Molnár Miklós atya: Érett hit IV.
Az érett személyiség által megélt hitről gondolkodunk. Természetes, hogy a hitünk, vagyis az Istennel való élő kapcsolatunk a személyiségünk érettségének megfelelően fog alakulni. Amikor kispap voltam, elöljáróim gyakran szóbahozták, hogy a „népegyházi” berendeződés szétesett és ez így van jól. Lelkesedtem a gondolatért, hogy fontos túllépni ezeken a megszokott vallási kereteken és a valódi, személyes istenkapcsolatért kell küzdenünk. Ahogy felszenteltek és a valóság „szembejött”, mégis egyre inkább az fogalmazódott meg bennem, hogy az emberek egy részének nincsen többre igénye. És ez nem gonoszság, vagy igénytelenség, hanem élethelyzet. Most úgy mondanám: amilyen érett a személyiségem, olyan érett lesz az igényességem a hitemben. Már úgy látom, hogy ezzel semmi baj nincs. Azzal van baj, amikor kívülről szeretném a másikra ráerőltetni azt, ahol én tartok, miközben nem fogom fel, hogy én is úton vagyok, még nem a célnál. Ez érettlen dolog.
Tiszteletben tartani azt, ami eltér tőlem, ami más. – Ezt a mondatot ma sokféleképpen kiforgatnák, pedig ez nem értékítélet a másikról, vagy rólam! Ez egy egészséges, érett személy elfogadása a valósággal szemben, a tőle eltérőhöz való kiegyensúlyozott viszony. Amikor a hitünk fejlődéséről beszélünk, mindig szem előtt érdemes tartani, hogy mi is egy úton vagyunk, éppen úgy mint bárki, s talán éppen elég öröm az, ha tudjuk, előre felé haladunk rajta, és nem más irányba…
Gordon Allport szempontjai mentén haladunk tovább. (Lesznek átfedések Maslow-val!) Az első szempont, amit megfogalmaz, hogy az érett személy képes az „én-érzet kiterjesztésére”. A Mentálhigiéné Intézetben volt egy jegyzetünk, amelyből egy mondatot ide szószerint kell idéznem:
Az ember érettsége annak arányában növekszik, minél inkább kikerül én-központúsága a figyelme fókuszából.
Természetes és nagyon jól van az úgy, hogy a gyermek, amikor megszületik önközpontú és önző. Nem sokáig élne egy csecsemő, ha féltve édesanyja egészségét, hogy vajon alszik-e eleget, inkább nem sírná fel éjszaka, amikor baj van, vagy amikor éhes. A túléléshez és az egészséges fejlődéshez az önközpontúság elengedhetetlen bizonyos életszakaszainkban. Persze, felüdítő tud lenni, amikor az egyén kinövi ezt a fázist és lassan ráébred, hogy mások is élnek rajta kívül! (Bárcsak az utakon is mindenki ezen az érettségi fokon közlekedne…!) Talán logikus, ha a hit világára is kivetítjük ezt! Hiszen a vallásosságuk elején, talán sokan azt keresik, hogy mit nyernek vele, mit ad nekik ez a kapcsolat. Ám nagyon kívánatos, hogy idővel észleljük a rajtunk kívül álló közösséget is, mely felé szintén lehetnek kötelességeink, vagy szolgálatunk, valamint, jó, ha idővel már az is foglalkoztat, hogy Istenért mit tudok én tenni, nem csak az, hogy mit várok Tőle. Egyre elterjedtebb, hogy az érettlen hit oldaláról közelítve éljük meg a kapcsolatunkat az Egyházzal, vagy Istennel, s csak elvárunk, azzal foglalkozunk, hogy mi mit nyerünk, mit vehetünk ki ebből a relációból, és hidegen hagy, hogy mennyire nevetségessé tesszük magunkat a gyermeki viszonyulásunkkal. Az érett személy becsüli magát, nincs szüksége folytonos önmaga körüli forgásra ahhoz, hogy érezze saját jelentőségét, így képes kitágítani az én-érzetét, és befogadni a másikat a saját figyelme fókuszába.
A második pont, az intimitás. Allport is beszél arról, hogy mennyire sokat számít a birtoklás és leuralás mentes, egészséges mélységű kapcsolat a másik személlyel. Hogy ne csak ismételjem Maslow szempontjait, kitérek arra, hogy az érett személy esetében az intimitás elvezethet a szexualitáshoz, de ez esetben nem lesz dominancia harccal, vagy mohósággal keveredve az. A gyengédség, a másikra való figyelem jelen marad, mert nem csak önmaga körött forog a személy, hanem a testi érintkezés alatt is a másik igénye, vágya fókuszban marad. Ma divatos a szexualitást érintő bűnök elkenése, mondván az Egyház bigott és azért tilt mindent e téren. Pedig, Allport szempontjai ezzel kapcsolatban mélységes összefüggést mutatnak az isteni eredetű tanítással! Amikor valaki a saját kialakulófélben levő szexuális függőségének tárgyává kívánja tenni a másikat („ha nem fekszel le velem elhagylak!”), az éppen a masszívan érettlen egyéniségének tanújele. Az az út, amelyet Isten tanított ezzel kapcsolatban az Egyháznak, s az erkölcsi tanításunk máig hirdet, éppen azt a tiszteletet tartja fontosnak a testiség minden területén, mely Allportnál az érettséghez van kötve. Szeretem hallgatni, amikor azok, akik állati szintre redukálnák az ember tág értelemben vett szexualitását, megvetéssel néznek az Egyház tanítására, mintha az rosszallóan beszélne a szeretkezésről! Holott, éppen az Egyház az, aki igyekszik az eredeti méltóságát megőrizni ennek a szent és védendő együttlétnek.
A harmadik pont az érzelmi biztonság, önelfogadás. Az érett személy együtt tud élni az emocionális állapotaival. A szomorúsággal épp úgy, mint az örömmel. Nem menekül pl. állandó mosolygásba, mások elismerését keresve, miközben úgy érzi, minden összeomlik körülötte. Nem énidegen a nonverbális kommunikációja. Találkozunk sokakkal, akik a szenvedésüket mosoly mögé rejtik, vagy akik úgy mutatják, hogy kiegyensúlyozott, boldog életük van Isten közelében, miközben belül kínlódnak. Az ilyen ember gyakran lebukik akkor, amikor a szavaiban csak keserűség visszhangzik, vagy minden körülmények között úgy érzi, hogy támadják. Hamar világossá válik, hogy valójában nem jó a kapcsolata saját személyével, életével. Az érett személy nem érzi szükségességét, hogy megjátssza magát.
Empátiára képes önmagával szemben is. Azonban az érzelmi biztonság több, mint puszta önelfogadás! Azt is jelenti, hogy képes késleltetni az érzelmi választ, sőt tudja tűrni a frusztrációt is. Amikor nem képes változtatni a valóságon, tudja azt hordozni. De ki is várhatja azt, amikor végre elindul a változás, vagy akár tevékenyen elő is mozdíthatja! Az érett istenkapcsolathoz bizony olykor tűrni kell a fájdalmakat, fáradalmakat. A növekedés, általában nem könnyű. Így van ez a hitben is! Ahhoz, hogy egyre közelebb kerülhessek Istenhez, fontos megtanulni viselni a keresztjeinket, vagy a megpróbáltatásokat! A bölcs ember megszereti azt, hogy tanulhat is ezekből a nehéz időszakokból. Az érett személy képes úgy kijönni egy ilyen időszakból, hogy még több is lett általa.
– Ez általában nem a saját erőnkön múlik, hanem azon, mennyire kapaszkodunk bele, mennyire találtuk meg a biztos támaszt Istenben. Allport még három pontot hoz, de ezekről a következő héten lesz szó!
A címlapkép forrása: Pixabay
