Óriási vita volt a koronavírus járvány vége felé arról, hogy a tagállamok újraindulásának támogatásához kell-e, szabad-e, lehet-e az Európai Uniónak közösen hitelt felvennie. Végül a tagállamok abban állapodtak meg, hogy igen, így Brüsszel egy 700 millió eurós kölcsönt kért és kapott, hogy azt a tagállamok között szétosztva gyorsítsa a kilábalást a pandémia okozta válságból.
Az elv és az indok akkor az volt, hogy kétszer ad, aki gyorsan ad. Ezzel nem is lehetett vitatkozni, még a hitelfelvételtől egyébként ódzkodó magyar miniszterelnök is belement az alkuba. Aztán jött a feketeleves. Jöttek a különböző, ilyen-olyan kifogások Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, az újabb és újabb feltételek, amelyeket a pénz lehívásához kötöttek. Most pedig itt állunk
nagyjából egy évvel a pandémia után és pénz még mindig nem érkezett sem Varsóba, sem Budapestre.
A kérdés már csak az, hogy miért nem? Hiszen egyelőre egyetlen olyan döntés sincs, amely kimondaná, hogy hazánk, vagy a lengyelek megsértettek volna bármilyen Európai Uniós kritériumot. Kötelezettségszegési eljárásból, Európai parlamenti jelentésből és „függetlenobjektív” vizsgálatból persze már Dunát és Visztulát egyszerre lehetne rekeszteni, de
hirdetéslezárt, minden Uniós tagállam által elfogadott, egységes döntés továbbra sincs arra vonatkozóan, hogy Magyarország, vagy Lengyelország bármilyen uniós jogot megsértett volna. Így pedig felmerül a kérdés, hogy milyen jogalapon tartja vissza a pénzeket Brüsszel?
Nem lett volna észszerűbb ideadni és ha valamilyen bizonyítható problémát találnak, akkor visszavenni egy részét? Ezzel az eljárással ugyanis a függetlenségére és tárgyilagosságára oly’ büszke Bizottság éppen azt ismeri el, hogy politikai színtérre lép, hiszen jogtalanul, politikai alapon nem ad oda tagállamoknak nekik egyébként járó forrásokat. Mi lesz ha a vizsgálataik úgy zárulnak le, hogy rendben találják a dolgokat? Akkor megkapjuk a pénzt egy-másfél év csúszással? Az ebből származó veszteséget vajon ki téríti majd meg? Hiszen magának a hitelfelvételnek is az volt az indoka, hogy kétszer ad, aki gyorsan ad.
És van itt még egy tényező: vajon hol van most az a pénz, amit visszatartanak tőlünk? Ilyen inflációs környezetben pihen egy bankszámlán ahelyett, hogy forogna, hogy termelne? Vagy a Bizottság már réges-régen befektette és a kamatokat használja ki tudja, milyen célokra?
Óriási összegről van szó, amelynek a hollétéről semmit sem tudunk. Ez lenne a híres brüsszeli átláthatóság.
Amelyet egyébként mindenkin számon kér a Bizottság. Ha tagállami támogatásról van szó, akkor az országoknak minden eurócenttel tételesen el kell számolniuk. Ebből is látszik, hogy a szabályok mindenkire érvényesek, kivéve annak kitalálóira. Csakhogy ez így nincs jól. Nem véletlen, hogy a Civil Összefogás Fórum közérdekű adatkéréssel fordult a brüsszeli testülethez, azt firtatva, hogy mi történt, történik ezzel a pénzzel. Ami ne felejtsük el: a mi közös pénzünk. A hitel visszafizetésével járó kockázatot ugyanis 27 tagállam több, mint 400 millió polgára vállalta. Ideje lenne, ha Brüsszelben végre elkezdenék a mi érdekeinket képviselni.
A címlapkép forrása: Freepik.
