Németországban a második világháború óta tavaly volt a legalacsonyabb a születések száma


Hirdetés

Németországban a második világháború óta tavaly volt a legalacsonyabb a születések száma – derült ki a Destatis szövetségi statisztikai hivatal által kedden közzétett adatokból.

 

A halálozások száma (mintegy 1,01 millió) 352 ezerrel haladta meg a születésekét (mintegy 654 300). Egy év alatt a születések száma 3,4 százalékkal csökkent.

Ez már a negyedik egymás követő év, amikor csökkent a születések száma Németországban, amely 1946 óta tavaly volt a legalacsonyabb – áll a wiesbadeni székhelyű hivatal közleményében.

A jelenség oka, hogy az 1990-es években, az NSZK és az NDK újraegyesítése után született, kevésbé népes nemzedékek a harmincas éveikbe léptek, amikor a gyermekvállalásról szokás dönteni, valamint az, hogy 2022 óta csökken a termékenységi arányszám. Ez a csökkenés az ország keleti részében, az egykor NDK tartományaiban 4,5 százalékos, míg az ország nyugati tartományaiban 3,2 százalékos – írták.

Az egyetlen német tartomány, ahol nőtt a születések száma, Hamburg, ott 0,5 százalékkal több csecsemő jött világra. A jelenség része a német társadalom régóta tartó elöregedési tendenciájának. Az ebből adódó munkaerőhiány már több ágazatban fékezi a növekedést.

Az Európai Unión belül Németországban él a legidősebb aktív korosztály: februárban közzétett adatok szerint az ország dolgozóinak negyede 55 és 64 év közötti volt.

Németországban a születések számának emelkedése csak „a születési arányszám növekedése és legalább mérsékelt bevándorlás révén” volna lehetséges – írta a statisztikai hivatal.

 

Forrás: MTI. Vezetőkép: Freepik. 

'Fel a tetejéhez' gomb