Az Amnesty International a verőcei általános iskolában tart ma foglalkozást

Megerősítette a Géza Fejedelem Református Általános Iskola a Vasárnap.hu értesülését, miszerint ma az Amnesty International Magyarország foglalkozást tart az intézményben.
Úgy tudjuk, volt olyan szülő, aki emiatt ezen a napon nem vitte iskolába a gyermekét. Kerestük a fenntartó Verőcei Református Egyházközséget is. Böttger Antal lelkipásztor megerősítette értesülésünket. Arra a kérdésünkre, hogy az azonos nemű párok mellett is nyíltan kiálló, érzékenyítéssel foglalkozó szervezet ebben a témában tart-e foglalkozást a diákoknak, úgy reagált, hogy tudják, miről van szó, és az adott témával is tisztában vannak. Mint fogalmazott: „Nem kell aggódni és izgulni, tudjuk, hogy miről van most szó, azt a dolgot is tudjuk, más téma, más terület van” – mondta a lelkipásztor a ma reggeli telefonos megkeresésünkre. Amikor arról érdeklődtünk, hogy pontosan miről van szó, a fenntartó letette a telefont.
Megkerestük az Amnesty International Magyarországot is. A szervezet központi telefonszámán érdeklődve szintén nem kaptunk választ arra, hogy pontosan milyen témában tartanak ma foglalkozást a diákoknak. Két óra múlva ígértek tájékoztatást.
A verőcei általános iskola munkatársa telefonon nem adott tájékoztatást arról, hogy értesítették-e a szülőket, és a foglalkozás témáját sem ismertette. Közlése szerint a több alkalomból álló foglalkozássorozatot követően összefoglaló tájékoztatót tesznek közzé az iskola honlapján.
Mint arról lapunk is beszámolt, az Országgyűlés tiszás többsége múlt héten fogadta el a gyermekvédelmi törvény módosítását. Ellenzéki kritikák szerint a módosítás utat nyit az LMBT-témákkal és egyéb érzékenyítési programokkal foglalkozó szervezetek előtt, amelyek így könnyebben juthatnak be a közoktatási intézményekbe.
Hogy a mai foglalkozás témája összefügg-e ezekkel a kérdésekkel, egyelőre nem tudni: sem a fenntartó, sem az Amnesty International nem adott pontos tájékoztatást erről. Lapunk úgy tudja, volt olyan szülő, aki emiatt nem engedte ma iskolába a gyermekét Verőcén. Amint a szervezet a két órával későbbre ígért tájékoztatást megadja, frissítjük cikkünket.
Nyilatkozatban reagált szerdán a Géza Fejedelem Református Általános Iskola és Bölcsőde fenntartó képviselője és az Intézmény főigazgatója az iskola honlapján. Az alábbi linken elérhető dokumentumban elismerik, hogy valóban nem volt ebben az esetben teljeskörű a szülők a tájékoztatása, melyért elnézést kértek. „Kommunikációs mulasztás történt, melynek tanulságait levonjuk” – fogalmaztak.
Az Amnesty International szervezet közlésük szerint kizárólag az iskolai bántalmazás témakörében tartott foglalkozásokat. Más témájú vagy eltérő tartalmú foglalkozásra nem került sor. Az intézmény azt is hozzátette, hogy szervezettel nem kívánnak együttműködni a továbbiakban.
Cikkünk a Géza Fejedelem Református Általános Iskola és Bölcsőde nyilatkozatával frissült.





