Máthé Zsuzsanna a Vasárnapnak: A gyermekvédelmi törvény módosítása egy fontos szellemi határt bontott le (VIDEÓ)

Gyermekvédelmi garanciák, a családok jövője, gazdaságpolitikai irányváltás és a parlamenti közbeszéd állapota – többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk Máthé Zsuzsával, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőjével az Parlamentben.

A politikus szerint a gyermekvédelmi törvény módosítása nem szigorítást, hanem korábban érvényben lévő korlátozások lebontását jelenti. Az interjúban a Tisza-kormány első hónapjainak politikai és gazdasági intézkedéseit, az oktatásért felelős miniszter korábbi abortuszpárti érvelését, valamint a parlamenti hangnem eldurvulásának társadalmi következményeit is érintettük.

„A gyermekvédelmi törvény egy nagyon fontos szellemi határt bontott le”

 

– Magyar Péter miniszterelnök a Partizánnak adott interjújában azt állította, hogy a Tisza-kormány tovább szigorította a gyermekvédelmi törvényt. A KDNP ezzel szemben úgy látja, hogy a módosításokkal éppen a korábbi védelmi garanciák gyengültek. Mi történt valójában?

– Természetesen nem szigorítás történt. A módosítás során olyan rendelkezéseket vettek ki a jogszabályokból, amelyek nemcsak a gyermekvédelmi törvényben, hanem a médiatörvényben, a reklámokra vonatkozó szabályozásban és – ami a legfontosabb – a köznevelési törvényben is megjelentek.

A történet lényege, amelyet nagyon szomorúnak tartok, hogy megpróbálják elfedni: kikerült a szabályozásból az a rendelkezés, amelynek fenntartását a magyar emberek a gyermekvédelmi népszavazáson támogatták. Hárommillió-hatszázezer ember szavazott a gyermekvédelmi szabályozás mellett, vagyis jóval többen, mint ahányan a Tiszára voksoltak áprilisban. Gyanítom, hogy a Tisza-frakció soraiban is ülnek olyan képviselők, akik annak idején támogatták a gyermekvédelmi népszavazást.

A referendumon a magyar emberek világosan kifejezték, hogy nem kérnek azokból a Nyugat-Európában elterjedt gyakorlatokból, amelyeknek a negatív következményeit ma már láthatjuk. Nem szeretnék, ha a gyermekeket szexuális témákban ideológiai befolyás érné, ha túlzottan szexualizálnák őket, illetve ha a születési nemüktől eltérő identitást vagy a nemváltás lehetőségét népszerűsítenék a körükben.

Mindez természetesen nem a felnőttek jogairól szól. Az ő szabadságuk eddig is biztosított volt, és ezután is az marad. A mostani törvénymódosítás azonban egy nagyon fontos szellemi határt bontott le.

A módosítás különös ellentmondása, hogy olyan intézkedésekkel együtt fogadták el, amelyeket mi magunk is támogathatónak tartottunk volna. Ilyen például a kórházban hagyott csecsemők örökbeadásának felgyorsítása. Ezt a két, egymástól lényegesen eltérő kérdéskört azonban egy törvénycsomagban kezelték.

– A kormány kommunikációjában visszatérő elem a további szigorítás. Milyen konkrét intézkedésekre hivatkozhatnak azok, akik szerint valóban szigorúbb lett a gyermekvédelem?

– A kórházban hagyott csecsemők örökbeadásának felgyorsítását például mi is támogattuk volna. Azokban a kérdésekben azonban, amelyekről most beszélünk, egészen más irányú változások történtek.

Nem véletlen, hogy a törvénytervezet megjelenése után az LMBTQ-szervezetek üdvözölték a módosításokat, és az európai sajtóban is kedvezően fogadták azokat. A nyilvánosságban megjelent értelmezések az Európai Unió Bíróságának Magyarországot elmarasztaló ítéletéhez is kapcsolták a változtatásokat. Emellett a pedofil bűnelkövetőkre vonatkozó nyilvántartási szabályok enyhítését is érintették a módosítások.

Ezért nehéz számomra megérteni, miként lehet mindezt egyértelmű szigorításként bemutatni.

A gyermekek fejlődésükből adódóan sérülékenyek, és életkoruknál fogva nem minden esetben rendelkeznek azokkal az ismeretekkel és tapasztalatokkal, amelyek bizonyos szexuális kérdések értelmezéséhez szükségesek. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy az életkoruknak megfelelő védelemben részesüljenek.

Az oktatásért és a gyermekügyekért felelős miniszter, Lannert Judit korábban Portugáliát és Észtországot is említette példaként az oktatás kapcsán. Én azt gondolom, hogy mielőtt más országok gyakorlatát követendőnek tekintjük, alaposan meg kell vizsgálnunk, mit jelent mindez a gyermekek számára. Portugália esetében például a nemi identitással és a szexuális sokféleséggel kapcsolatos érzékenyítő programok már fiatal életkorban megjelennek. Véleményem szerint ezeknek a kérdéseknek a kezelésében különösen fontos az életkori sajátosságok és a szülők nevelési jogainak tiszteletben tartása.

A gazdasági és jogállami vitákban sokszor évek múltán is lehet korrekcióra lehetőség. A gyermekek személyiségfejlődését érintő folyamatok azonban olyan következményekkel járhatnak, amelyek egy része nehezen visszafordítható. Ezért is sajnáltam, hogy az Országgyűlésben egy ilyen súlyú törvénymódosítás vitáját olyan jelenetek kísérték, amelyek elterelték a figyelmet a tartalmi kérdésekről.

„A szülők felelőssége most hatványozottan megnő”

– Osztie Zoltán plébános korábban arról beszélt lapunknak, hogy az identitás alapjainak megingatása hosszú távon a társadalom széteséséhez vezethet. A gyermekvédelmi törvény módosításával kapcsolatban Magyar Péter és az Amnesty International magyarországi igazgatója, Vig Dávid is megszólalt. Utóbbi üdvözölte, hogy a reklámokban a jövőben megjelenhetnek például kézen fogva sétáló leszbikus párok. Magyar Péter pedig úgy fogalmazott, hogy a gyermekeket nem bizonyos szexuális irányzatoktól kell megvédeni. Mit gondol ezekről az érvekről?

– Ezekben a nyilatkozatokban szerintem több csúsztatás is van. Magyar Péter korábban, Varga Judit férjeként, közelről ismerhette a gyermekvédelmi törvény körüli vitákat, és tisztában lehetett azzal, milyen kérdések merültek fel Magyarország és az Európai Unió között. Éppen ezért nehezen érthető számomra az a jelentős fordulat, amelyet a korábbi álláspontjához képest látok.

Úgy gondolom, hogy a Tisza-kormánnyal szemben is megfogalmazódik az az elvárás, hogy változtasson ezen a szabályozáson. A politikai kommunikációban ugyanakkor nem szívesen beszélnek a változások minden következményéről. A Tisza szavazótábora sem egységes ezekben a kérdésekben, és sokan lehetnek azok, akik nem értenek egyet azzal az iránnyal, amely felé most elindultak.

A kampányban többször beszéltünk arról, hogy a gyermekvédelmi szabályozás átalakítása valós lehetőség. Sokan ezt akkor nem akarták elhinni. Most viszont olyan döntések születtek, amelyekről a szülőknek és a pedagógusoknak is érdemes alaposan tájékozódniuk.

Évekkel ezelőtt beszéltem egy kisvárosi gimnázium igazgatójával, aki elmesélte, hogy egy szervezet ingyenes színházi előadást ajánlott fel az intézmény diákjainak. Amikor azonban rákérdezett a darab témájára, kiderült, hogy egy leszbikus történetet szerettek volna bemutatni a gyermekeknek. Ez az eset is arra figyelmeztet, hogy a szülőknek és az intézményvezetőknek pontosan tudniuk kell, milyen tartalmak jutnak el a gyermekekhez.

Ezek a szervezetek régóta szeretnének nagyobb szerepet kapni a magyar oktatási rendszerben. Ezért tartom fontosnak azt is, hogy tisztában legyünk azoknak a közéleti szereplőknek és szakpolitikai döntéshozóknak a gondolkodásával, akik a társadalompolitikát alakítják.

Bódis Krisztina neve is felmerült ezzel összefüggésben. A nevéhez köthető Meseország mindenkié című kötet, illetve a társadalmi és kulturális kérdésekhez való viszonya körüli vita jól mutatja, mennyire eltérő elképzelések léteznek arról, milyen értékeknek kell megjelenniük a gyermekek nevelésében.

A keresztény alapokon álló nemzeti gondolkodásban a család kiemelt érték. Azt szeretnénk, hogy a gyermekeink felnőve boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban éljenek, és saját családot alapíthassanak. Emberileg mindannyian tökéletlenek vagyunk, de a gyermekeinknek a lehető legjobb jövőt kívánjuk.

Úgy látom, hogy a mostani vitában éppen ezek az alapvető kérdések szorulnak háttérbe. A közélet zajában nagyon nehéz nyugodtan beszélni arról, milyen hatással lehetnek a gyermekek személyiségfejlődésére az őket körülvevő kulturális és ideológiai hatások.

Ezért a politikusok felelőssége mellett most a szülők, a nagyszülők és a gyermekekkel foglalkozó szakemberek felelőssége is hatványozottan megnő. Akkor is figyelnünk kell arra, mi történik az óvodákban és az iskolákban, ha a törvényi garanciák megváltoznak.

– A Meseország mindenkié című könyv kapcsán felmerül a kérdés: elképzelhetőnek tartja, hogy a kötet vagy más, hasonló szemléletű érzékenyítő anyagok bekerüljenek az iskolákba?

– Szerintem ez belátható időn belül megtörténhet. Nem feltétlenül azonnal, mert a Tisza szavazótábora különböző értékrendű emberekből áll, és a politikai józanság talán arra készteti majd a kormányt, hogy ne minden változtatást egyszerre vezessen be. De én arra számítok, hogy idővel ezek a tartalmak nagyobb teret kaphatnak.

Érdemes visszaemlékezni arra, hogy korábban az óvodai alapprogram kapcsán is megjelentek hasonló kezdeményezések. Ezeket végül a kormányváltás után a nemzeti oldal megakadályozta. A különböző érzékenyítő anyagok és oktatási programok azonban nem tűntek el a nemzetközi gyakorlatból.

Azt gondolom, hogy a magyar oktatási rendszer jövőjéről szóló vitákban ezért különösen fontos lesz, hogy a szülők pontos információkat kapjanak az alkalmazni kívánt programokról, azok tartalmáról és céljáról.

„A magyar emberek egyre kevésbé elégednek meg azzal, hogy csak a korábbi kormányra mutogatnak”

– Térjünk át a parlamenti munkára és a kormány első hónapjainak értékelésére. Magyar Péter a közelmúltban összefoglalta a Tisza-kormány eddigi tevékenységét. Ön hogyan látja az elmúlt hónapok politikai munkáját?

– Számomra alapvetően ugyanaz a politikai logika rajzolódik ki, amelyet a kezdetektől látunk: a korábbi kormány folyamatos bírálata, a Fidesz és a KDNP képviselőinek felelősségre vonása, valamint az az elvárás, hogy kérjünk bocsánatot az elmúlt tizenhat évért.

Ezzel kapcsolatban érdemes emlékeztetni arra, hogy Magyar Péter maga is tizennégy éven át része volt annak a politikai közegnek, amelyet most bírál. Ezért úgy gondolom, hogy a múltra való folyamatos hivatkozás önmagában nem ad választ a jelen problémáira.

A magyar emberek egy idő után immunissá válhatnak arra, ha nap mint nap újabb feljelentésekről és átvilágításokról hallanak, miközben kevés szó esik a konkrét, előremutató intézkedésekről.

– Az államigazgatásban is komoly problémákról hallani. Olyan helyzetekről érkeznek hírek, amelyek szerint a minisztériumokon belül bizonytalanság és bizalmatlanság uralkodik, miközben az ország működéséhez szükséges feladatokat továbbra is el kellene látni. A közmédia átalakítása körüli kérdések ugyancsak részei ennek a vitának.

Összességében azt látom, hogy az ország egyfajta bénult állapotba került. Az intézkedések egy része inkább rövid távú politikai reakciónak tűnik, mintsem egy átgondolt társadalom- és gazdaságpolitikai stratégia elemének.

Korábban az volt a cél, hogy a társadalom minél szélesebb rétegei előre tudjanak lépni. A középosztály megerősítése mellett fontos szempont volt a leszakadó rétegek felzárkóztatása is, hiszen egy erős középosztály képes a társadalom egészének fejlődését elősegíteni.

Most ezzel szemben olyan intézkedéseket látok, amelyek szociális támogatásokkal próbálják kezelni a problémákat, miközben nem feltétlenül teremtenek hosszú távon fenntartható fejlődési lehetőségeket. Az ilyen típusú támogatások jellemzően szűkebb társadalmi csoportokat, rövidebb ideig és korlátozottabb mértékben érnek el. Attól tartok, hogy a szociális intézkedések mögött végső soron megszorító gazdaságpolitikai logika húzódhat meg.

Sajnálom, hogy az eddigi folyamatok több ponton is igazolni látszanak azokat a korábbi aggályainkat, amelyeket a kampányban megfogalmaztunk.

Energia, munkahelyek, beruházások: merre tart a gazdaságpolitika?

– A közelmúltban a gazdaságpolitika irányával kapcsolatban is számos kérdés merült fel. A minisztériumok működéséről, személyi változásokról, az adópolitikáról és a beruházások jövőjéről egyaránt jelentek meg hírek. Mit tart a KDNP a legfontosabbnak ezen a területen, és melyek azok a hiányzó intézkedések, amelyekre ön szerint szükség lenne?

– A mai világ egyik legérzékenyebb kérdése az energiaellátás. Magyarország energetikai kapcsolatrendszere olyan adottság, amelyet nem lehet egyik napról a másikra figyelmen kívül hagyni. Az elmúlt tizenhat évben a kormányzat igyekezett diverzifikálni az energiaellátást, vagyis több forrás és beszerzési útvonal felé nyitni. Ugyanakkor továbbra is jelentős az orosz energiahordozóktól való függésünk.

Nem tartom felelős megközelítésnek, ha úgy alakítjuk a külpolitikai viszonyainkat, hogy közben figyelmen kívül hagyjuk az energiaellátás biztonságát és annak gazdasági következményeit.

A másik fontos kérdés a munkaalapú gazdaság fenntartása. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi helyzetben nem az adóemelésekre, hanem az adócsökkentésre, a munkahelyek megőrzésére és a vállalkozások működési feltételeinek javítására lenne szükség.

A mezőgazdaság és a turizmus is nehézségekkel küzd. A mezőgazdaság esetében az aszály olyan objektív körülmény, amelyért a kormányzat közvetlenül nem tehető felelőssé, de a kialakult helyzet kezeléséhez megfelelő intézkedésekre van szükség. A turizmus és más gazdasági ágazatok esetében szintén fontos lenne, hogy a kormányzat segítse a vállalkozásokat a nehézségek leküzdésében.

Aggasztónak tartom a magyar tulajdonú vállalkozások helyzetét is. A hazai nagyvállalkozói réteg megerősítése nem pusztán gazdasági, hanem nemzetstratégiai kérdés. Ha egy nagy beruházás leáll vagy bizonytalanná válik, annak hatásai nem állnak meg a beruházó vállalatnál: a beszállítók, az alvállalkozók és az alkalmazottak is megérzik a következményeket.

Erre jó példa lehet a déli körvasút beruházásának felfüggesztése, amelynek kapcsán a kivitelezés jövője is bizonytalanná vált. Egy ilyen volumenű fejlesztés elhúzódása az építőiparban és a kapcsolódó vállalkozások körében is komoly problémákat okozhat.

Eközben a lakáshoz jutás feltételeivel kapcsolatban is kérdések merültek fel. Fontosnak tartom, hogy a fiatalok és a családok számára továbbra is elérhetők legyenek a kiszámítható, kedvező finanszírozási lehetőségek. A szociális bérlakásépítés önmagában szintén lehet hasznos eszköz, de nem helyettesítheti a szélesebb körű otthonteremtési lehetőségeket.

A gazdaságpolitika alapvető irányával kapcsolatban az a legfontosabb aggályom, hogy a magyar tulajdonú vállalkozások és a hazai családok érdekei háttérbe szorulhatnak a globális piaci szempontokkal szemben.

A korábbi gazdaságpolitikai modellben a külföldi nagyvállalatoktól származó különadók is hozzájárultak olyan intézkedések finanszírozásához, mint a családtámogatások és a rezsicsökkentés. Ha ezek a bevételek vagy az ezekre épülő gazdaságpolitikai prioritások megváltoznak, annak a családok is megérezhetik a hatását.

A rendszerváltozás óta számos példát láttunk arra, hogy a gazdasági átalakulások terheit végül a magyar emberek és a családok viselik. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy a gazdaságpolitika középpontjában továbbra is a hazai munkahelyek, a magyar vállalkozások és a családok biztonsága álljon.

Abortusz és társadalompolitika: vita az oktatásért felelős miniszter korábbi írásáról

– A parlamenti napirendben a gazdasági kérdések mellett komoly társadalompolitikai viták is megjelentek. Lannert Judit oktatásért felelős miniszter egy korábbi, 2011-es blogbejegyzése is a közéleti vita tárgya lett, amelyben az abortusz liberalizációja és a bűnözés közötti összefüggésekről írt. A KDNP határozottan bírálta a szöveget. Miért tartják különösen súlyosnak az abban megfogalmazott gondolatokat?

– A 2011-es blogbejegyzés egy viszonylag hosszan kifejtett érvelés, amelyben Lannert Judit az abortusz liberalizációjának lehetséges előnyeiről ír. Amerikai bűnügyi statisztikákra hivatkozva arra a következtetésre jut, hogy az abortuszhoz való szélesebb körű hozzáférés hozzájárulhat a bűnözés visszaszorításához, mert így kevesebb olyan gyermek születne meg, akiről a későbbiekben feltételeznék, hogy erőszakos bűnelkövetővé válhat.

Számomra ez a gondolatmenet elfogadhatatlan, mert azt a benyomást kelti, mintha egy gyermek életének értékét a feltételezett jövőbeli társadalmi hasznossága vagy kockázata alapján lehetne megítélni.

Úgy gondolom, hogy az emberi élet és az emberi méltóság nem tehető ilyen mérlegelés tárgyává. A társadalom feladata nem az, hogy előre eldöntse, mely gyermekeknek van esélyük értékes életet élni, hanem az, hogy a lehetőségekhez mérten mindenki számára biztosítsa a fejlődés feltételeit.

A bejegyzésben a szerző a magyarországi abortusztilalom időszakára, a Ratkó-korszakra is utal, és annak társadalmi következményeit elemzi. Én magam is a hetvenes években születtem, a Ratkó-korszak után született generáció tagjaként. Ezért különösen nehéz olvasnom azokat a megállapításokat, amelyek a nagy létszámú generációk megszületését elsősorban társadalmi problémaként értelmezik.

Ezek a generációk azóta felnőttek, családot alapítottak, dolgoznak, és részt vesznek az ország fenntartásában. Magyarország évtizedek óta súlyos demográfiai kihívásokkal küzd, ezért különösen fontos, hogy a gyermekek megszületését és a családok megerősítését ne kizárólag gazdasági vagy statisztikai szempontból vizsgáljuk.

A társadalomnak az a feladata, hogy segítsen a nehéz helyzetben lévőknek, és lehetőséget teremtsen arra, hogy a hátrányos körülmények közé született gyermekek is boldogulni tudjanak. Ebben a középosztálynak is meghatározó szerepe van.

Éppen ezért tartom különösen fontosnak, hogy az oktatásért és a gyermekügyekért felelős miniszter milyen értékrendet képvisel. A gyermekekről, a születésről és az emberi méltóságról vallott nézetek nem mellékes kérdések: ezek az oktatáspolitika és a társadalompolitika alapjait érintik.

„A vezetői minta nagyon sok mindent meghatároz”

– Az elmúlt napok parlamenti ülésein nemcsak a törvényjavaslatok tartalma, hanem a képviselők közötti hangnem is komoly vitákat váltott ki. Több alkalommal személyeskedő megjegyzések és szidalmazások hangzottak el az ülésteremben. Van helye ennek a stílusnak a magyar Országgyűlésben?

– Nyilvánvalóan nincs. Azt látom, hogy a politikai légkör egyre feszültebbé válik. Ennek egyik oka az lehet, hogy a kormánypárti képviselők egy része is egyre nehezebben egyezteti össze a korábbi várakozásait a mostani intézkedésekkel.

Egy kormányzati ciklust nem lehet kizárólag arra építeni, hogy folyamatosan a korábbi kormányra mutogatunk, és minden problémáért az elődöket tesszük felelőssé. Előbb-utóbb a döntéshozóknak is fel kell tenniük maguknak a kérdést, hogy valóban jó irányba haladnak-e, és megfelelőek-e az általuk meghozott intézkedések.

Ez belső feszültségeket is okozhat, de a legfontosabbnak a vezetői mintát tartom. A politikai vezetők viselkedése ugyanis meghatározza azt is, hogy milyen hangnem válik elfogadottá a közéletben.

A parlamentben azt tapasztaljuk, hogy a szakmai viták helyett sokszor a személyeskedés kerül előtérbe. Ez május 9-e óta különösen érezhető, és úgy gondolom, hogy a kormánypárti képviselőknek is nehéz lehet egy olyan légkörben dolgozni, ahol az emberek teljesítménye helyett gyakran a személyüket támadják.

A személyeskedés azonban nem áll meg az ellenzéki és a kormánypárti padsorok között. A politikusok közötti konfliktusok és a használt kifejezések a társadalom más területein is megjelenhetnek. Ez különösen aggasztó a gyermekek szempontjából.

Amikor fiatalok érkeznek a parlamentbe, hogy a karzatról kövessék az üléseket, azt várnánk, hogy a demokratikus vita, a kulturált érvelés és a felelős közéleti magatartás példáját lássák. Ehelyett sokszor olyan jeleneteknek lehetnek tanúi, amelyek miatt nekünk, képviselőknek kellene szégyenkeznünk.

A parlamentnek az ország politikai és szellemi elitjét kellene megjelenítenie. Éppen ezért különösen fontos lenne, hogy a képviselők a vitáikban is megőrizzék a méltóságukat.

– Én magam is láttam olyan parlamenti vitát, amely kiabálásig és méltatlan szóváltásig fajult, miközben diákcsoportok ültek a karzaton. Mit gondol, milyen hatással lehet mindez a fiatalokra?

– Ezek a következmények azok közé tartoznak, amelyeket a legnehezebb helyrehozni. Amikor egy társadalom polarizálódik, és az emberek egyre inkább ellenségként tekintenek egymásra, annak a hatása a következő generációkban is megjelenik.

A lányom mesélte például, hogy a nyáron a Balatonnál egy buszmegállóban várakozott a barátnőjével, amikor egy táborozó csoporttal együtt a parlamenti közvetítést nézték. A fiatalok nem feltétlenül ismerték a képviselőket, azt próbálták kitalálni, hogy ki kicsoda, és milyen tisztséget tölt be.

Az egyik fiú kritikát fogalmazott meg a kormánnyal szemben, mire a többiek azonnal sértő kifejezésekkel válaszoltak neki. Olyan szóhasználat jelent meg a fiatalok között, amelyet a közéletben hallhattak.

Ez jól mutatja, hogy a politikai közbeszéd nem marad az Országgyűlés falai között. A gyermekek átveszik azokat a mintákat, amelyeket maguk körül látnak és hallanak.

A szülői példamutatásnak ebben különösen nagy jelentősége van. A digitális világban azonban sokszor még a családon belül is nehéz valódi figyelmet fordítani egymásra. Gyakran egymás mellett élünk, miközben mindenki a telefonját nézi, és a digitális térből érkező indulatok, konfliktusok is alakítják a gondolkodásunkat.

Ha a fiatalok azt látják, hogy a véleménykülönbség szükségszerűen sértegetéshez és megalázáshoz vezet, akkor ezt a viselkedést természetesnek tekinthetik. Pedig éppen arra lenne szükség, hogy megtanulják: lehet valakivel élesen vitatkozni úgy is, hogy közben tiszteletben tartjuk az emberi méltóságát.

– Hogyan lehetne ebből a helyzetből kiutat találni?

– Ez az egyik legnehezebb kérdés. Úgy érzem, hogy a közélet zajában egyre kevesebb lehetőség és idő jut azokra a lényeges kérdésekre, amelyek sokunkat foglalkoztatnak.

Pedig beszélnünk kellene arról, hogyan lehet újra megerősíteni a társadalmi bizalmat, miként lehet a gyermekek számára egészségesebb közösségi környezetet teremteni, és hogyan tudjuk elérni, hogy a politikai különbségek ne vezessenek személyes ellenségeskedéshez.

A gyermekvédelemről szóló vita is túlmutat egyetlen törvénymódosításon. Arról is szól, milyen értékeket szeretnénk továbbadni a következő generációnak, és milyen társadalmat hagyunk a gyermekeinkre.

Éppen ezért fontosnak tartom, hogy ne csak a politikai szereplők beszéljenek ezekről a kérdésekről. A szülőknek, a pedagógusoknak, az egyházi közösségeknek és minden, a gyermekek jövőjéért felelősséget érző embernek részt kell vennie a párbeszédben. A társadalmi bizalom helyreállítása hosszú folyamat, de enélkül a legfontosabb problémáinkra sem találhatunk tartós megoldást.