Alapjogokért Központ: Alkotmányos válság Lengyelországban

A jogállamiságot és európai demokráciát ígérő Donald Tusk és baloldali szövetségesei tavaly decemberben vették át Lengyelország kormányzását, s azóta sorra hoznak alkotmány-, illetve törvénysértő döntéseket, melyek közül kiemelkedik a közmédia erőszakos elfoglalása – írta Szikra Levente, az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerdán közzétett Facebook-bejegyzésében.

Szikra Levente szerint a legfelháborítóbb, hogy kedden olyan ellenzéki képviselőket tartóztattak le, akiket Andrzej Duda köztársasági elnök korábban kegyelemben részesített. Ezzel a kormány semmibe vette az alkotmánybíróság döntését is, amely szerint az elnöki vétó jogszerű és érvényes. A letartóztatás módja is törvénybe ütközött, mert az elnöki hivatalból annak engedélye nélkül vitték el a képviselőket a rendőrök. Jogállamban az államfői hivatalban nem lehet csak úgy rendőri intézkedést foganatosítani. Ez biztosítja, hogy a kormány az általa irányított rendőrséggel ne fenyegethesse az elnököt.

Tusk számára azonban a jogállam semmit sem jelent

– fogalmazott Szikra Levente. Magyarországon a baloldal szintén arra készült 2022-ben, hogy jogsértő módon megváltoztatja az ország berendezkedését – tette hozzá. Lengyelországban sajnos meg is valósult, hogy a jogállamot hirdető baloldali és liberális politikusok hatalomra kerülve lebontják a jogállamot. Az Európai Unióban példátlan, hogy ennyire látványosan, ilyen durva és erőszakos módszerekkel szegje meg a jogszabályokat egy kormány – írta a szakértő.


Hirdetés

Brüsszel sokatmondó hallgatása újabb bizonyíték arra, hogy komolytalan minden jogállamisági vizsgálat, azokat kizárólag a jobboldali kormányok elleni politikai zsarolóeszközként használják. Ha pedig elvbarátaik – szemben a hamisan vádolt jobboldallal – valóban rombolják a jogállamot, azt tétlenül nézik.

Kiállunk lengyel barátaink mellett, és elítéljük a Tusk-kormány jogellenes lépéseit

– fogalmazott Facebook-bejegyzésében Szikra Levente.

A címlapképen tüntetők a rendőri intézkedés ellen tiltakoznak Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettest ábrázoló transzparensekkel a varsói elnöki palotánál 2024. január 9-én, órákkal az után, hogy a rendőrség letartóztatta és elvezette Kaminskit és Wasikot az elnöki palotából. 
MTI/EPA-PAP/Radek Pietruszka

'Fel a tetejéhez' gomb