Nagy veszélyben a magyar fiatalok

A problémák elsősorban a Z-generációt érintik, mivel ők voltak azok, akiket szüleik többnyire magukra hagytak az online-terekben. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, valamint a Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorcium szervezésében a 20. alkalommal tartották meg a Biztonságos Internet Napot a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Krasznay Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetője beszámolt róla, hogy ma a fiatalok számos informatikai és pszichés trükknek az áldozataivá válhatnak a digitális térben. Kiemelkedő fontosságúvá vált, hogy a szülők, tanárok képzettek legyenek, hogy felkészítsék a fiatalokat az előttük álló helyzetekre, veszélyforrásokra.

A szakember kiemelte, hogy ma a hazai közoktatásból nagyon hiányzik a gyermekek tudatos, tervszerű felkészítése, amellyel elérhető lehetne, hogy a fiatalok biztonságosan használhassák az internetet.

„Az elmúlt években jelentősen megváltoztak azok a digitális terek, amelyben a fiatalok egyre több időt töltenek el.”

– emelte ki a Kiberbiztonsági Kutatóintézet vezetője, majd arról is beszámolt, hogy ezeket a digitális tereket nem megszüntetni kell, hanem biztonságossá kell tenni a felhasználók számára.

Krasznay Csaba a NKE Eötvös József Kutatóközpont Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetője. (Fotó: Tóth Gábor, Vasarnap.hu)

Előadásában arra is kitért, hogy amíg a magyarországi kiber-rendőrség pár évvel ezelőtt egy kislétszámú egység volt, addigra ma már több százan dolgoznak ezen a területen. Rámutatott arra, hogy a pandémia időszaka alatt kevésbé képzettek tömege kezdte használni az internetet, akik gyakran kerültek a kiberbűnözés célkeresztjébe.

Bereczki Enikő ifjúsági és generációs szakértő beszámolt arról, hogy a digitális terekben a fiatalokat számos hatás éri. Olyanok is, amelyek jelentősen befolyásolhatják a következő generáció én-, és testképét. Hangsúlyozta, hogy külsőségcentrikus, szépségorientált világunkban felértékelődtek az online terek, ahol folyamatosan eszményképekkel találkozhatnak a felhasználók. Az állandó ingerek hatására a fiatalok – a gyakorta hasonlóan önértékelési problémákkal küzdő – modellekhez és influenszerekhez mérik magukat. Ezáltal állandó feszültség és szorongás kerítheti hatalmába őket.

„Nem csodálkozhatunk, hogy megnőtt azoknak a száma, akik testkép-, és étkezési zavarokkal küzdenek.”

– Bereczki Enikő azt is hangsúlyozta, hogy ezek a problémák elsősorban a Z-generációt érintik, mivel ők voltak azok, akiket szüleik többnyire magukra hagytak az online-térben.

Biztonságossá kell tennünk az online tereket. (Képünk illusztráció. Forrás: Pixabay.com)

A szakértő hangsúlyozta, hogy már nem csak a nyugati világ hóbortja szájfeltöltést vagy új melleket kérni érettségire. A magyar fiatalok közül is egyre többen szeretnék plasztikai sebészeti eljárások alá vetni magukat csupán csak azért, hogy a magukról posztolt képeken jobban nézhessenek ki. Az online terek eszményképeihez való idomulás során egyre többen tévesztik össze a valóságot a virtuális léttel. Mindezen folyamatok pedig nem segítik az önelfogadást.

„Éppen a Z-generáció az, amelyik legkevésbé van tisztába azzal, hogy mennyire manipulált az a világ, amit a közösségi média eléjük tár.”

A szakértő emlékeztetett arra, hogy példamutatóan kell a szülőknek, tanároknak viselkedniük a gyermekek előtt. Emellett bátorította a felnőtteket, hogy nyíltan és rendszeresen beszéljenek a felmerülő problémákról, testképzavarokról, illetve a valódi értékelésnek helyet kell biztosítani az ő életükben. Nagyobb távlatokat is be kell nekik mutatni, hogy lássák, hogy a közösségi média intimitása az agyonfilterezett képekkel csak látszat. Törekedni kell a szülőknek arra, hogy megtanítsák gyermekeiknek azt, hogy megtanuljanak az erősségeikre fókuszálni.

További információ: Safeinternet.hu

A tabletkorszak gyermekeinek is szükségük lenne Jókaira

Összeszorul a gyomrom, ha gyermekeink jövőjére gondolok

Elsőnek a szülőnek kell változnia – PODCAST

A címlapkép forrása: Pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre