Ezekben a napokban többféle módon és többféle szinten jelenik meg a hazaszeretet témája különböző személyeken keresztül. Holnap nemzeti ünnepünk van, ahol a Nándorfehérvári ütközet hősére, Kapisztrán Szent Jánosra és az ’56-os forradalmárjainkra emlékezünk. Az ő küzdelmük, hősiességük fáklyafény előttünk. Közben a mai napon üli az Egyház Szent II. János Pál pápa emléknapját, aki a magyarokat lengyelként különösen is szerette, és a kommunista rezsim megdöntésében is elévülhetetlen érdemei vannak, mellyel nekünk is nagy szolgálatot tett. Tegnap Boldog IV. Károly, az utolsó magyar király emléknapja volt, aki nem csak a Habsburg érdekeket nézte, hanem országunkat is szerette volna megmenteni a trianoni pusztítástól és az erkölcsi romlástól, amelyet a háború okozott. És, bár kevesen tudják, de pénteken Tomcsányi Teodóra 80. születésnapja volt, aki hazánkban olyan alapvető fontosságú közösségek indulásánál játszott kulcsszerepet, mint a Mentálhigiéné Intézet és a Magyar Pszichodráma Egyesület. Ma az ő példájukon keresztül szeretném a hazaszeretet témáját kissé áttekinteni.
Minden nemzetnek alapvető joga, hogy saját életét, kultúráját, önazonosságát védje. Az Egyház társadalmi tanítása többször megfogalmazza, hogy az egyénekhez hasonló jogai vannak egy népnek, egy országnak. Nem csak az önvédelem, de az építés, fejlesztés, jólét területén is. De mit is jelent a hazaszeretet?
Történelmi koronként ez akár egészen másként is jelentkezhet. Van, amikor az életünk kockáztatásával, vagy akár feláldozásával kell megvédenünk azt, ami értéket képviselünk és amely mentén élünk. Ez nem a hagyomány, a múlt őrzése pusztán, hanem a belőle való élet. Amikor a hazaszeretet alapjait keressük, az egyik első, hogy tisztelettel vagyunk az őseink iránt és ami érték az ő hagyatékukból, azt az életünk részévé tesszük. A felsorolt ünnepeltek közül legtöbben ezen a területen, a haza és a kultúránk védelmében voltak tevékenyek. Ez annál is izgalmasabb, hogy Kapisztrán Szent János még csak nem is volt magyar, sőt a forradalmárok között is találunk sokféle személyeket. De bizonyos értelemben IV. Károly sem egy echte magyar, vagy minket támogató család leszármazottja. Nagyon helyes és jó, ha a nemzet tudja tisztelni azokat is, akik bár eredetüket tekintve mások, mégis érte áldozták életüket. Sajnos, az utóbbi évszázadban, ez nekünk egy gyengepontunk! Talán éppen a kommunizmus az oka, de valahogy a mai napig olyan emberekkel szemben vagyunk nagyon ellenségesek, akik pedig életükkel igyekeztek mindent a hazáért és a népünkért megtenni. Ez veszélyes szemlélet a jövőre nézve is, hiszen mit tanulnak majd ebből a gyermekeink? Hogy hősnek lenni, a hazáért áldozni az életünket az hálátlan feladat.
Vannak korok, amikor viszont nem követel ilyen típusú áldozatot a hazaszeretet. Olykor éppen az építésen, a kultúra és a néplélek nemesítésén, gazdagításán kell dolgozni. Élni a nemzetért, nem meghalni. Ilyen formán Szent II. János Pál pápa a példájával, a szavaival, a tiszta tanításaival, vagy éppen a bocsánatkérés és megbocsájtás elénk élésével nem csak minket, de minket magyarokat is gazdagított. S, ugyan ő nem kifejezetten a mi „hősünk”, mégis ugyanazon keresztény kultúra és hagyomány tovább bontogatója, melyre a hazánk alapjai is ráépültek Szent István királyunk idején. Miközben visszamutatott a gyökereinkre, a jövőt festette fel elénk, melyben az emberi méltóság, az egymás iránti tisztelet és a szilárd alapot adó erkölcs oszlopai tartják meg a jólétet és a társadalmakat. A test és lélek eredeti harmóniáját tárta elénk a testteológiájának tanításával, mely az isteni terv legmélyére nyúl le, s amiből aztán, akár az egyéniségek, úgy a nemzeti sajátságok is az elméletek puszta magaslataiból a valóság megnemesült materiájával kapcsolódnak tökéletes szinkronban egyé. Olyan példát mutatott, mely valódi egységet képes teremteni a magastudományok és az egyszerű hétköznapok között. Aki igazán szereti a hazáját, ezen a magaslaton kell, hogy mozogjon, vagy legalábbis ennek földhöz tapadt árnyékát kell követnie. Vagyis, az örök értékekhez kell szabja cselekedeteinek mozgatórugóját.
Végül nem mennék el a befolyását tekintve hatalmasnak tűnő személyek kedvéért a kisebbnek látszó testvéreink szolgálata mellett sem! A hazaszeretet ugyanis nem csak pátosz és nem is csak a kiemelkedő időpontok sajátja. A mindennapok helytállásának, becsületbeli munkájának is lehet alapja. Ahogy a bevezetőben említettem, Tomcsányi Teodórát talán sokan nem is ismerik, holott nemzetünk mentális jólétéért rengeteget tett. Szeretném itt is terjeszteni az ő ismeretét, hogy minél többen meglássuk, hány ember nap-nap utáni fáradhatatlan szolgálata élteti a hajszálereken át a népünket. Ő az említett szervezetek mellett több társadalmat segítő csoport megalapításánál is kulcsfontosságú személy volt. Ahogy említette a köszöntésén, mindig közösségben tette ezt, mégis tudjuk, hogy nélküle ezek talán ma nem lennének jelen számunkra. Azzal, hogy a lehetőségeit a haza és a hit szolgálatába állította, csodálatos művet épített fel, Isten, a családja, a munkatársai segítségével. Nem kellett ehhez ezernyi szakmát megtanulnia, hanem a saját hivatásában kellett egészen benne lennie. Ezzel nekünk is példát adva arra, hogy a hazaszeretet nem valami énidegen világba hív, hanem a hivatásunk becsületes betöltésére. Ha mindenki beleteszi a magáét, akkor a hazánk felemelkedik. Zárásként az egyik könyvéből idéznék, mely a mentálhigiénés szemléletről és az intézmény létrehozásáról íródott.
hirdetés„Fontos etikai kérdés az érték és érdek viszonya. Az értékek nem feltétlenül a primer szükségletek és érdekek leképeződései, de sajátosan viszonyulnak ezekhez. Lehetnek olyan értékeink, amelyek végső soron szemben állnak önnön érdekeinkkel. Ennek szélsőséges vagy felemelő példája, ha valaki életét áldozza egy érték védelméért. Az érték nem azonos a szokással, a beállítódással, a divattal. És bár ezek is válhatnak értékhordozóvá, előfordulhat, hogy éppen nem a számunkra fontos vagy fenntartandó értékeket erősítik meg. Így cinizmust sugároz, sőt ennél is mélyebb ártalmat okoz a munka megvetése, a »dologtalanság dicsérete« mely az őszinteség leplébe bújtatva fogalmazza meg a társadalom át nem gondolt hangulatát, hogy »nem szeretünk dolgozni«.”
Sokunknak hálával teli a szíve, amikor Dórára gondol. Lehet, hogy nem ismeri mindenki, de nem is ez a fontos! A lényeg, hogy értsük, a hazaszeretet nem a szavak szintjén, hanem a szívben és a tettekben születik meg. Aki így él, aki ezen munkálkodik, legyen bármily kicsinek tűnő, egy egész nemzetet emel és nemesít meg.
Molnár Miklós atya
Címlapkép forrása: Freepik
