Újabb tornagyőzelmének köszönhetően már top 100-as Marozsán Fábián!

A 23 éves teniszező nyerte a Perugiában rendezett ATP Challenger-tornát, miután a fináléban 6:2 6:3-ra legyőzte az olasz Edoardo Lavagnót.

Marozsán Fábián teljesítményére még május közepén kapták fel a fejüket a teniszrajongók, amikor is a magyar teniszező egy zseniális menetelést mutatott be Rómában, ahol három top százas játékost is megvert, a legnagyobb meglepetést pedig akkor okozta, amikor két szettben legyőzte az akkori világelső Carlos Alcarazt.
Marozsán akkor gyorsan a figyelem középpontjába került, ami a 23 éves teniszező saját elmondása szerint is komoly nyomást rakott a vállára, aminek köszönhetően a Róma utáni versenyeken nem is ment olyan jól neki a játék, a Roland Garroson kikapott a selejtező második fordulójában, ahogyan a heilbronni Challenger-versenyen is a második kör jelentette számára a végállomást.

Nagyon úgy tűnik, hogy az olasz levegő azonban jó hatással van Fábira, hiszen Perugiában ismét elő tudta venni a jobbik teniszét, és az egy hónappal ezelőttihez hasonló magabiztosságot és eltökéltséget láthattunk az arcán. A magyar Davis-kupa válogatott oszlopos tagja szettveszteség nélkül jutott el a döntőig, másfél óránál többet egyik mérkőzésén sem töltött el a pályán, sőt, a második körben egy óra alatt rendezte le az ellenfelét.

Az elődöntőben az első kiemelt és világranglista 71. Pedro Cachin volt az ellenfele, akinek a Garroson Thiemet is sikerült megvernie, és Corictól is csak ötszettben kapott ki. Most viszont egyáltalán nem találta az ellenszert Marozsán játékára, két gyors játszmában ki is kapott a magyar fiútól.

Fábián így azzal a tudattal lépett pályára a döntőben, hogy a győzelmével egy újabb álmát teljesítheti, azaz beverekedheti magát a világ 100 legjobb teniszezője közé. Ez láthatóan nem helyezett rá komolyabb nyomást, az első szettben kétszer is elvette Lavagno adogatását és 6:2-vel került előnybe.

A második szett is jól indult magyar szempontból, gyorsan breakelőnybe került Marozsán, igaz 4:2-nél megremegett egy kicsit és elbukta a szerváját, de gyorsan javította a hibáját, a következő játékban ismét elvette az olasz adogatását, majd magabiztosan kiszerválta a mérkőzést. A győzelmének köszönhetően 125 ranglistapontot zsebelt be, így a jövő héttől a 91. helyen jegyzik a világranglistán, ami természetesen újabb karriercsúcsot jelent. Wimbledonig azonban nincs megállás, Marozsán a héten Parmában folytathatja a menetelését, ahol 5. kiemeltként egy újabb olasz játékos vár rá az első körben.

A címlapképen Marozsán Fábián a spanyol Carlos Alcaraz ellen játszik a római salakpályás tenisztorna férfi egyesének harmadik fordulójában 2023. május 15-én.
MTI/EPA-ANSA/Ettore Ferrari

Iratkozzon fel hírlevelünkre