Az életvédő és az úgynevezett választáspárti oldal több évtizedes abortuszvitája valójában egy igen egyszerű ügy, amely nagyon rövid úton lezárható lenne – írja a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség cikkében. Mindössze az alábbi két kérdésre kell világos választ adni: Mikor kezdődik az emberi élet? Létezik-e olyan emberi jog, amely felülírhatja az élethez való jogot?
Az első kérdésre több definíció látott napvilágot, amik meglehetősen önkényesek, sokszor megfoghatatlanok, adott esetben pedig egyértelműen csak az abortusz védhetőségét szolgálják. Az emberi élet meghatározásához pedig világos, egyértelmű, abszolút szempontokon alapuló élet definícióra van szükség. Szerencsére két olyan támpontunk is létezik, amelynek a segítségével ez könnyen megoldható – írja a mkdsz.hu.
Az egyik Hippokratész híres „primum nil nocere” elve, miszerint az ártalom tilalma az elsődleges szempont.
Bár Hippokratész ezt az elvet az orvoslásra vonatkoztatta, azt valójában egy általános etikai logikának is tekinthetjük, amelyet pont az efféle, komoly gyakorlati következményeket hordozó dilemmák eldöntésekor kell alkalmaznunk. Eszerint ha még el is fogadjuk azt, hogy az emberi életnek többféle definíciója lehetséges, akkor is a legkevésbé ártalmas következményekkel járó verziót kell elfogadnunk – ez pedig nem lehet más, mint hogy a fogantatás pillanatától számítjuk az emberi életet. A másik támpont egy egyszerű következtetés, ami alapján pontosan az élet folyamatjellege az, ami annak alanyát beazonosíthatóvá, vagyis a folyamat elejétől a végéig definiálhatóvá, megnevezhetővé és önazonossá teszi. Az egyedfejlődés folyamatának egészéből kiragadott emberdefiníció tehát értelmetlen, már csak azért is, mert nincs két egyedfejlődési folyamat, mint ahogy az emberi egyedfejlődés ember nélküli periódusa is önellentmondás.
Az abortusz mellett érvelők általában – deklaráltan vagy közvetetten – a testi önrendelkezéshez, a reprodukciós szabadsághoz, valamint a szegénységtől mentes, illetve komfortos élethez való jogot szokták említeni.
Ami a reprodukciós jogot illeti, a helyzet itt hasonló az önrendelkezési joghoz: bár önmagában, jogként létezik, az abortusz kontextusában az nem érvényes, így nem is alkalmazható. A reprodukciós jog ugyanis azt jelenti, hogy a nőnek (párnak) jogában áll eldöntenie, hogy vállal-e utódot, s ha igen, hányat és mikorra időzítve.
hirdetésA félreértések tisztázása után most rátérhetünk az eredeti kérdésre, miszerint az abortusz létjogosultságának indoklásaként megnevezett jogok – a nő szociális biztonsághoz, anyagi színvonalhoz, komfortos élethez és lelki nyugalomhoz való joga – magasabb rendűek-e az emberi élethez való jognál, vagyis adott esetben felülírhatják-e azt. A kérdésre adott válasz pedig a következő: sem a józan ész szabályai szerint, sem a természetjogi elvekből nem vezethető le az emberi élethez való jog más egyéni jogokhoz viszonyított alárendeltsége; nem véletlen, hogy az abortuszpártiak meg se próbálkoznak ezzel, inkább az emberi élet átdefiniálása – vagyis részleges dehumanizálás – révén érvelnek.
Tehát ahogy egy válsághelyzetbe került anyának nincs joga például a kétéves gyermeke élete árán megoldani a maga személyes krízisét, ugyanúgy ez a várandós kismama esetében is érvényes. A magzatelhajtás tehát csak akkor megengedett, ha a várandósság biztosan és bizonyíthatóan veszélyezteti az anya életét (vagyis szembekerül egymással az anya és a magzat életjoga), ekkor azonban a művi terhesség-megszakítást etikai értelemben nem magzatelhajtásnak, hanem életmentő orvosi beavatkozásnak kell tekinteni. A fent leírtaktól függetlenül szánjunk néhány sort arra a jól ismert érvre is, amikor a nő a magzat „érdekében” választja a terhesség-megszakítást, jellemzően annak betegségére, a rossz anyagi körülményekre vagy magánéleti problémákra (például az apa hiányára) hivatkozva, de bizonyára sokan találkoztak már azzal a magyarázattal is, hogy valaki nem szeretné „egy ilyen rossz világba” szülni a gyermekét.
A cikket teljes terjedelmében a mkdsz.hu oldalán olvashatják.
Forrás: mkdsz.hu
Főkép forrása: Freepik
