Őrizetben a székelyudvarhelyi beomlott kollégiumnál csatornázási munkálatokat végző cég ügyvezetője

Gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával 24 órára őrizetbe vették kedden este a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium beomlott diákotthonánál csatornázási munkálatokat végző cég ügyvezetőjét – közölte a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

László Szilveszter Sándor, a Láreno-Fa Kft egyedüli tulajdonosa és ügyvezetője a nyomozók szerint személyesen utasította munkásait, hogy több mint 2 méteres mélységig leássanak az épület fala mentén, holott a tervező a jóváhagyott projektben 1,1 méter mélységű árkot irányzott elő.

A cégvezető korábban a News.ro szerint úgy nyilatkozott:

nem járt a diákotthonban, nem volt tudomása arról, hogy az épületben tanulók vannak.


Hirdetés

Az árkot egy kotrógéppel ásták, amelynek a kezelője azt mondta:

amikor észrevette, hogy lehullott egy darab vakolat az épületről, nem volt már idő senkit riasztani, az épület fala pillanatok alatt leomlott.

A Krónika című kolozsvári lap a Cégbíróság adatait ismertetve azt írta: a 2001-ben alapított, székelyszentkirályi Láreno-Fa Kft. építkezési és földmunkálatokra szakosodott, de asztalosmunkálatokat, festés-mázolást is végez, gépkocsikölcsönzéssel, szállítmányozással is foglalkozik. László Szilveszter Sándor cége 6,7 millió lejes (510 millió forint) üzleti forgalmat bonyolított le 2022-ben, és 427 083 lej nettó nyereségre tett szert.

Semjén Zsolt: Mély fájdalommal értesültünk a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákotthonával történt tragédiáról

A honlapján közzétett referenciák alapján a 43 alkalmazottat foglalkoztató cég nevéhez fűződik a székelyudvarhelyi bútorgyár Merkur áruházzá való átalakítása, a marosvásárhelyi Toyota szalon felépítése, és szintén a Láreno-Fa végezte a Tamási Áron Gimnázium emlékművének renoválását.

A részben összeomlott kollégium – a szintén 1949-ban államosított két iskolaépülettel együtt – 2004-ben került vissza a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye tulajdonába, és azóta az épületegyüttest oktatási célokra Székelyudvarhely önkormányzata bérli.

Az érsekség közleményében azt írta, hogy előteremtette az átfogó felújítási munkálatok több millió eurós fedezetét, és a befolyt bérleti díjat majdnem teljes egészében az épületek legsürgősebb állagrendezésére fordította. A két iskolaépület felújítása lezárult, a kollégium felújítása a jövő évben kezdődött volna.

„Nincs tudomásunk arról, hogy az épületben szerkezeti problémák lennének, az épület használói sem jeleztek eddig semmi ilyet. Az épület közelében folyó kerítésjavítás és vízelvezetési munkálatok végzésének szándéka ismeretes előttünk. Az érsekség belső kivizsgálást indított, és szeretné, hogy szakértők mielőbb tisztázzák az épület összeomlásának okát” – közölte közösségi oldalán a főegyházmegye.

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kollégiumának összeomlott épületrésze 2023. december 19-én. Fotó: MTI/Veres Nándor

A közlemény szerint Kovács Gergely érsek még a tragédia estéjén a helyszínre utazott, kedden meglátogatta az udvarhelyi kórházban kezelt két diáklányt, illetve részt vett az illetékes hatóságokkal folytatott megbeszéléseken, részint a felelősségek kapcsán, részint a tanulóknak, családjaiknak, a pedagógusoknak és az érintetteknek nyújtandó támogatás érdekében.

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kétszintes diákotthonának mintegy egyharmada összedőlt, amikor az épület külső fala, amely mellett két méter mély vízelvezető árkot ástak, leomlott. A törmelék négy diákot temetett maga alá: egy földszinten lakó 17 éves fiú életét vesztette, az emeleti szoba romjai alól kimentett három lány közül pedig kettő könnyebben, a harmadik súlyosan megsérült és – bár a helyszínen újraélesztették – továbbra is válságos állapotban van.

Az MTI megkeresésére a Maros megyei Sürgősségi Klinikai Kórház közölte: nem változott a diáklány állapota.

„Továbbra is a kórház intenzív terápiás osztályán kezelik, állapota válságos. Kómában van, vérkeringése instabil, az orvosok prognózisa visszafogott az állapotát illetően” –

mondta Mariana Moldovan-Negoita, a kórház szóvivője.

Semjén Zsolt: Mély fájdalommal értesültünk a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákotthonával történt tragédiáról

(MTI)

Címlapkép: Ligia Deca román oktatási miniszter a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kollégiumának összeomlott épületrészénél 2023. december 19-én. Az előző napon történt falomlásban egy 17 éves diák életét vesztette. A romok alól három diákot sikerült kimenteni, egy súlyosan, kettő könnyebben megsérült. Fotó: MTI/Veres Nándor

'Fel a tetejéhez' gomb