Bódi Mária Magdolna ereklyéjét helyezte el az újraszentelt rákosmenti templom oltárában Kocsis Fülöp metropolita

„Bízom benne, hogy az itt élők valóban az Isten országát látják meg ebben a templomban és nemcsak ezen az ünnepen, hanem minden vasárnap és minden egyes napon” – fogalmazott Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek metropolita a rákosmenti templom újraszentelése kapcsán a Hajdúdorogi Főegyházmegye honlapja szerint.
Mint írták, péntek este virrasztással kezdődött, szombaton körmenettel folytatódott az ünnep Budapest XVII. kerületében, Rákosmentén, ahol az Istenszülő oltalma görögkatolikus templom szentelésére gyűltek össze a hívek.
Ismertették, közel egy évig tartottak a felújítási munkálatok: bővült a templom alapterülete, hiszen csaknem 100 négyzetmétert építettek az ingatlanhoz. Kialakítottak egy irodát, sekrestyét, vizesblokkokat és egy közösségi teret. A bejáratnál egy harangláb kapott helyet, hőszigetelték a parókia épületét, és nyílászárókat is cseréltek. Az ünnepélyes szentelést október 4-én, éppen a címünnephez kapcsolódóan tudták megtartani, ami csak fokozta az egyházközség örömét – írták.
A bizánci egyházban fontos „szabály”, hogyha az oltár csak megmozdul, odébb teszik, akkor újra kell szentelni a templomot, mert
„az oltár az Isten országának egy földi darabja, és éppen ezzel a szenteléssel tesszük megrendíthetetlenné, mintegy megpecsételjük az Isten országának a jelenlétét”
– magyarázta Kocsis Fülöp.
Az újraszentelés alkalmával a metropolita Boldog Bódi Mária Magdolna ereklyéjét helyezte el az oltárban. 
Az ereklyét ünnepélyes körmenettel vitték be és helyezték el az oltár közepén. Előtte a püspök hétszer körbe tömjénezte a helyet, majd végérvényesen lezárták viasszal a mennyországnak ezt a kicsi darabját. A szertartás folytatásaként megszentelték, mintegy megkeresztelték az oltárt a lemosással: a vörösborral és a rózsavízzel. A müróval pedig meg is bérmálták azt – írták.
Kapcsolódó:
Boldoggá avatták Orosz Péter Pál görögkatolikus papot a kárpátaljai Bilkén
Kocsis Fülöp: XIV. Leó pápa úgy határozott, hogy a legelső általános audiencián bennünket fogad
Vezetőkép: Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek metropolita. Fotó: MTI/Balogh Zoltán






