Potápi: A felvidéki beruházások is a magyar nemzet egységesítését és erősítését szolgálják

A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Gömörpéterfalán és Kalondán tett látogatást, ahol közösségi házak ünnepélyes átadóján vett részt.

Potápi Árpád János az MTI-nek elmondta, hogy Gömörpéterfalán magyar közösségi házat adott át, amelyet a Felföldi Dalia Szövetség szervezete kapott. Hozzátette, hogy a felújításhoz a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága közel 50 millió forinttal járult hozzá, azonban a felújításban a helyiek is részt vettek, egyebek között pénzzel, munkával és energiával is.

Az államtitkár kiemelte az ilyen vállalkozások fontosságát, és leszögezte: immár 2010 óta folyik a közösségek építése Kárpát-medence-szerte.

„Ezek a beruházások egységesítik és erősítik a magyar nemzetet” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az átadón az előadók és a vendégek között délvidéki és erdélyi magyarok is részt vettek.

A gömörpéterfalai Magyar Közösségi Ház az átadásának napján, 2022. május 19-én. A felújításhoz a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága közel 50 millió forinttal járult hozzá. MTI/Komka Péter

A házban kap helyet a Felföldi Dalia Szövetség évtizedes múltra visszatekintő Kutatási Központja és annak adattára, mely egyebek között egy több mint 2000 kötetes szakkönyvtárból áll. Az épület területén több mesterséget is kiszolgáló kézműves műhelyt alakítottak ki.

A Magyar Közösségi Ház területén található pajta a felújítási munkálatok után a harcművészeti iskola képzéseinek, táncházak, kiállítások, kisebb koncertek, előadások, pajtaszínházak helyszínéül szolgál majd. Ezt a beruházást 2021-ben a Nemzetpolitikai Államtitkárság további 15 millió forint egyedi támogatással segítette.

Kalondán a Papp Sándor vezette Pro Kalondiensis Polgári Társulás által létrehozott Palóc Közösségi Ház felújításához az államtitkárság 44 millió forint támogatást nyújtott – mondta az államtitkár.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédet mond a kalondai Palóc Közösségi Ház átadásán 2022. május 19-én. A felújításhoz a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága 44 millió forint támogatást nyújtott. MTI/Komka Péter

Az épület két helyiségében néprajzi múzeum működik, a hátsó részben található a 80 főt befogadó közösségi terem, a kiszolgáló konyha, az irodahelyiség és a vizesblokk, az emeleten pedig szálláshelyeket alakítottak ki.

Potápi Árpád János köszönetet mondott a felvidéki magyaroknak a 2022-es országgyűlési választásokon elért sikerért is.

Rámutatott arra, hogy jóllehet az itt élő magyarok döntő többsége nem rendelkezik magyar állampolgársággal, ám a testvértelepüléseken, valamint barátaikon és ismerőseiken, illetve rokonaikon keresztül sok támogatást nyújtottak, és sokan Magyarországra is elmentek mozgósítani.

(MTI)

A címlapképen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Papp Sándor, a Pro Kalondiensis Polgári Társulás elnöke látható a szlovák-magyar határnál, Kalondán 2022. május 19-én. Forrás: MTI/Komka Péter

Iratkozzon fel hírlevelünkre