Ezért fontos a minőségi alvás

Sokan úgy gondolják, négy-öt óra alvás elég éjszakánként, holott felnőtteknél 7-8 óra jó minőségű éjszakai alvás lenne szükséges, gyerekeknél és serdülőknél még ennél is több. A nem megfelelő mennyiségű és minőségű alvás ugyanis nem csak nappali tüneteket okoz, de számos betegség rizikóját is növeli. Dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológus főorvosa, az alváslaboratórium vezető szomnológusa a kivizsgálás és a kezelés jelentőségét hangsúlyozta. 

A rossz alvás betegségekhez is vezethet

Az elégtelen (tehát napi 7-8 óránál kevesebb) alvás, az elalvási és átalvási nehézségek, a gyakori megébredések, a horkolás miatti felületes alvás, az alvási apnoé és a nyugtalan láb szindróma és más alvászavarok mind-mind jelentősen rontják az alvás minőségét és természetesen a mennyiségét is. Ez pedig nem csak nyilvánvaló fáradtságot okoz, de jellemző a distressz érzése, a szorongás, az ingerlékenység és a nappali teljesítmény csökkenése is. Emellett kevésbé köztudott, de a rossz alvás számos betegség kialakulásának kockázatát is növeli.

Ezen betegségek kockázata nőhet meg a rossz alvás miatt:

  • Agyi- és szív-érbetegségek
  • A nem megfelelő mennyiségű és minőségű alvás megemelheti a vérnyomást, ami elősegíti az érelmeszesedést és számos egyéb szövődménnyel jár
  • Elhízás
    A hosszú távon fennálló rossz alvás felboríthatja a hormonális egyensúlyt, így az étvágy nehezebben kontrollálhatóvá, az anyagcsere lassabbá válhat. Jellemző, hogy az alvászavar miatti napközbeni fáradtság és az alacsony energiaszint hatására a fizikai aktivitás is csökken – így pedig igazán nehéz lehet a testsúlycsökkentés
  • Cukorbetegség
    A rosszul alvóknál gyakoribb a 2-es típusú cukorbetegség
  • Hangulatzavarok, szorongás, depresszió

Az alvás minőségének, vagy mennyiségnek romlása (például alvászavarban, vagy alvási apnoéban szenvedőknél) memóriazavarokhoz, a koncentrálási képesség zavarához, lassult reakcióidőhöz, akár napközbeni aluszékonysághoz vezet.


Hirdetés
  • Gyengülő immunvédekezés

Mivel számos olyan anyag termelődik alvás közben, amely alapvető az immunrendszer hatékony működéséhez, a rossz alvás hatására gyengül az immunrendszer, ami növeli a fertőzések és bizonyos rosszindulatú daganatos betegségek kialakulásának kockázatát. 

A nappali tünetek miatt is fontos kezelni a rossz alvást

Fáradtság, kialvatlanság, nappali aluszékonyság, fejfájás, reggeli (esetleg éjszakai) magas vérnyomás, a nemi vágy csökkenése – többek közt ilyen nappali tüneteket okozhat a nem megfelelő mennyiségű és minőségű alvás.

– Ha valaki heteken, hónapokon keresztül nem tud megfelelően aludni – nehezen alszik el, sokszor felébred, már szorong attól, hogy nem fog tudni elaludni, sokat forgolódik, esetleg tud róla, hogy horkol, vagy éjszakai légzéskimaradása van, mindenképpen fontos felkeresnie egy szakembert. A panaszok és kísérőbetegségek pontos feltérképezése, az alváslaborban végzett alvásvizsgálat, illetve egyéb kiegészítő vizsgálatok szükségesek a panaszok okának kiderítése és a megfelelő terápia beállítása céljából – ismerteti dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológus főorvosa, az alváslaboratórium vezető szomnológusa. – A jó hír, hogy az alvászavarok jó eséllyel kezelhetők, és ezzel nem csak az egészségi kockázatok csökkennek jelentősen, de az életminőség is határozottan javul.

Forrás: JóAlvás Központ

A címlapkép forrása: Pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb