Ferenc pápa: Szalézi Szent Ferenc nagy olvasója volt az idők jeleinek
Szalézi Szent Ferenc halálának 400. évfordulója alkalmából Ferenc pápa apostoli levelet adott ki Totum amoris est (Minden a szereteté) címmel. Felidézi, az egyházdoktor miként volt az emberek segítségére, hogy a nagy változások korszakában még jobban szerethessék Istent örömben és szabadságban.
A francia szent 1567. augusztus 21-én született Felső-Savoyában, Sales kastélyában, és 1622. december 28-án halt meg Lyonban. Ferenc pápa úgy jellemzi Szalézi Szent Ferencet az apostoli levélben, mint aki új módon „szomjazott Isten után”, és „rendkívüli lelkivezető” volt, aki segíteni tudott az embereknek, hogy szívükben keressék az Urat, és megtalálják Őt a szeretetben. A pápa szerint az volt a nagy hivatása, hogy minden élethelyzetben feltette magának a kérdést: hol található a legnagyobb szeretet. Nem meglepő tehát, hogy Szent II. János Pál pápa az isteni szeretet doktorának nevezte őt, nemcsak azért, mert komoly értekezést írt erről a témáról, hanem mindenekelőtt azért, mert kiváló tanúságtevője volt ennek a szeretetnek.
Kihívás, hogy olyan Egyház legyünk, amely kifelé tekint, és mentes minden világiasságtól, még akkor is, ha ebben a világban élünk, osztozunk az emberek életében és útjában a figyelmes meghallgatás és elfogadás által. Ezt tette Szalézi Szent Ferenc is, amikor Isten kegyelme segítségével megkülönböztette korának eseményeit. Ma arra kér bennünket, hogy tegyük félre az indokolatlan aggódást önmagunkért, struktúráinkért és azért, hogy mit gondol rólunk a társadalom, és ehelyett vegyük figyelembe népünk valódi lelki szükségleteit és elvárásait. Szalézi Szent Ferenc szerint az istenélmény az emberi szív velejárója
– állapítja meg Ferenc pápa. Ezt a gondolatot, amely egész Istenre összpontosító életét alátámasztja, egyszerűséggel és pontossággal magyarázza az Értekezés az istenszeretetről című művében, a következő szavakkal: „Istenre gondolva az ember azonnal bizonyos örömöt érez a szívében, ami arról tanúskodik, hogy Isten az emberi szív Istene.” Ezekkel a szavakkal összegzi gondolatát:
A szívben és a szíven keresztül jutunk el oda, hogy megismerjük Istent és egyúttal önmagunkat, saját eredetünket és mélységeinket, valamint beteljesülésünket a szeretetre való felhívásban. Felfedezzük tehát, hogy a hit nem passzív és érzelemmentes ráhagyatkozás egy hústól és történelemtől megfosztott tanra, hanem elsősorban a szív magatartása, amely Jézus életének szemléléséből születik
– fogalmaz Ferenc pápa. A pápa szerint Szalézi Szent Ferenc lelki életről való elmélkedése kimagasló teológiai jelentőségű, mivel minden valódi teológia alapvető dimenzióját testesíti meg. Az első maga a lelki élet, mert a teológusok az ima olvasztótégelyéből emelkednek ki. A második dimenzió az egyházban és az egyházzal való gondolkodás képességére vonatkozik, mivel a keresztény teológusok arra hivatottak, hogy munkájukat a közösség életében elmerülve végezzék. Fontos lelki műveket írt, mint például a Bevezetés a lelkiéletbe és az Értekezés az istenszeretetről, valamint több ezer levelet küldött kolostoroknak, királyi udvarokban élő férfiaknak és nőknek, valamint hétköznapi embereknek.
Lelkivezetőként – magyarázza a pápa – Szalézi Szent Ferenc új módon beszél, más módszerrel. Egy olyan módszert használ, amely felhagyott minden keménységgel, és teljes mértékben tisztelte az ájtatos lélek méltóságát és ajándékait, bármilyen gyengesége is legyen. Ebben a megközelítésben találhatjuk meg „a szalézi optimizmust”, amely egy maradandó jel a spiritualitás történetében, amely Bosco Szent Jánossal virágzott fel mintegy két évszázaddal később. Szalézi Szent Ferenc élete vége felé így látta korát:
A világ olyan kényessé válik, hogy egy kis idő múlva senki sem mer többé hozzányúlni, csak bársonykesztyűvel, és sebeit csak illatosított kötszerekkel kezeli. Mégis mit számít ez, ha csak férfiak és nők gyógyulnak meg és végül üdvözülnek? A szeretet, a mi királynőnk mindent megtesz a gyermekeiért.
Az apostoli levél második része Szalézi Szent Ferenc korunkra vonatkozó örökségét vizsgálja, áttekintve néhány alapvető fontosságú döntését, amelyet azért hozott, hogy a magunk részéről az Evangéliumból fakadó bölcsességgel válaszolhassunk a mai változásokra. E döntések közül az első az volt, hogy újraértelmezzük és újból felkínáljuk minden embernek az Istennel való kapcsolatunk szépségét. Az isteni Gondviselés vonzza szívünket Isten szeretetéhez minden kényszer és vasláncok helyett meghívások, vonzás és szent sugalmazások által. Ez a meggyőzés tiszteletben tartja emberi szabadságunkat.
Az apostoli levél utolsó, Az élet extázisa című részében Ferenc pápa összefoglalja gondolatait Szalézi Szent Ferenc életével kapcsolatban. Megállapítja, hogy akik azt hiszik, hogy felemelkednek Istenhez, de nem szeretik felebarátjukat, becsapják önmagukat és másokat is. Ehelyett a keresztény élet azt jelenti, hogy felfedezzük a szeretet örömét és ennek a szeretetnek a forrását, amely vonzza a szívet, ami Jézus Krisztus élete, aki életét adta értünk.
Szalézi Szent Ferenc szerint tehát noha a keresztény élet soha nem mentes az eksztázistól, az eksztázis nem hiteles az igazán keresztény élet nélkül. Valójában az eksztázis, az elragadtatás nélküli életnek megvan az a kockázata, hogy a vak engedelmességre, az örömtől megfosztott Evangéliumra alacsonyul le. Másrészt az élet nélküli extázis könnyen áldozatul esik a gonosz illúzióinak és csalásainak. A keresztény élet nagy polaritásait nem lehet feloldani és kiküszöbölni. Mindegyik megőrzi a másik hitelességét. Az igazság tehát nem létezik igazságosság nélkül, élvezet felelősség nélkül, spontaneitás törvény nélkül, és fordítva
– figyelmeztet Ferenc pápa Szalézi Szent Ferenc halálának 400. évfordulójára kiadott Totum amoris est (Minden a szereteté) című apostoli levelében.
Az írást teljes terjedelmében a Vatican News oldalán olvashatják.
Forrás: Vatican News
AA címlapkép forrása: Vatican News
