A második tengelyen, a kényszeres ellenpólusaként, egy olyan személyiségstruktúra áll, amely retteg a középszerűségtől, a kényszerítő hatásoktól, a megszilárduló rendszerektől, végső soron a következményektől. A hisztéria kialakulása a négy és hat év közötti fejlődésben tetten érhető.
Mivel a gyermek ezen életszakaszának feladata az lenne, hogy önazonosságát elmélyítse, amihez az egyik szülőnek a példájára szorulna (általában az azonos nemű szülőére), így mérhetetlen terhet ró rá, ha a körülötte levő világ következetlen, a szülők kommunikációja, hitelessége kettős, illetve, ha őt is olyan szerepbe helyezik ez által, amely a korának nem megfelelő.
A plébániákon ilyenek lehetnek a kirakatban „nagy keresztény családok”, amelyek belső konfliktusai a közönség előtt nem érzékelhetőek, s ezért irigylésre méltónak tűnnek.
Több konkrét dinamika is vezethet oda, hogy a gyermek számára egy út marad: a menekülés a valóságtól. Mindegyikre jellemző, azonban, hogy a gyermeket megfosztják attól, hogy a szüleit, mint párt szeresse. Az egyik lehetőség, hogy a gyermeket az egyik szülő társnak választja. Támasza lesz a nehézségekben, amiért a gyermeknek a saját korától idegen terhekkel kell szembenéznie, így egyik oldalról megreked infantilisnek, míg a másik oldalról koravénnek fog tűnni. Jellemző az ilyen hisztérikus emberekre, hogy nagyon műveltnek, briliánsnak tűnnek, csillognak, de valójában az élet más területein nagyon is gyermeki kiszolgáltatottságban élnek. Egy másik lehetséges struktúra, amikor a két szülő közti diszharmóniában él a gyermek, látva azok játszmáit. Ahhoz, hogy egyben maradhasson, meg kell játszania magát hol az egyik, hol a másik szülő előtt. Így esélye nem lesz arra, hogy a saját identitása elmélyüljön. Egy harmadik lehetőség, hogy idejekorán a nemi szerepeiből fakadó szerepekkel szembesítik, aminek hatására a gyermek megijed és visszahúzódik, amitől potencia zavarok, vagy frigid viselkedés alakulhat ki. De sok más mellett, az „aranykalitkában” tartás is okozhatja.
Van két dinamika, amely további zavarokat okozhat. Az egyik, amikor a gyermeknek a szülő beteljesületlen vágyait kellene megvalósítania, ami a hisztériás-depresszív struktúra melegágya lehet, a másik, ha a családi légkörben egészen más volt a szabályrendszer, mint amit a külső világ elfogadott (pl. kisebbségi családoknál), aminek folytán a gyermek a családdal függőségi viszonyba fog kerülni, s aminek hatására hisztériás-skizoid kombináció alakulhat ki.
Talán nem túlzás azt mondani, hogy az apai kötődés sérüléseként, a gyermekben a felettesén és ösztönén közti konfliktus folytán, vagy nagyon kirakatba való viselkedést alakít ki a gyermek, amely azonban felszínes marad és a mélyen meghúzódó vágyakat eltakarja, vagy olyan ügyesen bánik a testével, hogy annak adottságai miatt a felettesén „megkötöző erkölcsösségét” elveti és pusztán praktikus szempontok mentén éli az életét. Akárhogy is, a hisztériás személy fél a megkötözöttségektől, inkább valamitől akar szabad lenni, mint valamire. A kauzalitást (ok-okozati összefüggéseket) tagadja, vagy figyelmen kívül hagyja. Tart a tények korlátozó erejétől. Így a vágyaiból épít egy „gumivilágot”, amellyel egyre távolabb kerül a realitástól. Hajlik a liberalizmus és a nihilizmus felé és alapvető attitűdje a relativizmus. Fél a lehetőségekről lemondani, könnyen megy bele struccpolitikába. Sajátságos elméleteket talál ki, amelyek által kibújhat a felelősségek alól, vagy éppen a hitrendszerek megkötöző ereje alól. A „majd lesz valahogy” elve alapján ködös megoldásokat talál minden szorító helyzetre. Nagyvonalúan bánik a pénzzel, idővel („mindenki annyi éves, amennyinek érzi magát”). Nehezére esik a késleltetés, minden igényét azonnal szeretné kielégíteni. Mivel a holnap bizonytalan, csak a most van. Távol tartja magát a felelősségérzet kínzó bilincseitől, az erkölcs megkötöző előírásaitól, a szükségszerűségektől, vagy éppen a végérvényes dolgoktól.
hirdetésSajátságos logikát alakít ki, amellyel minden vitából kivágja magát, és ha másokat meggyőz, vagy a vitapartnere otthagyja, akkor maga is elhiszi, amit mondott.
A végérvényestől való félelme gyakran helyettesítő félelmekben jelenik meg: agorafóbia, tériszony, klausztrofóbia, állatfóbiák. Ezekben kikerülhetőre váltja a kikerülhetetlent, hiszen ezeket a veszélyeket el lehet kerülni, a mulandóságot, vagy a szükségszerűségeket nem. Van, amikor lemondani sem akar a vágyáról, de beteljesíteni sem meri, ilyenkor könnyen pánikrohamok törhetnek rá. Hiányzik az én-folytonosság, a jellemesség, kaméleonszerűen vesz részt a helyzetekben, hiszen önmaga meghatározása a megkötözöttség félelmét okozná. Nem igazán van múltja sem, vagyis nem vesz róla tudomást, azt mások előtt is szívesen titkolja. Sokszor megjelenik a tárgyak megvetése. Pszeudoszemélyiséget alakít ki, vagyis szerepeket játszik. Folyamatosság, tiszta körvonalak, karaktervonások nélküli a személyisége. Ha valaki kritizálja, oda nem illő eseteket hoz fel a másik ellen, amelyekkel összezavarhatja őt. Nem szereti az önvizsgálatot, szinte képtelen rá. Mindenért más a felelős. Hazugságokba is könnyen belemegy, amitől egy idő után már bizonytalanság lesz úrrá a belső világán, ami egy végső menekülésre késztetheti a betegségbe.
A szerelmet szereti, mintegy az élvezetét. Az önértékessége növelésére használja.
„Szívesen emelkedik az átélés magaslataira”, extázisba, szenvedélybe. Az erotika mestere lehet, aki azonban olykor követelőző. Túlzó elvárásai vannak a pillanattal szemben. Szuggesztív, a másik számára, mintha megtiszteltetés lenne, hogy vele lehet. Lerohanja a másikat az érzelmeivel. Tele van kíváncsisággal, életéhséggel. Játékos. A szexben sokszor az előjátékot többre tartja, mint a kielégülést. Az együttlétben megjelenik hatalmi harc, de inkább a lenyűgözéssel próbálkozik. A mézeshetek utáni hétköznapok terhet jelentenek számára. (Nőknél megjelenhet a játszadozás az önátadással, vagy visszatartással.) Nehezen szabadul az első kapcsolati mintájával való azonosulásból. Az apja/anyja/testvére iránti tiszteletet, vagy gyűlöletet a partnerére is átviszi. Hajlamos a szerelmi háromszögek kialakítására, amiben gyermeki mintáit hozza.
Általában az ilyen ember szereti az ünnepeket, a rendezvényeket, ahol temperamentumával és közvetlenségével ő lehet a középpont.
Az unalom öl szerinte, de ha egyedül van, általában unatkozik. Mindenre kapható, de azt nehezen bocsájtja meg, ha őt nem szeretik, vagy nem lenyűgözöttek tőle az emberek. Szereti a hízelgést és szívesen el is hiszi. A másik ámulatában a saját értékességének tükrét látja. Agressziója általában rivalizálásként, konkurenciaharcként jelenik meg, és az érvényesülést szolgálja. Könnyen elragadtatja magát, általánosít, intrikákra hajlamos. Szívesen projektál, hogy neki ne kelljen változnia.
Az olyan istenkapcsolatot, hitet, erkölcsi rendet szereti, amelynek semmi megkötése nincs felé. Az Isten mindent elfogad, mindennek örül, csak a végtelen szeretete van, nincs elvárása. Súlytalan az istenképe.
A gyónást mint az újrakezdés könnyű útját szeretik, de figyelmen kívül hagyják, hogy az érvényességhez a megváltozás szándéka is kellene.
Nincs önreflexiója, így a válságokból ritkán okul. A látványos és felszínes missziókra kapható, lenyűgözheti a másik embert, de mélységet nehezen ad. Minden csak annyiban érdekli, amennyiben a saját nagyszerűségét és külön elméleteit alátámasztja, egyébként negligálja a hit gyakorlatát, tanításait. A hitben is a szenzáció foglalkoztatja őket. A csodákkal vagy nagyon keresik a kapcsolatot, vagy az észre hivatkozva magukat felette állónak tartják az ilyen dolgoknak. Istennel bizalmaskodnak, mintha különleges kiválasztásban részesültek volna. Az erőfeszítéseket nem szeretik, ezért pl. az aszkézist gyakran megvetik, maradinak tartják. A folyamatos érzelmi fűtöttséget, bizalmaskodást keresik a közösségben is. Gyakran a saját problémájukat is másokkal oldatják meg, miközben maguk zsebelik be az elismerést.
Nagyon inspiráló személyiségek, akik mellett sosem unalmas az élet, vagy a hit. Szabadok új utak megtalálására, vagy az érzelmek teátrális kimutatására így sok visszafogott hívőt be tudnak mozgatni. Az egyházi szervezetet elvetik, vagy maradinak tartják.
Lenyűgözően tudnak előadni és megszólítani másokat (bár a skizoidok általában átlátnak rajtuk).
Molnár Miklós atya: A depresszív szorongó kapaszkodása Istenbe
A címlapkép forrása: Freepik.com
