Most már online gólyalesre is indulhat

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) TermészetLesen programjának következő állomása a Gólyales.  A 19 éves múltra visszatekintő gólyafészek adatbázis teljesen megújult, sőt egy mobiltelefonos applikáció segítségével az adatszolgáltatás sokkal könnyebbé válik.

A nemrég lezárult Téli Madárleshez hasonlóan a Gólyales akció célja a lakosság bevonása a környezetünkben élő madarak megfigyelésébe, a védelmüket is segítő „közösségi tudomány” jellegű adatgyűjtésbe.

Az MME 2005-ben indította el az első adatgyűjtésre szolgáló honlapját, ami azóta a fehér gólyák fészkeit és költését megfigyelők legfontosabb hazai adatforrása lett. A 18. év az ember életében mérföldkő, egy online adatbázis életében inkább sok, hiszen ami 2005-ben egyedülállóan modern volt, az mára kissé elavult, így megérett a teljes felújításra. A felújított adatbázis ugyan 2022 nyara óta üzemel, azonban az idei költési szezonban már egy felhasználóbarát mobiltelefonos applikációval a legtöbb ember számára könnyen elérhetővé válik az adatszolgáltatás.

Részlet a Gólyales oldal egyik statisztikájából (Forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület)

Hasonlóan a Téli madárles akcióhoz, a Gólyales elérhető internet böngészővel és a Turdus mobiltelefonos applikáción keresztül is, így aki részt vett a Téli madárles akcióban, az ott használt bejelentkezési adatokkal tudja böngészni a közelében lévő gólyafészkek adatait, vagy új fészekadatot feltölteni.


Hirdetés

A megújult adatbázisban természetesen a korábbi költési eredmények, a megfigyelési adatok és a fészkekről készült fotók is elérhetőek, ez azt jelenti, hogy több mint 10 ezer fészek alapadathoz kapcsolódó 118 ezer költési eredményt, 55 ezer megfigyelési adatot és 67 ezer fotót lehet böngészni, és várhatóan sok-sok ezer újabbal bővül majd a következő évek során.

Az adatbázisok használatát megkönnyítendő, a használatot bemutató videós segédlettel is készült az MME, amely mind az online internet böngészővel használható adatbázis, mind pedig a Turdusban elérhető felület használatát bemutatja lépésről-lépésre.

Forrás és a további részletek a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület oldalán érhetőek el.

A kenyértől röpképtelenné válhatnak a madarak

Megjöttek a fülesbagoly számlálás eredményei

Címlapkép forrása Pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb