Duray Miklós: Párbeszédre van szükség

Duray Miklós felvidéki magyar politikussal első interjúnkban a magyar nemzetstratégiáról beszélgettünk. A folytatásában a szlovákiai magyarság lehetőségeiről kérdeztük a Nemzetstratégia Kutatóintézet tanácsadóját.

– Szlovákia számára hátrányt jelentene a magyar nemzetpolitika kiteljesedése az országban?

– Ahogy a múltkori beszélgetésünkben is szóltam róla, most is szeretném hangsúlyozni, hogy amíg a magyar nemzetpolitika Szlovákiában mozaikszerű eseményekben nyilvánul meg, addig gyakorlatilag nem gördítenek elé akadályt. Legalábbis ez olvasható ki az elmúlt néhány év eseményeinek zajlásából. A szlovák kormányzatoknak az ellen nincs kifogásuk, hogyha a Magyar Állam támogat egy-egy iskolát, vagy ha felújít egyes épületeket, templomokat.

Mindezek azonban csak eseti-, és nem rendszerszerű programok.

Még a legnagyobb koncepcionális gazdasági ügy, a MOL szlovákiai térfoglalása is ide tartozik. Ugyanis ehhez is csak egyéni és csoportérdekeket lehet kapcsolni, de nem lehet rátelepíteni társadalmi építkezést. Ez az oka annak, hogy a felvidéki magyar nemzetpolitika nem képes nagyobb célokat elérni, legfőképpen azt, amire a legnagyobb szükség volna: a magyar közösség megerősítésére.

– Tavaly például egy nagyszabású beruházás történt a Felvidéken, átadták a borsi Rákóczi-kastélyt. Ez sem jelent valamit a helyi közösségnek?

– Egész biztosan jelent, de az igazi kérdés az, hogy például Borsiban és a bodrogközi-ungvidéki régióban milyen közösségi életet képes létrehozni, vagy megerősíteni egy ilyen költséges beruházás? Önmagában a kastély látványosság, turisztikai attrakció, de képes-e felújított állapotában jelképpé és megerősített történelmi emlékhellyé válni? Kell, hogy kapcsolódjon hozzá valami helyi, közösségi tevékenység is.

Azaz ne csak egy mutogatni való műemlék legyen, hanem a jövő magyarságát is szolgálja.

Gyakorta nincs olyan működő kapcsolat, szervezet, amely a magyar közösségeket működtetné. Sajnálatosan azok a helyi, magyar vállalkozók, akik a Magyar Államtól jelentős anyagi támogatást kapnak, azok sem segítik és szervezik a saját magyar közösségeiket. Így a magyar táj elnéptelenedik.

– A felvidéki politikai elit sem képes megszólítani a magyar választókat. Sok-sok éve képtelen bejutni magyar párt az országgyűlésbe, holott a magyarság lélekszáma alapján ez reális lenne.

– 1990-től úgy épült a felvidéki magyar politika, hogy a legnagyobb támadások a nemzetpolitikai koncepciót érték. Nemcsak a szlovákok részéről, hanem egyes magyar érdekcsoportok részéről is. A rendszerváltozás óta elmúlt harminc évben a felvidéki magyar politikának volt több jelentős töréspontja: a legnagyobb 1998-ban az Összefogásban, valamint 2007–2009 között a szétesésben öltött testet. Azóta nem tudott létrejönni egy olyan működőképes politikai szövetség, amely a felvidéki magyarság többségének támogatottságát el tudta volna nyerni. Jelenleg a Magyar Közösség Pártjának (MKP), a Most–Hídnak és az Összefogásnak három teljesen összeegyeztethetetlen eszmei és politikai szempontot kellene egységesítenie. Ez nehezen megy.

Érthető, hogy egymással nem összeegyeztethető ideológiákkal és érdekekkel nem lehet egységes politikai szervezetet létrehozni, olyat, amiben megbíznak a választók.

2006-ban a Magyar Koalíció Pártja még több, mint 11 százalékot tudott elérni az országos választásokon, azóta azonban sem ők, sem más magyar pártok ezt az eredményt meg sem tudták közelíteni. A közvélemény-kutatások szerint az új egyesülés sem tudna 3,1 százalékos támogatottságnál többet elérni. Így pedig kérdéses, hogy lesz-e még képviselete a magyaroknak a pozsonyi országgyűlésben. Holott kb. 10 százalék a magyarok számaránya Szlovákiában – nem a statisztikai hivatal szerint, hanem valósan.

– Több, mint egy évtizede nincs magyar jelenlét a szlovákiai parlamentben. Mit jelent ez? Mi változott meg azóta?

– Az előbb már utaltam rá, hogy két fontos évszámhoz köthető az összefogás reménye, valamint a szétesés félelme. A felvidéki magyar közélet szétverése azonban az 1970-es évek eleje óta zajlik. Ez a beszélgetés túlságosan szűkös keretet ad ennek a kifejtéséhez, de az 1989-es rendszerváltozásnak volt három felvidéki magyar előjátéka: Az egyik a különböző nézeteket valló magyarokat összefogó Csemadok, amelynek az egységesítő erejét a magyar társadalmi összefogás teremtette meg. Ennek keretében, vagy ezzel párhuzamosan az 1960-as években szerveződő magyar klubmozgalom lett egy új mozgató erő, ami 1968–69-ben tömegszervezetté és a pluralista gondolkodás keretévé vált. Később, 1977–1978-tól erre épült a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága, ami a felvidéki magyar nemzeti és politikai ellenállás sikeresen és eredményesen működő keretét teremtette meg. De itt van az ellenpólus, a Prágai Tavasz követőit 1970–71-től félreállító, kinyíró hatalmi irányzat, ami gyakorlatilag mindenkit negatívan érintett, aki az 1963 után bekövetkezett politikai lazulási folyamatban részt vett, hacsak 1971 után nem lett hatalompárti. Ez a megosztottság jelent meg 1989 őszén a felvidéki magyar közéletben, és gyűrűzik a mai napig. Aki tud nyalni, az lehet sikeres, főleg akkor, ha nem tudnak rábizonyítani közösségi elkötelezettséget.

– A felvidéki magyar pártok rossz választási eredményének nem lehet oka az, hogy a fiatalabb generációk nem érzik fontosnak a magyarságukat?

– Az előbbi mondatomnak lehetne a folytatása az, hogy igen, ez is lehetséges. De kell, hogy ezt megelőzze több negatív élmény. Lehet, hogy ez az érzés is közre játszhat, de szerintem ez nem annyira korosztálybeli kérdés.

Sajnos a felvidéki magyar politika szétszakadt olyan csoportokra, amelyek esetenként már szóba sem állnak egymással.

Ez természetszerűen azt hozza magával, hogy a magyar társadalom és közgondolkodás is a darabjaira szakadt. Ezért van az, hogy a szlovákiai magyar pártok nem tudnak olyan nyelvezetet, olyan elképzeléseket megfogalmazni, amellyel meg tudnák szólítani az egész, magyar közösséget.

– Mi ennek az oka?

– A személyes kapcsolatok és a közösségi elképzelések hiánya. A felvidéki magyarok nem ismerik azokat, akikre leadhatnák a voksukat. Amikor képviselő voltam, akkor évente 50–60 ezer kilométert vezettem le a saját autómmal azért, hogy ott legyek a magyar közösségek összejövetelein, hogy találkozhassak az emberekkel és meghallgathassam őket. Leültem velük és órákig beszélgettünk. Ez ma sajnálatosan nincs meg, holott közösségi párbeszédre lenne szükség.

Ma ez nem történik meg, ezért esik szét minden felvidéki magyar politikai szervezet, amit megpróbálnak felépíteni.

Sajnos a felvidéki magyarok úgy érzik, hogy magukra maradtak mind egyénként, mind kisközösségként. Kivételt képeznek azok, akik valamilyen anyagi hasznot húznak a magyarországi nemzetpolitikából. Ezzel nem a magyarországi kormányt akarom bírálni, hanem csak leírom azt a sajnálatos helyzetet, ami a Felvidéken tapasztalható. Nehezíti a helyzetet, hogy a felvidéki magyar politikai szervezetekkel bonyolulttá vált az együttműködés, a magyarországiak is kevésbé igénylik a párbeszédet. Mindezek együttesen kihatnak a Felvidék egész magyarságára.

– Fontos lenne, hogy a magyar államfő, kormányfő a felvidéki magyarok között is megjelenjen, ahogy ez megtörténik minden évben Erdélyben?

– Ez mindenképpen egy szimbolikus gesztus lenne, egyesek talán várnák is. Igazából azonban nem azon kellene hogy legyen a hangsúly, hogy megjelenik-e a magyarországi miniszterelnök, vagy sem. Hanem azon, hogy a szervező szervezetek hogyan tudják megszólítani az embereket. Mennyire tudják meggyőzni őket, hogy tisztességesen és hitelesen szeretnék képviselni őket. Hogy mennyire tudnák egy átfogó stratégia alapján képviselni a szlovákiai magyarokat.

– Említette, hogy a megszólítás hiánya a fő probléma. Nem lehetne az online térben egyesíteni a szlovákiai magyarokat?

– Sajnos elhitették velünk, hogy a virtuális valóság, a közösségi média felületei mindenre megoldást jelentenek, holott ez nem így van. Ne higgyük el azt sem, hogy csak azért, mert a világhálón sok minden elérhető, ez elegendő ahhoz, hogy a megszólítottak működőképes közösséggé is váljanak.

A világháló az individualizmust szolgálja, és nem tud igazi közösséget teremteni.

Ott igazi párbeszéd sem tud kialakulni. A komment-háborúk a közösségeket – tartalmukban és nyelvileg – inkább szétverik, mint összekapcsolják. A felvidéki magyarság nem él olyan földrajzi egységben, mint például Székelyföldön a székelyek. Nálunk a magyarság legnagyobb tömbjei Csallóközben, Mátyusföldön, Kelet-Nógrádban, Gömörben és az Ung-vidéken találhatók. A helyi szervezetek nem kerülhetik meg az igazi közösségépítést és azt, hogy felmérjék az ott élők igazi problémáit és hogy választ találjanak rájuk.

 

Tóth Gábor

 

Duray Miklós: Aki a nemzetpolitikában nem egyeztet, az nemzetáruló

Ablonczy Balázs a Vasárnapnak: Trianon sosem válik hideg emlékezetté

Ablonczy Balázs a Vasárnapnak: Trianon sosem válik hideg emlékezetté

Kiemelt képünk forrása Tóth Gábor, Vasarnap.hu