Sosem jó, ha egy hazugság evidenciává válik, de ha ezzel egy országot járatnak le, annak szörnyű következményei lehetnek. Az első világháború előtt és alatt a szláv és román propaganda olyan sikeresen hitette el a nyugattal, hogy a Monarchia a népek börtöne és Magyarország elnyomja a kisebbségeket, hogy Trianonban kegyetlenül megbüntették ezért hazánkat; az 1848-49-es szabadsághősök emléke addigra megfakult.

A szemünk láttára tűnt el az ’56-os forradalomban gyűjtött szimpátia, a kommunizmus lebontásában és különösen a német egységben játszott ’89-es szerepünket is mára elfelejtették, helyette megszületett az antidemokratikus magyar közélet toposza. Az még hagyján, ha ellenségeink járatnak le minket, de ennek a hazug és káros mítosznak a kialakításában magyar állampolgárok is tevékenyen részt vesznek.

Legutóbb azzal szembesültünk, hogy Svédországban olyan oktatófilmet vetítenek az iskolásoknak, amiben a demokrácia leépülésének példájaként hozzák fel Magyarországot, s ebben segítségükre van az a Gulyás Márton, aki évek óta zavartalanul, százezres nézettségű ellenzéki műsorokat gyárt idehaza. Arról informálja a svédeket, hogy nálunk 2010 óta lassanként megszűnt a demokrácia. A narrátor elmondja, hogy a kormány korlátozza a sajtó- és a szólásszabadságot, a diákoknak pedig Gulyás Márton szavaiból kiindulva el kell magyarázniuk, hogyan lehet egy ránézésre demokratikus ország valójában elnyomó rezsim. 

Mivel ez nem egyszeri eset, a cáfolata sem lehet egyszeri. Minden alkalommal, amikor ez a nyilvánvaló hülyeség a közbeszéd részévé válik, újra és újra el kell mondani, hogy Magyarország demokrácia. Nem mintha egy ország, nép, ember minőségét az adná, hogy demokrata. Számtalan politikus, művész, tudós volt, számtalan sikeres nemzet és birodalom, akik és amelyek nem is hallottak demokráciáról, és értetlenkedő kacagással fogadják, ha bárki ezt számonkéri rajtuk. De történetesen a mai magyar berendezkedés meglehetősen demokratikus, és a vádlók a minduntalan ismételgetett szövegen – a Fidesz rátette mindenre a kezét, hibrid rezsimet épít stb. – kívül nem nagyon tudnak felhozni semmit.

A demokrácia alapvetően a többség uralma. Hogy mit akar a többség, azt legegyszerűbben a választásokon tudja kifejezni – márpedig ez mifelénk bő évtizede elég egyértelmű. Ha szigorúan demokratikusan nézzük, kötelessége is a Fidesznek azt a politikát követnie, amit, mert ha szembe fordulna ezekkel az értékekkel (pl. gender- vagy migránsügyben), akkor súlyosan megsértené a népakaratot.

hirdetés

Ha egy választáson győztes párt legitimációját megkérdőjelezik, arra két ok lehet: vagy a választást manipulálták vagy az emberek akaratát. Az előbbit tekintve nyilvánvaló, hogy a magyar rendszernél sokkal rosszabbak is vannak Európában. A spanyoloknál legutóbb a népakarat jobboldali győzelmet hozott, de a katalán függetlenségiekkel összefogva, akár az ország felosztásának potenciális lehetőségét is lebegtetve úgy tűnik, mégis baloldali kormány alakul; noha erre a forgatókönyvre biztos nagyon kevesen szavaztak volna. Németországban bárki nyer, nagyjából ugyanolyan programot visz a kormány, és öt teljesen egyforma nagy párt mellett van egy hatodik, amelyik markánsan eltér, emelkedő pályára állt, már a második legnépszerűbb, viszont ezért éppen be akarják tiltani.

Belgiumban flamand és vallon pártok tucatjaiból gyakorlatilag nem lehet kormányt alakítani, Olaszországban pedig évekig maradt egy kormány, amely mögött egyáltalán nem volt társadalmi többség. A vegyes típusú magyar rendszer roppant igazságos, mert a győztest jutalmazza, ezáltal stabil többséghez segíti. Mindössze annyi a feladat, hogy nyerni kell. A törvény ugyanis nem a Fidesznek, hanem a nyertesnek kedvez. (Érdekes adalék, hogy 2022-ben a 18 budapesti választókerületből 17-et az ellenzék nyert úgy, hogy a listán 48-41 %-os előnyt szerzett. Vagyis 48 százalékkal szereztek 94 %-nyi mandátumot. Országos szinten a Fidesz 54 %-ra kapott 82 %-nyi egyéni helyet.) Ez azonban így van 1990 óta, az MSZP 1994-ben 33 %-kal 54 %-ot ért el.

Kijelenthető, hogy a választási rendszer nem manipulatív, a győztest jutalmazza, olykor aránytalanul (ld. Budapest). Az akarat manipulálása pedig végképp nem jobboldali privilégium: ott van erre a média (közösségi, közszolgálati, kereskedelmi, elektronikus, papír stb.), mindegyikben jelentős bázissal (általában többségben) a kormánykritikus orgánumok. A kulturális élet, a közbeszéd (gondoljunk a pedagógustüntetések stílusától az O1G-zésig sok mindenre) egyáltalán nem a konzervatívok monopóliuma – sőt! Maga Gulyás Márton élő cáfolata a szavainak: nem csak idehaza zavartalanul befolyásoló alak, hanem még a svédek is őt kérdezik, a pluralizmus nagy dicsőségére.

Azt is hibának róják fel, hogy a kormánypárt túlzottan erős. Így aztán koalíciós kényszer nélkül tud dolgozni, ami elősegíti a választási ígéreteinek betartását. A nyugati sokpárti, kompromisszumokra épülő kormányprogramok nagyjából azt garantálják, hogy senki se tudhassa maradéktalanul betartani az ígéreteit (amire a szavazatokat kapta), cserébe takarózhat a koalíciós kényszerből fakadó kompromisszum szükségességével.

A Fidesz a 2002-es vereség és a keserű koalíciós tapasztalatok nyomán nyolc éves kitartó építkezéssel a koalíciót részben a párton belülre szorította a különféle tagozatok megalakításával. Bravúros teljesítménnyel a belső harcokat minimális szintre csökkentette. Az ellentétes érdekeket és kis mértékben különböző értékeket sikerült olyan közös nevezőre hoznia, ami a párt és a szavazóbázis egységét hosszú évek óta fenntartja. Ha rápillantunk pl. a szocialistákra, az LMP-re vagy a Jobbikra, látjuk, hogy az egység megőrzése nem is olyan magától értetődő.

A hatalom megtartása fontos képesség, anélkül ugyanis a program nem hajtható végre. A támogatók el is várják ezt, és ennek Orbán remekül megfelel. Nem a szavazói ellenére, hanem éppenséggel azok egyetértésével, sőt ösztönzésével teszi mindezt. Akik ezen kívül vannak, azok is élhetnek megannyi eszközzel, de éppen a demokrácia velejárója, hogy a többség akarata érvényesül. Márpedig számtalan politikai lépés van, ahol nem lehet több dolgot tenni, több irányba haladni. Az irányt a többség jelöli ki, ami most elég nyilvánvaló. Ezen lehet sajnálkozni, bosszankodni, de antidemokratikusnak nevezni egyszerűen butaság.

A címlapképen Gulyás Márton a Partizán műsorában. Forrás: Partizán/Képernyőfotó