A „kis út” szentje – Lisieux-i Kis Szent Teréz

Teréz 1873. január 2-án született a normandiai Alençonban. A keresztségben a Mária Franciska Teréz neveket kapta. Szülei, Louis Martin és Marie-Azélie Guérin mélyen vallásosak voltak, mind az öt, a felnőtt kort megélt lányuk szerzetes lett. Az Egyház történetében ők voltak a második házaspár, akiket boldoggá avattak. Ferenc pápa 2015. október 18-án szentté avatta őket. Szent Teréz élettörténetéről a Magyar Kurír közölt áttekintést.

Az édesanya halála után (Teréz ötéves volt ekkor) a család Lisieux-be költözött. Nővérei beléptek a helyi Kármelbe (Kármel: a kármeliták házainak elnevezése arra emlékeztetve, hogy a 12. századtól a szentföldi Kármel hegység a remeték lakhelye lett, akik később rendbe tömörültek – a szerk.), és Teréz is minden igyekezetével a hivatásáért küzdött. Már kilencéves korában kérte felvételét a nővérekhez. 1886 karácsonyán élte át a megtérést, ekkor értette meg, hogy Isten a felebaráti szeretetre hívja.

1887 nyarán egy halálra ítélt gyilkos megtéréséért imádkozott, s amikor imádsága meghallgatásra talált, az elítélt kivégzése előtt megcsókolta a feszületet, Terézben megnövekedett a vágy, hogy a bűnösök megtéréséért éljen, „napról napra lelkeket mentsen”.

Szinte megszállottan a lelkek utáni vágytól, mindent megtett azért, hogy haladéktalanul beléphessen a kármelita apácák kolostorába. A Kármel elöljárói azonban a nagykorúság előtt nem akarták felvenni. Teréz édesapjával Rómába utazott, ahol egy pápai fogadáson, kijátszva az őrök éberségét, XIII. Leó elé térdelt. A kérésre azonban a pápa is csak kitérő választ adott. Teréz válaszul felajánlotta magát: legyen a kis Jézus játékszere, labdája, amivel bármit tehet, csak öröme teljék benne. 1887 decemberében aztán megérkezett a pápai engedély, és 1888 tavaszán Teréz beléphetett a kolostorba. 1890. szeptember 8-án tett fogadalmat.

Sok testi és lelki szenvedés kínozta: a tüdőbajból származó fizikai fájdalmai mellett édesapja betegsége és halála, elöljárói szigorúsága. A bántásokat szótlanul, panasz nélkül tűrte, azonban magányosság gyötörte és kételyei voltak. 1896 nagypéntekének éjszakáján súlyos lelki sötétség töltötte el, mely haláláig kísérte.

A hit legkeservesebb próbáját kellett kiállnia, de készségesen ült le a bűnösök asztalához, s szenvedését fölajánlotta a hitetlenekért. Szentnek készült, de alázatosan tudta, hogy ő nagyon kicsi a szentek mellett.

Azonban a tökéletesség útján akart járni, ezt ő maga „kis út”-nak nevezte, és az embereknek is meg akarta tanítani: szórják az apró áldozatok virágait Jézus felé.

Teréz 1897. szeptember 30-án halt meg, ragyogó arccal, a szeretet eksztázisában. Utolsó szavai ezek voltak: „Istenem, szeretlek.” Korábban a rá jellemző alázatossággal mondogatta: „Fent a mennyben jót akarok tenni a földön maradottak számára!”

„Meglátjátok, halálom után mindenki szeretni fog engem”. Igaza lett.

Már 1923-ban boldoggá, 1925-ben pedig szentté avatták. 1925 óta a missziók védőszentje, 1944 óta pedig Franciaország második pártfogója. Szent II. János Pál pápa 1997-ben az egyháztanítók sorába iktatta. Szobra szinte minden templomban megtalálható. Feszülettel, kármelita ruhában ábrázolják, rózsákat hintve – az imái hatására elnyert segítő kegyelem jelképeként.

(Forrás, fotó: Magyar Kurír)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre