüntetnek fel a külügyminisztérium honlapján. Miért vállalja mégis?

Nem feltétlenül veszélytelen országok, de amikor utazom, általában biztonságban érzem magam. Jó példa erre Szíria, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy az ottani biztonsági szervek már jó előre – még mielőtt megérkeznék -, pontosan tudják, hova megyek, merrefelé mozgok majd. Általában azzal is számolnom kell, hogy megfigyelnek ez alatt az idő alatt, de ezt úgy kezelem, hogy mindez az én biztonságomat garantálja. Ezzel szerintem nincs semmilyen probléma. Egyébként olyan esetem még nem volt, amikor tényleg veszélybe kerültem volna. Nyilván azért igyekszünk nagyon figyelni munkatársaink biztonságára, mert ez a munka mégsem szólhat arról, hogy a segítőnek kell majd segíteni egyszer…

Hogyan készül egy-egy ilyen látogatásra?

Egyrészt kapunk megfelelő felkészítést, hogy tudjuk, miként kell viselkedni például veszélyes környezetben. Lehetőség szerint nem bajba kerülni, hanem megelőzni azt a szituációt, hogy bajba kerülhessünk. A másik pedig az, hogy amikor ilyen helyre utazunk, ott az adott országról is mindig kapunk egy külön felkészítést: ennek van egy írásos és egy szóbeli része, amikor felkészítenek arra, hogy mivel szembesülhetünk, és milyen szituációkat kell elkerülni ahhoz, hogy ne legyen probléma.

A biztonságunk ilyen szempontból garantált. És nyilván van olyan út, amikor „csak” az Európai Unió valamely szervéhez utazom tárgyalni, vagy más potenciális, vagy már meglévő partnerhez, akikkel együtt csinálunk valamilyen programot. Nagyon érdekes, hogy például itt is van olyan eset, amikor mondjuk európai uniós diplomata történetesen pont muszlim, és vele beszélgetünk arról, hogy egyébként keresztény szervezetet hogyan tudnánk együtt mentorálni Európában. Volt már rá példa, és nagyon jó visszajelzés érkezett erről is.

Említette, hogy kis szervezetként indult a Hungary Helps Ügynökség. Alig néhány év alatt azonban egy világszerte ismert és elismert szervezet lett. Mennyi ember segíti a munkát?

Közel negyvenen vagyunk. Ebben benne vannak a budapesti kollégáink, de van munkatársunk Brüsszelben, van Ammánban, Jordániában – ott van egy Közel-Keletre fókuszáló irodánk, és van egy Afrikára fókuszáló irodánk, Csádban.

Ott azért nem lehet egyszerű.

A Száhel régióban  – és ezen belül Csádban – van egy jelentős nemzetközi fejlesztési és humanitárius tevékenység, ami a Hungary Helps Programon keresztül valósul meg. Csád a világ egyik legszegényebb országa ebben a pillanatban a GDP-t tekintve. Ugyanakkor rendkívül szolidáris ország is, ami abból is látszik, hogy befogadott közel kétmillió menekültet Szudánból, ahol nagyon durva polgárháború zajlik jelenleg is. Ha Szudánban normalizálódni tudna a helyzet, akkor ezek az emberek akár vissza is térhetnének a hazájukba. Azonban, ha Csádból tovább indulnak bármely más irányba, már valószínűtlen, hogy valaha is visszatérnek Szudánba. Ez pedig azt eredményezheti, hogy a következő állomásuk Európa lesz.

Ennek a megelőzésében veszünk mi is részt, illetve próbáljuk segíteni azt, hogy addig, amíg a háború elől menekülők nem tudnak hazatérni, emberhez méltó körülmények között élhessenek. 

Úgy gondolom, hogy 2024-ben kiemelkedő eredményeket értünk el a térségben végzett munkánk során. Ügynökségünk helyi irodát nyitott, és komplex humanitárius projekteket indítottunk, amelyek célja a helyi lakosság és a menekültek életkörülményeinek jelentős javítása volt. Ezen belül kiemelt figyelmet fordítottunk az orvosi ellátás fejlesztésére, a humanitárius segítségnyújtásra, valamint mezőgazdasági és oktatási programok megvalósítására. A szabó-varró és informatikai tanfolyamok például nemcsak gyakorlati készségeket adtak a résztvevők kezébe, hanem lehetőséget teremtettek saját vállalkozások elindítására is. Megvalósításra került egy optometrista képzés is, majd ezt követően szűrővizsgálatok vidéki menekülttáborokban és egészségügyi intézményekben. Ez az egyedülálló kezdeményezés alapvető változást hozott az érintettek életminőségében. 

Különösen büszkék vagyunk az árvíz és belvíz által sújtott közösségek megsegítésére, amely során összehangolt erőfeszítéseinkkel 180 darab több személyes sátrat és segélycsomagokat juttattunk el a károsultak részére. Ősszel emellett két sikeres magyar orvosi misszió is megvalósult Csádban. Ezek keretében alapvető – és gyakran életmentő – egészségügyi szűrővizsgálatokat végeztek és oktatást nyújtottak a triázsrendszer kiépítéséről. A legnagyobb dolog pedig talán az, hogy a misszió keretében a budapesti Szent Ferenc Kórház önkéntes egészségügyi csapata végrehajtotta Csádban az ország első pacemaker-beültetésé, bevonva a helyi orvosokat és szakembereket is.

Ez a mérföldkőnek számító eljárás új fejezetet nyitott Csád egészségügyi rendszerében.  

Amikor a munkájáról beszél, mindig mosolyog, ami számomra egyértelműen azt jelenti, szereti azt, amit csinál. 

Igen, nagyon. És ha nem hinnék benne, akkor nem lennék itt. Nyilván tisztában vagyok a realitásokkal. Magyarország nem a világ leggazdagabb országa, nem is az Európai Unió legtehetősebb tagállama, és a világ összes problémáját Magyarország nem fogja tudni megoldani. De nagyon sok kérdésben képes hazánk utat mutatni. Például az üldözött keresztények megsegítésében azt hiszem, hogy példát mutattunk, és azóta is látszik, hogy más országok is csatlakoztak ehhez a misszióhoz. 

Büszke vagyok arra is, amikor magyar fejlesztéseket, magyar tudást próbálunk átadni máshol. Igen, sokszor nem pénzzel segítünk, hanem tudással és ez lehet nagyobb érték is akár, mint a pénz. Látom azt is, hogy bizonyos helyeken nagyon-nagyon kevés támogatásból, kevés anyagi ráfordítással elképesztő eredményeket lehet elérni. Egy jó példát hadd mondjak erre: Ghána. Most kicsit Dél-Ghánába kalauzolnám az olvasókat, egy nagyon szegény településre, Tamaléba, ahol egy kis iskolát kezdtünk el támogatni. Ez már őserdős környezet, tehát mindig, minden nap ugyanannyi körülbelül a hőmérséklet. Az iskolában egy emelet volt, amikor elkezdtünk velük dolgozni, és plusz két szintet szerettek volna ráépíteni. Ebben támogattuk őket és alig néhány millió forintból most több mint 100 gyerek számára adódik lehetőség a tanulásra, hogy hasznos tudást szerezzenek, olyat, amivel boldogulni tudnak az életben.

Összehasonlításként: évi 9 millió forint összeget tesz ki egyetlen migráns ellátása Európában, ami azért a néhány milliós iskolaépítési költséghez képest jelentős.

És miért fontos még ez a projekt, amiről elkezdtem beszélni? Azért, mert nem tudtuk volna megcsinálni, ha nincs magyar tudás. De van. Találtunk egy magyar építészt, aki egyébként Zürichben dolgozik, és ő tervezte meg, hogyan építsük meg ezt a két szintet. Amikor megláttam ezt az iskolát, először visszahőköltem, hogy „Úristen, jó lesz ez így?” Ugyanis az iskolának a tetejét fémlemezzel fedte be, ami ráadásul sötétített volt, egy olyan környezetben, ahol egyébként is meleg van, és tűzi a nap, ezért felforrósodik. Persze kiderült, hogy ez nem véletlen, hiszen pont, hogy úgy tervezte meg az épületet, hogy van benne egyfajta természetes légcsatorna, a tetejétől az aljáig. Alul nyitott, – Ghánában nem hagyományos ablakokat használnak, nincsenek beüvegezve, hiszen felesleges -, hanem rácsok vannak mindenhol, és amikor felforrósodik ez a panel, akkor elkezdi úgy keringetni a levegőt, hogy egyfajta természetes légkondicionálás alakul ki az iskolában.

Rendkívül összetett feladatot lát el. Őszintén szólva, számomra szinte elképzelhetetlen, miként lehet ezt úgy csinálni, hogy Önnek is 24 órából áll egy nap…

Nagyon szeretnék válaszolni arra, hogyan telik egy napom, de nincs két egyforma – mosolyodik el. Talán valahol ez is teszi izgalmassá ezt a munkát. Az Ügynökség többféle dolgot csinál, egyrészt támogatást nyújtunk más szervezetek számára egy-egy projekt megvalósítására. De van olyan is, amikor közvetlenül, saját kollégákkal vagy saját beszerzéssel, saját beszállítókkal oldunk meg valamilyen feladatot, tehát mi vagyunk a megvalósítók is. Ez két eléggé eltérő műfaj, mind a kettőre oda kell figyelni. Van európai uniós finanszírozásból megvalósuló programunk. Ez megint csak egy izgalmas dolog, hiszen nemzetközi szereplőkkel dolgozunk együtt, azonban ők esetleg más elszámolási – pénzügyi rendszerben működnek, más beszerzési szabályok vonatkoznak rájuk adott esetben. Hosszan sorolhatnám az adminisztratív teendőket, hogy ezek ilyenkor mit jelentenek, és bár nyilván nem erről szeretnék beszélni ebben az interjúban, de azért azt látni kell, hogy vezérigazgatóként ez is természetesen egy fontos területe a munkámnak.

És azért azzal is sok időt kell töltenem, amit sajnos nem tudok általában a munkaidőmben megcsinálni, hanem csak azon kívül, hogy információkat gyűjtsek, hogy tudást szerezzek, ismerkedjek azzal a környezettel, amelyben dolgozunk. Én nagyon szeretek olvasni, és próbálok minél jobban tájékozódni azokról a térségekről, ahol jelen vagyunk. Például Afrikáról, hogy melyek azok a konfliktusok, amiket a mai napig tapasztalunk, azok miként alakultak ki ott és persze a Közel-Keleten is, ezeknek mi a gyökere. Mik motiválnak egy-egy közösséget arra, hogy vagy békében éljen a más közösségekkel, vagy adott esetben háborút viseljen ellenük? Mik azok – akár vallási típusú ismeretek-, amiket nekem kell elsajátítani ahhoz, hogy megértsem, hogy azoknak, akiknek segítséget próbálunk vinni, valójában mire van szükségük. Fontosnak tartom, hogy akkor, amikor segíteni próbálunk, akkor ne csak jó szívvel próbáljunk segíteni, hanem azért ésszel is.

Hogyan lehet mindezt elhordozni? Óriási feladat, gigantikus vállalás, nem egy hétköznapi munka a Hungary Helps Ügynökség vezérigazgatójának lenni az eddig elmondottak alapján. Mi az, ami erőt ad a hétköznapokhoz?

Hadd kezdjem azzal, hogy keresztény vagyok, katolikus és cserkész. Ez a két dolog meghatározó az életemben. Nyilván kereszténynek lenni azt jelenti, hogy bár tudom magamról, hogy nem vagyok tökéletes, és soha nem lehetek az, de mégiscsak törekednem kell arra, hogy valahogy Krisztus útját járjam. Krisztus útja pedig a szeretetnek és a másokon való segítésnek az útja. Cserkészként pedig van egy ilyen alapelvünk, hogy próbáljuk meg a világot egy kicsit jobb állapotban itt hagyni, mint ahogy kaptuk. Ha én ehhez hozzájárulhatok, akkor azt hiszem, ki tudok teljesedni a munkámban. És jelenleg úgy érzem, megtaláltam a helyemet. Dicsőség érte Istennek!

Fotó: Vasarnap.hu/Varga Ilona