A magyarországi nemzetpolitika annyiféleképpen valósul meg, ahány ország területén élnek a magyarok. Harminc év távlatából látható, hogy más-más utak és eredmények tapasztalhatóak a különböző országokban – nyilatkozta Duray Miklós felvidéki magyar politikus, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet tanácsadója.
– Hogy látja, mennyire sikeres az elmúlt évtizedek magyar nemzetpolitikája?
– Ennek megválaszolásához óhatatlanul meg kell vizsgálnunk, hogy a rendszerváltozással, és azóta milyen helyzetbe került a Kárpát-medencei magyarság. Mit értek el a határon túli politikai szervezetek és a magyarországi nemzetpolitikai törekvések? Tudatosítani kell, hogy a kommunista rendszerben a nézetek mentén feldarabolt, elszakított magyarság a rendszer bukása után is feldarabolt maradt, csak más elvek mentén.
Nem a hatalomhoz való viszonyulásában, hanem a pártérdekek mentén, ami többes darabolást jelentett.
Duray Miklós felvidéki magyar politikus, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet tanácsadója (Fotó: Tóth Gábor, Vasarnap.hu)
Ez leginkább az akkori Csehszlovákiában lett nyilvánvaló, ahol csak egyetlen független magyar párt jött létre a többi kisebbségi közösség ügyeit is vállalva – az Együttélés. A másik kettő, a Független Magyar Kezdeményezés a kommunista múltat követte, mert az új hatalomhoz zárkózott fel. Ennek volt Magyarországról – egy ideig – az SZDSZ és a FIDESZ az elkötelezett támogatója. Az Együttélés mellett pedig nem mert kiállni sem az MDF sem a KDNP, legalábbis 1992 őszéig nem.
Amit a magyarországiaknak meg kellene érteni az az, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy a határon túli magyarok melyik ország területén élnek.
Ugyanis a szomszédos államokkal a mindenkori magyarországi kormányzat érdekei, politikai lehetőségei és politikai pártjainak érdekei alapvetően befolyásolják a nemzetpolitika megvalósulását is.
– Nemzetpolitikát nem lehet egyoldalúan véghez vinni, kell ehhez fogadókészség is.
– Ez természetes, de főleg nemzeti egyetértés kell hozzá, ami nem nélkülözheti a pártpolitikai egyetértést. Ha egyes magyarországi pártok nem az elszakított magyar közösségek politikai szervezeteivel egyeztetve lépnek fel külföldi társpártjaik fórumain, az egy tökéletes nemzetpolitikai káoszt teremthet. De ez vonatkozik az Európai Uniós fórumokra is.
hirdetésAki a nemzetpolitikában nem egyeztet, az nemzetáruló – büntetőjogi következmények nélkül.
Az nem vonható kétségbe, hogy 2010 óta Magyarország számára egyre meghatározóbb – például egy szövetségi rendszerben – egy olyan ország, ahol magyar közösség él, mert léte képes befolyásolni a magyar nemzetpolitika kimenetelét is. Ezért van az, hogy a magyarországi kormány egészen másképpen viszonyul a Szerbiában, a Romániában, a Szlovákiában, vagy éppen az Ukrajnában élő magyarokhoz.
Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök és Alexander Dubček a szövetségi nemzetgyűlés elnöke 1990-ben (Fotó: Fortapan, Szalay Zoltán)
– Szlovákia esetében hogy néz ki ez a viszonyulás?
– Ott a legbonyolultabb a helyzet, mert Szlovákia nem csak az EU tagja, hanem része a V4-es kapcsolatrendszernek is. Tehát az országok közötti változások nem csupán abból erednek, hogy a különböző államokban élő magyarok mást igényelnének, hanem abból is, hogy a mindenkori magyarországi kormánynak más-más érdekeltsége van a szomszédos országokban.
Hangsúlyozni szeretném, hogy nem a szándék eltérő, hanem annak megvalósíthatósága. Mások a lehetőségek és mások a korlátok.
Így szeretnék visszakanyarodni az eredeti kérdésére, hogy a magyar nemzetpolitikát hiába is próbáljuk egységnek láttatni, igazából az nem más, mint egy összetákolt mozaik, amely úgy valósul meg, ahogy azt Magyarország külpolitikai lehetőségei megengedik. Ez egy rettentő nagy próbatétel, mert azt jelenti, hogy a magyarországi nemzetpolitika annyiféleképpen valósul meg, ahány ország területén élnek a magyarok.
Harminc év távlatából látható, hogy más-más utak és eredmények tapasztalhatók a különböző országokban.
Egységes magyar nemzetpolitika a huszonegyedik század elején nem jöhet létre, csak mozaikszerű.
– Az imént utalt a különböző szövetségi „béklyókra”. Szlovákia a V4-ek tagja, ez az együttműködés valamilyen szempontból hátrányosan érinti a felvidéki magyarságot?
– Nem a lehetséges hátrányok, vagy előnyök a perdöntőek, hanem a V4-es együttműködés fenntarthatósága. A visegrádi hármak, majd négyek egy olyan regionális együttműködés, ami korunkban egy újfajta együttműködésre utal, aminek a gyökerei a 14. századba nyúlnak vissza. Amint akkor sem, most sincs összhangban a létező európai együttműködési rendszerekkel.
Antall József egy zseniális geopolitikai-történelmi gondolkodó volt, de a környezete totálisan leépült.
Ez azt jelenti, hogy nem volt stratégiai gondolkodásmódja, csupán tettlegességekre volt képes. Ez pedig a politikai stratégiai gondolkodás egysíkúvá válásának a jele – pontosabban: ez csak érdekpolitika. Ennek egyik példája, hogy az Antall-kormány a felvidéki magyar politika hivatalos küldöttségét csak 1992 szeptemberében volt hajlandó fogadni, miután Csehszlovákiában vereséget szenvedtek azok a pártok, amelyek részt vettek az akkor még V3 megteremtésében.
Antall József a Bem József-téri MDF székházban 1990-ben (Fotó: Fortepan, Szalay Zoltán)
A V4-eknek ez az állapota nem csupán a felvidéki magyarok iránt megvalósítható nemzetpolitikai célkitűzéseket és gyakorlatot befolyásolja. Ugyan nem szab gátat a magyarországi pénzek beáramlásának Szlovákiába, de ezek nem hasznosíthatók nemzetstratégiai építkezésre. Lehet épületeket felújítani, esetleg mezőgazdasági gépeket vásárolni és éneklő csoportokat támogatni, de a gazdasági és társadalmi építkezés összekapcsolása kimondatlanul tilos.
A Duray Miklóssal készült interjúnk a jövő héten folytatódik.
Tóth Gábor
Duray Miklós a Vasárnapnak: Trianonban Magyarországra mint eszközre tekintettek
Solti Ferenc: Nem engedhetjük el a határon túli magyarok kezét
Potápi: A felvidéki beruházások is a magyar nemzet egységesítését és erősítését szolgálják
Kiemelt képünk forrása Tóth Gábor, Vasarnap.hu
