Rétvári Bence: Magyar Péter kórházi akciója figyelemelterelés saját botrányairól

Magyar Péter kórházi akciója figyelemelterelés saját botrányairól – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke.

Rétvári Bence kiemelte, „a kórház nem politikai színház, nem a politikusok játszótere”. A kórházakban a betegek érdekeit kell megvédeni, a betegek gyógyítása a legfontosabb, ezért politikusok ne akadályozzák a kórház tevékenységét politikai akciókkal.

Magyar Péter legújabb kórházi akciója nyilvánvalóan azt a célt szolgálja, hogy elterelje a figyelmet sorozatos nyári botrányairól, ne saját tettei miatt kelljen magyarázkodnia. Így a botrányos viselkedéséről a belvárosi szórakozóhelyen, a fiatal nőkkel kapcsolatos viselkedéséről, a garázdaság miatt indult nyomozásról, a más mobiltelefonjának Dunába dobásáról, vagy alelnöke ujj- és kéztörős korábbi nyilatkozatairól

– fogalmazott az államtitkár.

Felmérés: Magyar Péter dulakodását igaznak tartja, EP-képviselővé válását helyteleníti a magyarok a többsége

Hozzátette: köszönettel tartozunk az egészségügyi dolgozóknak, hogy a soha nem látott kánikula és hőhullámok ellenére is folyamatos a betegellátás a kórházakban. Bár a szélsőséges forróságban már több mint 22 melegrekord dőlt meg, a betegeket minden sürgős esetben ellátják, és a tervezett műtétek elsöprő többsége zavartalanul megtörtént.

Rétvári Bence kitért arra, hogy

több mint 10 milliárd forintot fordított a kormány a kórházak légtechnikai rendszereinek megújítására, az idei nyárra pedig 1,3 milliárd forintot különített el az esetleges hibák elhárítására.

A Belügyminisztérium folyamatosan egyeztet azon intézmények vezetőivel, ahol probléma adódik a klímaberendezéssel. Folyamatos az együttműködés a kormány és a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF), illetve az Országos Kórházi Főigazgatóság között – írta, rámutatva arra: olyan forróságban állnak helyt a magyar kórházak, amilyen időjárásra korábban nem volt példa.

Magyar Péter és a Tisza Párt politikusai azért az extrém forróságban támadják a kórházakat, mert nem az a céljuk, hogy az egészségügynek segítsenek, hanem egyértelműen csak a politikai feltűnősködés, a figyelem elterelése a személyes botrányaikról

– összegezte Rétvári Bence.

Nyakánál fogva vezették ki egy szórakozóhelyről Magyar Pétert

(MTI)

Címlapkép: Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb