Ungváry Zsolt: Az akarat érvényesítésének módjai
A demokrácia a többségi akarat érvényesüléséről szól, a kisebbségek jogos igényeinek tiszteletben tartásával. A mai világ viszont a számtalan fura kisebbség diktatúráját alkalmazza egyfajta erkölcsi felsőbbrendűségnek tartva az általánostól való eltérést.
A labdarúgó vb-n az azóta kiesett német válogatott tagjai a japánok elleni meccs előtti csoportképen befogták a szájukat, ezzel jelezve, hogy a FIFA elnyomja a szivárványos propagandájukat. Mint később kiderült, a csapatból összesen ketten (illetve még egy meggyőzött csatlakozó) szorgalmazta az akciót, a többiek nem értettek vele egyet. Mégis, a 3-8 arány dacára 11-0 lett a befogás. Hetek óta tartanak a tanártüntetések, sztrájkok, szolidaritási aláírások, polgári engedetlenségek, amelyekben a magyar pedagógustársadalomnak elenyésző kisebbsége vesz részt. Noha a hivatalos narratíva az, hogy a kormány megfélemlít, bátorság kell a kiálláshoz, helyi szinten mégis igen gyakori, hogy a nem-aláírókat, a csatlakozni nem akarókat helyezik a kollégák nyomás alá.
(Amikor az első kockásinges akció kirobbant, annak kiváltó oka egy szerencsétlen kormányzati megjegyzés volt a tanárok ruházatával kapcsolatban. Ennek apropóján szólt nekem az egyik kolléga, hogy holnap jöjjek kockás ingben, mert „nehogy már megmondják nekünk, mit viseljünk”; s közben éppen azt próbálta megszabni, mit viseljek.)
A sokféleségre hivatkozva egyébként is rendszeresek az olyan elvárások, amelyek kizárni igyekeznek bizonyos gondolatokat, nem ritkán éppen a legerősebb, legnépszerűbb irányzatot. Amikor felmerült az igény, hogy a színészképzésbe végre engedjük be azokat a nem szélsőségesen liberális elemeket és gondolatokat is, amelyeknek megszégyenítése és üldözése miatt számtalan tehetséges fiatalban eleve fel sem merült a színészi pálya választása, rögtön megszületett a Free SZFE, az „igazi”, a kisebbség kizárólagosságának letéteményese. Nem csak – sőt talán elsősorban nem is – a többség várja el a betagozódást, hanem a kulturális, identitásbeli kisebbség nem tűri a sorból a kilógást; mert aki mégis eltér, az megkapja a legmegsemmisítőbb jelzőket (ezeket a jelzőket is a kisebbség gyártja, és határozza meg, mennyire sértőek), kiiratkozik a kultúremberek, a toleránsak közül, az egyetlen elfogadható közösségből.
Egy józan, értékhordozó kisebbségnek teljesen jogos igénye, hogy hagyják békén, ne bántsák a helyzete, nézetei, életmódja miatt, de nem akarhatja rákényszeríteni akaratát a többségre.
Mi magyarok ismerjük ezt a státuszt, hiszen az EU-ban kisebbségbe szorultunk az értékrendünkkel, világképünkkel, és bár nem akarjuk másokra kényszeríteni, a mi másságunkat nem tolerálják, nem szeretik, sőt rettenetes nyomást helyeznek ránk, hogy álljunk be a sorba.
Az IDEA Intézet felmérése szerint (igaz, augusztus végén) a magyar társadalom relatív többsége (47%) véli úgy, hogy „jobb lenne Magyarország és az Európai Unió viszonya, ha nem Orbán Viktor lenne a miniszterelnök”, ugyanis „Orbán politikája miatt nem kapunk uniós forrásokat”. És ez tulajdonképpen igaz is, én is ezt válaszoltam volna. Csakhogy a kialakult helyzetben az én szememben ez inkább dicséret, mint bírálat. Ha a magyar miniszterelnök behódolna a genderlobbi pedofil nyomulásának, a másodrendű gyarmati lét tudomásul vételének, a migránsok korlátlan befogadásának, az újbeszélt alkalmazó gondolatrendőrség szólásszabadság korlátozó törekvéseinek, a hitetlen istentelenségnek, akkor kapnánk pénzt és vállveregetést. Van jelentkező, aki hajlana is erre a szerepre, még egy kis szemkilövéstől sem rettenne vissza a jó ügy érdekében. Ha ilyen kormányt, ilyen hazát szeretnénk, majd szavazunk az EU kedvenceire. Volt már ilyen, nem nagyon vált be…
Mi ugyanis szeretjük a magunk útját járni. Ez nem lelkesíti a nagyhatalmakat, és különböző módszerekkel (ebben roppant nagy a fantáziájuk) igyekeznek minket ezért megbüntetni.
Mi pedig az igazunkba vetett hittel konstatáljuk, ahogyan nagyhatalmak sora szűnik meg vagy tűnik el a közelünkből (Oszmán-, Habsburg-, Német-római-, Harmadik-, Szovjet birodalom), és megfogyva bár, de itt vagyunk. S ahogy ma értetlenkedve borzongunk bele a törökök véradójába, az osztrákok tábornokokat akasztgató mentalitásába, a nácik übermensch ideológiájába vagy a bolsevikok milliókat elpusztító osztályharcába, úgy fogunk majd nevetni vagy rémüldözni a nőnek öltözött férfiak óvodai foglalkozásain, a terhes férfiak semleges mosdóin vagy a milliószám legyilkolt ártatlan magzaton.
A címlapkép forrása: Pixabay
