Összeszorul a gyomrom, ha gyermekeink jövőjére gondolok

Varga István László jövőkutató nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy 24 éves fiával Varga Bonifác Péterrel együtt írja meg legújabb, gyermekneveléssel kapcsolatos kötetét.

A Paradigmaváltás a gyermeknevelésben – avagy a „digitális mindenevő” gyermekek nevelése című kötetében azokra a kérdésekre keresik a választ, hogy milyen jövő vár a gyermekeinkre, illetve, hogy szülőkként mit tehetünk azért, hogy gyermekeik boldoguljanak az egyre bizonytalannak látszó jövőben.

Paradigmaváltás a nevelésben (Fotó: Varga István László)

„Összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy milyen lesz a gyermekeink jövője, vagy hogy milyen lesz egyáltalán a világ 50-80 év múlva és milyen sors vár a jövő generációira” – nyilatkozta Varga István László jövőkutató, aki kötetében hangsúlyozza, hogy ha képesek vagyunk változtatni, akkor sikeresebbé és boldogabbá tehetjük gyermekeink és a saját életünket is. A szerzőpáros kötetében kiemeli, hogy paradigmaváltásra van szükség a gyermeknevelésben, mivel egyre nagyobb hangsúlyt kap hétköznapi életünkben a digitalizáció. Az ezzel járó gyorsuló tempót viszont a szülők nehezen képesek tartani.

A kötet gyakorlatias, az abban leírt gyermeknevelési módszereket, kommunikációs technikákat több, mint háromszáz szülővel ismertették meg és a visszajelzések alapján dolgozták ki azt a módszert, amellyel felkészíthetjük gyermekeinket a változó világunkban való boldogulásra, valamint képességeik maximalizálására.

Család és karrier? Nem összeegyeztethetetlen!

Sötét és veszélyes hely a világ?

Legyen számára is öröm a készülődés! Így könnyíthetjük meg az iskolapadba való visszatérést

Kiemelt képünk forrása Unsplash.com

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre