Ablonczy Balázs a Vasárnapnak: Trianon sosem válik hideg emlékezetté

Minden magára valamit is adó nemzetnek kötelessége, hogy alaposan megismerje a múltját – mondta Ablonczy Balázs történész a Vasárnapnak. A békeszerződéssel kapcsolatos legendákról, álmagyarázatokról és legújabb könyvéről is beszélgettünk a népszerű Trianon-kutatóval.

– Tíz éve jelent meg az igen nagy sikerű Trianon-legendák című könyve, melyben számos köztudatban jelenlévő eseményt cáfolt meg. Mi lehet az oka annak, hogy a magyar társadalom által vélt válaszok nem mindig felelnek meg a történelmi tényeknek?

– Nem hiszem, hogy ez Magyarország-specifikus: Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon is tenyésznek az ilyen folklorizálódott múltmagyarázatok. Gondoljanak csak például az örökbecsű Nemzet aranya című film két részére, Nicolas Cage-dzsel a főszerepben! A közelmúlt történései sok tekintetben bonyolultak, a diplomácia vagy a nemzetközi politika világa ma is sokszor misztikus. Bonyolult, többtényezős magyarázatokkal lehet csak visszaadni egy történés valós mozgatórugóit, ami sokszor kevéssé érdekes. Anyósa meg apósa viszont mindenkinek van – legalábbis sokaknak.

Azt, hogy Georges Clemenceau-nak volt egy magyar menye, és ezért utálta a magyarokat: egy nagyon is életszagú történet, amivel könnyű azonosulni.

Ablonczy Balázs történész. (Fotó: Asztalos Gábor)

– Említene pár példát azokból a „városi legendákból”, melyek a trianoni békediktátum okait hamisan magyarázzák?

– A már említett Clemenceau-sztorin felül ilyen a folyamnak hazudott patakok története a magyar-csehszlovák határmegállapításkor, ilyennek tartom a szabadkőművesek szerepének mértéktelen felnagyítását, vagy azt az utóbbi időben szárnyra kapott állítást, hogy a Romániából visszavonuló német Mackensen-hadsereg meg akarta volna védeni Erdélyt, azonfelül, hogy erre oka sem lett volna és a hadsereg erdélyi és magyarországi visszavonulása során eladta felszerelésének nagy részét, Nagyváradon például tizenkét teherautót vettek a város élelmes polgárai, a német diplomácia meg is üzente november elején Bukarestbe, hogy a német katonák akadálytalan elvonulásáért cserében Berlin elfogadó lesz a román területi követelésekkel Erdélyben.

Mostanában terjed az interneten egy minden jel szerint ál-Apponyi-idézet, amely azt mondja, hogy Magyarország majd ott fog állni azon államok sírjánál, amelyek Magyarország 1920-as sírásói lettek. 

Apponyi lehet, hogy mondott valamikor ilyet, például egy magyarországi választási beszédben, de biztosan nem Párizsban, a békekonferencia képviselői előtt, ahol megpróbálta megnyerni őket egy méltányos béke ügyének. 

Apponyi Albert 1920. január 15-én megérkezik a francia külügyminisztériumba, hogy átvegye a békeszerződés tervezetét a külügyminisztériumban (Forrás: Wikipedia.hu)

– Magyarország szétdarabolása történetének narrációi a határon túli magyar közösségeknél is azonosak?

– Amennyire én láttam, igen: ezek a történetek Magyarországról jöttek az erdélyi, felvidéki, bácskai magyar közösségekbe.

– A határon túli magyarok hogy állnak a trianoni trauma feldolgozásban?

– Nyilván nekik a legnehezebb. Magyarországon általában nem azzal kelünk és fekszünk, hogy magyarok vagyunk, ez egy természetes közeg, ebben élünk, beszéljük a nyelvét, használjuk a közösség kódjait. A szomszédos országok magyar közösségeinek mindennapjai azonban nagyon sokszor egy többségi nemzet nyelvi-kulturális közegében telnek, amire nap mint nap reflektálni kell, és a válaszok nagyon különbözőek lehetnek.

De abban, hogy Trianon a magyar társadalomban nem válik hideg emlékezetté, nem tud „kihűlni”, nyilván szerepe van ezeknek az óriási magyar közösségeknek és a mindennapi jogaikért vívott, sokszor kilátástalan küzdelemnek. Szóval ez nem feldolgozás, ez megélés.   

– Trianon magyarázataként gyakorta felmerülnek a konspirációk, az összeesküvés-elméletek. Magyarország feldarabolásában nem lehetett ennek némi befolyásoló szerepe?

– Ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy voltak-e szabadkőművesek a döntéshozók között, akkor a válasz nyilván az, hogy persze, voltak. Ez szinte törvényszerű.

A korszakban szabadkőművesnek lenni olyasmi volt, mint egy öt évvel ezelőtti Netflix-előfizetés: a társadalmi elismertség visszaigazolása volt.

Az volt a fiatal Wekerle Sándor is – 1918-ban Magyarország miniszterelnöke – vagy a később konzervatív irányba forduló Ravasz László református püspök is. Georges Clemenceau például nem volt az, míg külügyminisztere, Stephen Pichon igen. A szavakban univerzalista szabadkőművesség a világháborúban ugyanúgy azonosult az egyes francia, német stb. nemzeti hadicélokkal, mint bármely más eszmeáramlat, mondjuk a szociáldemokrácia.

Úgy gondolom azonban, hogy a tisztánlátáshoz akkor jutunk közelebb, ha Magyarország igazságtalan felosztását nemzetközi politikai események és stratégiai döntések következményeként látjuk, nem valamiféle vakolós machinációként, mert akkor magunkat fosztjuk meg a tisztánlátástól.  

László Szigfrid – Magyarország szabadkőműves páholyainak térképe 1892 végén (Forrás: Wikipedia.hu)

–  Mennyire jelentettek ezek a könnyen forgalmazható történetek vigaszt a háború után? Vagy ezek a magyarázatok csak később jelentek meg?

– Amennyire az én kutatásaimból látszik, el kellett telnie némi időnek, amíg a sokkra adott magyarázatok megszülettek. A hajózható folyókkal kapcsolatos állítások például a húszas évek végén jelennek csak meg: de vannak olyan legendák is, amelyek bizonyíthatóan a kilencvenes években, sőt az ezredforduló után születtek.
A közgondolkodás általában – nemcsak Magyarországon –,  sehol nem kedveli a nagyon bonyolult magyarázatokat egy történelmi eseményre. A borozói beszélgetésekben nincs „egyfelől-másfelől”, és ez teljesen természetes emberi folyamat.   

Benárd Ágost és Drasche-Lázár Alfréd, az aláírásra kijelölt két magyar politikus megérkezik a békeszerződés ünnepélyes aláírására, 1920. (Forrás: Wikipedia.hu)

– A könnyen fogyasztható, hamis, illetve hamiskás válaszok társadalmilag, politikailag, történelmileg önfelmentőek lehetnek a jelenben is? Jobban szeretjük az álmagyarázatokat?

– Nem vagyok ezzel kapcsolatban feltétlenül elítélő. Persze, ezek nyilván megkönnyítik a feldolgozást, de érett, felnőtt emberek és igazságra vágyó nemzetek el tudják magukban különíteni a mesét és a valóságot.

Én is mesélem a gyerekeimnek az álruhás Mátyás királyról szóló történeteket, és nem koccintok sörrel. Pedig jó eséllyel sem egyik, sem másik eseménynek nincs valós alapja,

de míg az első esetben világosan el tudjuk választani a mesét a középkori magyar nagyhatalom elemzésétől, és a sörös történet is inkább csak egy szép emlékeztető az aradi vértanúkra, addig Trianon komolynak szánt magyarázataiban is szerepet kapnak ilyen legendai magyarázatok, amit tévútra vivőnek tartok. 

– Felfogható-e akár száz év távlatából ez az óriási országvesztés? Mi lehet az igazán felelős és előremutató cselekedet, a valós társadalmi trauma-feldolgozásra? Vagy erre már tényleg nincs szükség ennyi idő után?

– Nyilván foglalkoznunk kell vele. Minden magára valamit is adó nemzetnek kötelessége, hogy alaposan megismerje a múltját. Ez nem sebfeltépés, ez múltismeret. Amennyiben kicsit is komolyan vesszük Ernest Renan axiómáját, hogy a nemzet közös emlék a múltból és közös terv a jövőre, ez elől nem lehet kitérni. Ha más miatt nem, a határon túli magyar közösségek miatt, az ő sorsuk és történetük megértése miatt. A Trianon-legendákat tíz évvel ezelőtt írtam, némileg posztmodern magyarázatként arra, hogy mi nem volt a trianoni béke. Most az évfordulóra megjelenő, Ismeretlen Trianon című könyvemben azt igyekszem elmondani, hogy mi is történt Magyarországgal 1918 és 1921 között: hogyan véste be ezt az eseményt a veszteség, az erőszak, a megszállás és a megaláztatás a magyar társadalom tudatába.

Trianon elleni tüntetés a szegedi Városháza előtt, 1920. (Forrás: Fortepan.hu)

A könyv arról szól, hogy hogyan vált azzá a tragikus eseménnyé, ahogy ma gondolunk rá: hogyan élte meg a mindennapok embere, egy város vagy egy falu lakója. Itt az okok többrétegűek: egyrészt a mindennapok embere a háború végét és

az azt követő időszakot egyfajta háború utáni háborúként élte meg, erőszakkal, létbizonytalansággal, járványokkal és a társadalmi rend felfordulásával.

Másrészt több összeomlás rétegződött itt egymásra a politikai felfordulást és a diplomácia játékait már nagyrészt ismerjük. Kevesebbet beszélünk mondjuk arról, hogy ezekben a hónapokban nagyjából tucatnyi átmeneti állam jött létre a történelmi Magyarország területén a lehető legváltozatosabb célokkal és ideológiai háttérrel. De közben zajlott egy gazdasági összeomlás, egy katonaforradalom és egy parasztforradalom is. Aki ebben a történetben fontos, az 1918-1919 magyarja: aki félt, fázott, éhes volt és rettegett a betegségektől. Az ő történetüket akartam elmondani.  

 

Tóth Gábor

 

Kiemelt képünk forrása: Benárd Ágost és Drasche-Lázár Alfréd, az aláírásra kijelölt két magyar politikus megérkezik a békeszerződés ünnepélyes aláírására (Forrás: Wikipedia.hu)

 

Trianon nem csupán az első világháború következménye! – Andrásfalvy Bertalan a Vasárnapnak

A kommunizmus nürnbergi pere még várat magára – Hantó Zsuzsa a Vasárnapnak

Csodálatos lehetett a középkori Magyarország! – Prokopp Mária a Vasárnapnak