Augusztus 20-án Istent dicsőíti a Töviskorona

Augusztus 20-án zenés dicsőítő szentségimádást tart a soproni Töviskorona zenekar. Teszik mindezt annak okán is, mivel a Szent Imre-templom, amelyben keresztény könnyűzenei és liturgikus szolgálatukat teljesítik, felszentelésének negyed évszázados évfordulóját ünnepli.

„A Szent Imre-templom felszentelésének 25. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi programsorozat zárásaként zenés dicsőítő szentségimádásra kerül sor, amelyen zenekarunk szolgál. Sok szeretettel hívunk minden ünnepelni vágyót 2022. augusztus 20-án 20:30 órakor, a soproni Szent Imre-templomba. A szentségimádást szeretetvendégség követi a templom előtti téren” – áll a Töviskorona zenekar meghívó üzenetében.

A kezdeményezés nem szokatlan a zenei csapat részéről, hiszen zenei szolgálatukat rendszeres gyakorisággal látják el a helyi közösségben magas színvonalon, a liturgia ünnepléséhez szükséges igényességgel. A koronavírus-járvány idején online dicsőítő alkalmakat is tartottak, Isten magasztalásával megerősítve a csüggedteket, a „Kerülj beljebb!” elnevezésű dicsőítő alkalmuk során.

A zenekar azóta szentmisével egybekötött dicsőítő szentségimádásokat hirdet meg, amelyek a Krisztussal való személyes kapcsolatra mutatnak. Az így megszólított fiatalok – és akár idősebbek – számára ezek az alkalmak egyesítik a keresztény könnyűzenét a dicsőítésben megélt személyes hit élményével.


Hirdetés

Sillye Jenő Szent István királyról énekelt dala ma is aktuális

Bánszki Band: Egy valódi család vagyunk Jézusban

Bánszki Band: Egy valódi család vagyunk Jézusban

Fotó: Töviskorona/Facebook

'Fel a tetejéhez' gomb