
Keresztet állítottak az edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Kollégium aulájába. A keresztet Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök áldotta meg nagyböjt negyedik hetének kezdetén.
A mi keresztünk előtt nem azért borulunk le, mert egymásra helyezünk két-három gerendát, hanem Jézus Krisztus megváltásunkért hozott áldozatát tiszteljük − hangsúlyozta a kereszt megáldása alkalmából mondott beszédében a Orosz Atanáz. Az a bizonyos fa, amely az Édenkertben halálunkat okozta, most igazi életet ad, örök életet – fogalmazott a főpásztor.
Az a fa, amely akkor megosztottságot okozott ember és Isten, illetve ember és ember között, most az egységet, a közösséget segíti egyesíteni. A kereszténység sok kultúrát hozott össze, és ez Jézus Krisztus áldozatának köszönhető
– emlékeztetett a miskolci megyéspüspök. Hozzátette, így kell tekinteni az ebben az iskolában felállított keresztre is és arra, akit értünk keresztül szúrtak, megkínoztak. Ez kovácsol minket még jobban eggyé, mert ennek a halálnak a vége a feltámadás. Úgy kell nézni erre a keresztre, mint életünk segítőjére, aki meg akar minket tartani ebben az ingoványos földi életben.
A görögkatolikus egyház nagyböjt harmadik vasárnapján, a böjti idő felénél a Szent Keresztet állítja a hívők elé, hogy a nagyböjt során megfáradt lélek újult erővel ki tudjon tartani a hátralevő időben húsvétig.
Forrás és fotó: Miskolci Egyázmegye