Simicskó István: Fontos, hogy Magyarország megerősítse a keresztény értékeket, és példát mutasson a Nyugatnak

Fontos, hogy Magyarország megerősítse a keresztény értékeket, példát mutasson a hanyatló Nyugatnak – mondta Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője a Gellért-hegyi Szabadság-szobor talapzatára tervezett kereszt kapcsán az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

A kereszténydemokrata politikus úgy fogalmazott:

minden civilizáció vallási alapzatra épült, és ha ez az alapzat elporlad, akkor az a civilizáció is összeomlik.

Tiszteletben kell tartani a keresztény szimbólumokat, ám Nyugat-Európában hanyatlik a kereszténység, templomokat rombolnak le – tette hozzá. A frakcióvezető érdekesnek nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök ellenzi ezt a keresztállítást, holott rendszeres bérmálkozik.

Simicskó István: Az a kereszt zavarja egyesek lelkivilágát, amely megtalálható a Szent Koronán és a címerben is

Simicskó István rámutatott arra, hogy

a Gellért-hegyi Szabadság-szoborhoz tervezett kereszt a szabadságot és a győzelmet is jelképezi, hiszen a Biblia szerint ahol az Úr lelke, ott a szabadság, a kelet-római császárok pedig a megnyert csaták után győzelmi kereszteket állítottak.

Inkább a politikai kereszténység, mint a politikai gender

A politikus beszélt arról is, hogy az Erzsébet-táborokban az elmúlt 12 évben mintegy 1,4 millió gyermek nyaralhatott teljes ellátással, emellett katonák, rendőrök, tűzoltók segítségével pályaorientációs lehetőségeket is kaptak, élményekkel gazdagodtak.

Simicskó István a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az ukrajnai háború kapcsán elmondta: mielőbbi tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.

Tárgyalni kell az ukrán, az orosz, az amerikai és a kínai féllel is, hiszen ez egy proxiháború, ahol a mögöttes szereplők is fontosak, nemcsak a háború közvetlen résztvevői

– mondta.

Ez a háború árt Európának és Magyarországnak is. Ebben a helyzetben mindenkinek megvan a felelősége; a magyar miniszterelnöké a magyar érdekek képviselete, aktív külpolitikát kell folytatnia, s baj, ha azért támadják, mert tárgyal – fűzte hozzá a kormánypári politikus.

Az Oroszország területén végrehajtott ukrán betörés kapcsán Simicskó István elmondta: az ukránok hősiesen harcolnak, de a két ország nincs egy súlycsoportban, az orosz hadseregnek ez nem fog problémát okozni.

Ellentámadás – Rendkívüli állapotot hirdettek az oroszországi Belgorodi megyében az ukrán támadások miatt

(MTI)

Címlapkép: Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője. Fotó: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián

'Fel a tetejéhez' gomb