A politikának, a történelemnek, a kultúrának; úgy általában: az emberi létezésnek fontos eleme a szimbolika. Közösségek az összetartozásukat, véleményüket, értékrendjüket fejezhetik ki például olyan gesztusokkal, hogy kiknek állítanak köztéri szobrokat vagy kiről neveznek el utcákat, tereket.
Kurzusváltáskor ezek a kérdések mindig előkerülnek. Nálunk ez általában úgy szokott kinézni, hogy van egy megszálló, elnyomó hatalom, amelyik ránk erőszakolja saját kedvenceit, olykor éppenséggel árulóink, legyilkolóink dicsőségét nézhetjük a táblákon Münnich Ferenctől Leninig, November 7. tértől az Április negyedikékig, a Budapestet szőnyegbombáztató Roosevelttől a magyarországi kommunista hatalomátvételt levezénylő Vorosilov marsallig.
A rendszerváltáskor (néhol ugyan több év késéssel) ezek a kényszerből elkeresztelt közterületek visszakapták eredeti nevüket, vagy esetleg egy új, a nemzeti emlékezetbe beilleszthető emberét nyerték el. Az utcanévadás néha persze kényes is lehet, mert bizonyos személyeknél nincs meg a teljes konszenzus. Nekünk, a keresztény-konzervatív jobboldalon nehezen veszi be a gyomrunk, ahogy a főváros és a XIII. kerület rátelepedvén a honfoglaló Árpád vezérre, a metrómegálló elé biggyesztette a Göncz jelzőt. Ilyen apró, ám lényegi módosítással lett 1945-ben a pesti Rózsa utcából Rózsa Ferenc (a kommunista mozgalom mártírjának emlékére), vagy Szegeden a hadisten Marsot a hangzásban nagyon hasonló, a bolsevik diktatúrát szellemileg megalapozója Marx váltotta a forgalmas tér keresztapjaként.
Ezt az ideológiai utcai harcot újította fel Karácsony Gergely, amikor – pár nappal az orosz ellenzéki személyiség halála után – egyetértően nyilatkozott arról a kezdeményezésről, hogy nevezzenek el közterületet Budapesten Alekszej Navalnijról. Az elképzelés kétség kívül provokáció, elsősorban a világ egyik legerősebb atomhatalmával szemben, másrészt a hazai jobboldallal és kormánnyal szemben, akiket a baloldal folyamatosan orosz- (Putyin-) bérenceknek próbál láttatni, pusztán a békevágy miatt, amit elsősorban az fűt, hogy a két szláv nép közötti, számunkra teljesen irreleváns harcban nem akarunk elvérezni azok mellett, akik nem mellesleg ezeréves szülőföldjükön élő honfitársaink elnyomásában jeleskednek.
Nyilvánvaló, hogy nem Navalnij iránti szimpátiájuk, szeretetük, barátságuk vezérli őket, mert megkockáztatom, az ötlet kezdeményezői és támogatói között nincsenek túl sokan, akik három bővített mondatot tudnának megfogalmazni Alekszej Anatoljevicsről. (Az apai nevét én is a wikipédiáról lestem le…)
hirdetésSzerencsére a főpolgármester gyorsan észbe kapott, és tisztázta, hogy tényleges tettekre egyelőre nem szánhatják el magukat, mert törvény van róla, hogy csak az illető halála után öt évvel viselheti valakinek a nevét egy utca, addigra pedig – ezt én teszem hozzá – találnak maguknak más hősöket, érdektelenné válik az egész Navalnij sztori, ráadásul Karácsony és elvbarátai nem is lesznek abban a helyzetben, hogy bárkiről utcát nevezzenek el Budapesten.
De ha mindenáron meggyötört, nagy orosz demokratákat keresnek, figyelmébe ajánlhatom Karácsonynak a 2008-ban elhunyt Alekszandr Szolzsenyicint. Hazai ellenállót is találhatunk Pákh Tibor személyében, akinek ugyan szintén nem telt még el a kötelező öt év, de nem emlékszem, hogy 2022-es halálakor a főpolgármester sietett volna legalább egy sétányt ajándékozni neki, pedig sokkal többet szenvedett a kommunisták kínzásaitól, mint Navalnij.
Ha azonban a fővárosi emlékezetpolitika mindenáron az oroszok bajszát akarja húzogatni, javasolhatom a Bárdossy László sugárutat, ő például sokkal tökösebb volt, mint ez a mostani kormány, mert nem ötölt-hatolt békevágyról, tűzszünetről meg egyebekről, hanem megértette a német kérést, és hadat is üzent az oroszoknak (szovjeteknek).
Úgy is kimutathatná Karácsony és csapata az ellenérzéseit a nagy medvével szemben, ha a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet végre lebontaná. Azzal még a szemközti, a mellékutcákat erőddé alakító USA nagykövetségnél is szerezhetne egy jó pontot. Vagy mégsem? Lehet, hogy az óceán túlpartján a sztálini tömeggyilkosokat, a fél Európát elfoglaló, legázoló Vörös Hadsereget szerették és támogatták, ellenben a két ukrán megyére igényt tartó putyini Oroszországgal szemben engesztelhetetlen a gyűlöletük?
A címlapképen 2020. február 29-i kép Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezetőről a Borisz Nyemcov volt orosz miniszterelnök-helyettes elleni merénylet ötödik évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen Moszkvában.
MTI/AP/Pavel Golovkin
