Pünkösdről, a Szentlélek kiáradásának erejéről beszélgettek a debreceni püspökök

Pünkösdre, a Szentlélek kiáradásának ünnepére készülve Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek, metropolita és Fekete Károly tiszántúli református püspök fogalmazták meg gondolataikat pünkösdről a Debrecen Televízió Erőnk Forrása című felekezeti magazinműsorban – számolt be róla az egyházmegye pénteken.

Palánki Ferenc arról beszélt, hogy a Szentlélek kiáradása előtt Péter bukdácsolt, letagadta, hogy ismeri Jézust, de tulajdonképpen tényleg nem ismerte egészen addig, amíg be nem fogadta a Szentlelket. Attól kezdve már tudta, hogy ki Jézus, tudott úgy beszélni, a jézusi szeretetet úgy képviselni a világban az emberek között, hogy annak hatására megtértek.

Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye római katolikus püspöke. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Kocsis Fülöp szerint a Lélek nemcsak az egyes embert hatja át, hanem közösséget is alkot. Ennek az volt az előzménye, hogy Jézus formálta, tanította, bevezette, mintegy előkészítette őket, majd megígérte nekik, hogy elküldi a Szentlelket, aki beteljesítette azt a jézusi művet, amely a megváltásunkat jelenti.

Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája. Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Fekete Károly úgy fogalmazott, hogy a Léleknek egy olyan dinamikája van, amely azt jelenti, hogy erőt ad, és hatalommal rendelkezik. Amikor Jézus tanított, azt állapították meg az ő ellenfelei, a farizeusok és írástudók, hogy nem úgy beszél, mint egy bölcs tanító, vagy rabbi, hanem mint akinek erő és hatalom van a szavában. A pünkösdi eseményben a Lélek erejének kiáradásában nemcsak egy erős embert látunk Péterben, aki politikailag erős, hanem egy átható szavú igehirdető szólal meg. A Léleknek ez az ereje, a közösségteremtő hatalma, amelynek kiáradása Péteren keresztül egészen az emberek szívéig hatott.


Hirdetés
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Fotó: MTI/Vajda János

Forrás: Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Címlapkép forrása: freepik

'Fel a tetejéhez' gomb