„A zenét nem kitaláljuk, inkább megtaláljuk”
Gárdonyi Zsolt zeneszerző és orgonaművész Gárdonyi Zoltán zeneszerzőnek, a budapesti Zeneakadémia egykori professzorának fia. 1968 óta Németországban él, 1975 és 2011 között Würzburgban a Zeneművészeti Főiskola tanszékvezető zeneelmélet-professzora volt. Orgonakoncertjei, mesterkurzusai és előadásai révén már az 1980-as évek óta rendszeresen hazalátogatott, számos magyar vonatkozású zeneművet is alkotott, és soha nem szakadt el hazánktól. A művésszel a Magyarországi Református Egyház hivatalos oldalán olvashatnak hosszabb lélegzetű interjút, melyből részleteket idézünk.
Hogyan látja, mennyiben fakadt a szülőföldet segítő tevékenysége saját belső igényéből, illetve mondhatjuk-e azt, hogy édesapja önre terítette a „palástját”, miként Illés Elizeusra, tehát az általa megkezdett szolgálat stafétabotját az ön kezébe tette?
Bár ez a hasonlat túlontúl megtisztelő mindkét Gárdonyi számára, engem valóban azok a meghatározó impulzusok vezettek el az egyházzene feladatainak és problémáinak a megértéséhez, amelyeket édesapám munkásságában éltem meg. Az abban megtapasztalt állandó törekvés a minőségre független az országhatároktól és a zenei műfajoktól, ez sokkal inkább egy adott, illetve elfogadott művészi-lelki „halmazállapot” kérdése. Gyermekéveim és ifjúkorom élményvilágához ugyanolyan szorosan hozzátartoznak édesapám kórusműveinek bemutatói a különböző református, evangélikus és baptista templomokban, mint az ő több évtizedes küzdelmei a genfi zsoltárdallamok vezetőhangjaiért, lenyűgöző előadásai a tahi zenei heteken, vagy például az 1959-ben közreadott magyar református korálkönyv létrejöttének – szinte kalandos – körülményei.
Annak a korálkönyvnek a megjelenése óta már több mint hatvan év telt el, és a 2021-ben bevezetett új énekeskönyvünkhöz éppen most készül az új korálkönyv. Az 1959-ben megjelent korálkönyv „spiritus rectora” Gárdonyi Zoltán volt, 2022-ben pedig Gárdonyi Zsolt vállalta magára a készülő kiadvány lektori munkáit. Milyen különbségek vannak ennek a két kiadványnak a fogantatása között?
A mai lehetőségekkel szemben Gárdonyi Zoltán számára a korálkönyv létrehozásakor nem álltak rendelkezésre Zeneakadémiát végzett, diplomás muzsikusok. Legjobb munkatársa Kalocsay Ferenc volt, egy lelkes és tehetséges kántortanító, aki 1948-ban, amikor a tanítóknak választaniuk kellett az iskolai és az egyházi tevékenység között, az állami szolgálat előnyeiről lemondva inkább a szerény fóti kántorság mellett döntött. Rajta kívül három zenekedvelő lelkész vett részt az orgonaletétek megírásában. Édesapám ezt a négy munkatársát a kétszoba-hallos lakásunkban számtalan letétírási gyakorlaton készítette fel arra, hogy ők is részt tudjanak vállalni az 1948-as énekeskönyvhöz kapcsolódó korálkönyv munkálataiban. Ezek alatt az otthoni összhangzattanórák alatt nekünk, gyerekeknek a szomszéd szobában mindig szép csöndben kellett maradnunk, így édesapánk tanításának az ajtón átszűrődő, zongorás-éneklős „akusztikája“ mindmáig pontosan a fülemben van. Ez a letétíró szerzőgárda édesapám vezetése alatt később aztán a mátraházi református üdülőben is összejött egy-egy munkahétre. 1959-ben végül megjelenhetett az a korálkönyv, amely több mint hat évtizeden keresztül a kántori szolgálat alapja volt a magyar református gyülekezetekben. A most készülő új korálkönyvünk szinte mindegyik szerzője hivatásos muzsikus.
A legújabb Gárdonyi-kompozíció, a Károli Gáspár Református Egyetem megalapításának 30. évfordulójára írt Áldáskívánás vegyeskarra és orgonára bemutatója néhány hét múlva, március 31-én Budapesten, a Zeneakadémia Nagytermében lesz. Hogyan készül el egy ilyen ünnepi kompozíció? Milyen szerepet játszik a munkafolyamatban az ihletettség a szakmai tudatosság mellett?
A zeneszerzői munka ihletettsége mindig Isten különleges ajándéka, még az olyan esetekben is, amikor az alkotó ezt nem ismeri fel. A zenét mi nem kitaláljuk, hanem sokkal inkább megtaláljuk: az örömteli meglepetésként kapott zeneszerzői gondolatok átáramlanak a belső világunkon, és csak arra várnak, hogy kottapapíron rögzítve, majd felcsendülve, mások számára is hallhatóvá váljanak. A zenei kifejezőerő ehhez szükséges mesterségbeli eszköztárának megszerzése erkölcsi kötelesség. Az élőlények között csak az embernek adatott meg az, hogy a szépség igényével és tervszerű tudatossággal alkothasson, ahogyan ezt a zeneművészet mellett a képzőművészetben, az irodalomban és a technika csodáiban is tapasztalhatjuk. A zeneművészet akkor nyeri el az igazi értelmét, ha ez az ajándék valamilyen módon visszamutat a Teremtőre, és válaszol Isten bennünk megszólaló szavára. Ennek felismerése teszi lehetővé, hogy a mindnyájunkban lakozó „istenarcú üresség” rendeltetésszerű tartalmat kapjon.
Forrás: Reformatus.hu
A címlapkép forrása: gardonyi.de
