Házasodna Újbuda alpolgármestere – Ezért kellett Szivárvány-csomagot benyújtani az országgyűlésnek?

„A jelenlegi magyar törvények nem teszik lehetővé azt, hogy én és a barátom, akármennyire együtt is akarjuk leélni az életünket, megházasodjunk” — írja Facebook-bejegyzésében Barabás Richárd, Újbuda alpolgármestere, a Párbeszéd – Zöldek társelnöke.

A politikus március elején jelentette be közösségi média oldalán, hogy hét pontból álló LMBTQ-csomagot nyújtanak be az országgyűlésnek, amely többek között olyan kérdéseket tartalmaz, mint az azonos nemű párok házasságkötése, a jogi nem- és névváltoztatás lehetősége, valamint az örökbefogadás.

A Párbeszéd a közoktatás részévé tenné az LMBTQI-kérdéskörrel kapcsolatos társadalmi érzékenyítést

Barabás Richárd néhány nappal ezelőtti posztja szerint a Szivárvány-csomag végül benyújtásra került, és videóban fejti ki, hogy számára miért fontos a házasság intézménye.

Én alapvetően nem bánom, ha egynemű párok szeretik egymást, mindenki, aki vágyik rá, megérdemli, hogy boldogan leéljen valakivel egy életet. Az viszont, hogy homoszexuálisoknak lehetővé tegyék a házasság intézményét, az számomra az első lépés azon lejtő felé, amely elindítja azt a megállíthatatlan folyamatot, aminek majd köszönhetően az önmagukkal, állatokkal, esetleg tárgyakkal házasulandók és az egyéb radikális eszmék fogják jogaikat követelni az állam előtt.

Az egyneműek házassága azonban a legcsekélyebb dolog ebben a történetben, még az örökbefogadási törekvéseken sem kell annyira fennakadnunk, mivel több magyar szivárványcsalád létezéséről is tudunk, miután influenszerek sokasága szereti a képünkbe dörgölni hogyan is „játszották ki” a rendszert.

Az országgyűlésnek benyújtott Szivárvány-csomag tartalmaz ellenben olyan elemeket is, miszerint „tegyük a közoktatás részévé az LMBTQI-kérdéskörrel kapcsolatos társadalmi érzékenyítést és társadalmi párbeszédet”.

Tehát a javaslatcsomag meglehetősen túlmutat a homoszexuálisok házassági és örökbefogadási jogán, és érzékenyítés címén szeretné az iskolásokat szembesíteni — még nem tudni mennyire részletesen — a szivárvány-ideológiával, akár így szembe menve a gyermekvédelmi törvénnyel.

A címlapképen a Hegyvidéki KDNP Esti kvaterka – A szivárvány két végén című eseményén Barabás Richárd XI. kerületi alpolgármester. Fotó: Vasárnap.hu/Szennyes Krisztián

'Fel a tetejéhez' gomb