Méltó módon kell bemutatni a magyar animáció értékeit

A Magyar Animáció Házában egy igazi élményközpontot szeretnénk létrehozni, ahol a virtuális valóság és az animáció kapcsolata is megjelenik majd – Mikulás Ferenccel, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatójával, a magyar rajzfilmkészítés úttörőjével beszélgettünk.

– Több, mint százéves a hazai rajzfilmkészítés, mégsincs otthona, eredményeit összegyűjtve nem lehet megtekinteni. Lehet, hogy ez az állapot belátható időn belül megváltozik?

– Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy így legyen. Kecskeméten szeretnénk létrehozni azt az animációs tudásközpontot és múzeumot, amely képes bemutatni a magyar animáció gazdag múltját és jövőjét. Szerencsés helyzetben vagyok, mert mint producer a világon sokfelé járhattam. Évtizedek óta hívnak animációs fesztiválokra zsűritagként, valamint az animációs világszövetség tagjaként láthattam, hogy az animáció örökségeit hogyan igyekeznek máshol megőrizni.

Megtapasztalhattam, hogy sok helyen létezik már animációs múzeum, amelynek a hiányát idehaza mihamarább pótolni kellene.

A magyar rajzfilmkészítés is megérdemelne egy méltó helyet, hiszen kiváló alkotók keze nyomán nagyszerű filmek, sorozatok készültek. Most eljött az idő arra, hogy mindezeket kiállítóterekben is bemutassuk.

Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. igazgatója (Fotó: Tóth Gábor, Vasarnap.hu)
– Mennyire ismert a magyar animáció külföldön?

– Meglehetősen. Rendezőinket, filmjeinket figyelemmel kísérik. Egy szemléletes példát említenék: a magyar animáció századik évfordulója idehaza kevésbé került be a köztudatba, míg Japánban és Teheránban kiállításokkal emlékeztek meg a magyar rajzfilmkészítés centenáriumára. Úgy gondolom, hogy eljött az ideje idehaza is, hogy méltó módon megünnepelhessük a magyar animációt. Van hová nyúlnunk, hiszen gazdag hagyatékot hagytak ránk elődeink. Olyat, amely nekünk és a következő generációk számára is értéket képvisel.


Hirdetés
– Csak a magyar eredmények kerülnek bemutatásra?

– Nem, szeretnénk egy nemzetközi kitekintést is adni az animáció világából. Emellett be szeretnénk mutatni az animáció olyan magyar vonatkozásait is, amelyek kevésbé ismertek. Kevesen tudják, hogy a rajzfilm születésekor számos magyar származású rendező is tevékenykedett és szerzett végül hírnevet. Gondoljunk csak John Halasra (Halász Jánosra), aki az Állatfarmmal megalkotta a brit animáció első egész estés animációs filmjét.

Kormos mesék: A hetvenkedő sün egyik képkockája (Forrás: Kecskemétfilm Kft)
– Mikorra készülhet el a Magyar Animáció Háza?

– Pontos dátumot nem tudok még mondani, a kezdeti tervezői szakaszban vagyunk. Sokáig vártunk arra, hogy valami előrelépés történhessen e téren. Tizenhat évvel ezelőtt javasoltam Kecskemét városvezetésének, hogy hozzon létre egy alapítványt, amelynek az lenne a feladata, hogy a Neumann János Egyetemmel együtt megvalósuljon az úgynevezett Magyar Animáció Háza. Sajnálatos módon az elmúlt közel két évtizedben erre nem került sor.

Most azonban lehetőség nyílt erre, mivel a Neumann János Egyetem kuratóriuma segítségével sikerült az első kezdő lépéseket megtenni.

Nevezetesen az egyetem szenátusa gondozásba vette ennek az ötletnek a megvalósítását. Először is létrejött a Magyar Animáció Háza az egyetem egy intézményeként. Ennek a feladata, hogy a kiállítást és a kecskeméti animációs oktatást megvalósítsa.

A tervek szerint a virtuális valóság is előtérbe kerül az új intézményben. Illusztráció (Forrás: Pixabay.com)
– Miért fontos, hogy oktatási feladatokat is ellássanak?

– Azért, mert Magyarországon sajnos jó ideje nincs animátorképzés. A két budapesti egyetemen csak rendezőket és tervezőket képeznek. Ez pedig nem elégséges a filmkészítéshez. Az animátoroknak sok olyan készséggel kell rendelkezniük, amiket meg kell tanulni. Szükség van színészi játékra, ritmusérzékre, fantáziára. Mindezt ma felsőoktatási rendszerben nem tudják elsajátítani a fiatalok.

Ezen szeretnénk változtatni a Magyar Animáció Házában.

Mi a Kecskemétfilm Kft.-nél tapasztaljuk, hogy ha egy egyetemet végzett ifjú szakember munkába áll, akkor gyakorta számos hiányossággal rendelkezik. Ezért nálunk az az első, hogy külön három hónapos tanfolyammal képezzük őket, hogy a filmkészítésben részt tudjanak venni. Ahogy ebből is látszik, a Magyar Animáció Háza egy olyan oktatási tudásközpont szeretne lenni, ahol az animáció iránt érdeklődők hiánypótló elméleti és gyakorlati képzésben részesülhetnek. Ezért is nem „múzeum” a megnevezésünk, mert nemcsak a múlt értékeit szeretnénk bemutatni, hanem a jövő alkotóit is ki szeretnénk nevelni.

– Akkor egy összetett intézmény van születőben.

– Pontosan, a Magyar Animáció Háza – ahogy az eddigiekből is kitűnhetett – nem egy hagyományos kulturális intézmény lesz. Egy igazi élményközpontot szeretnénk létrehozni, ahol a virtuális valóság és az animáció kapcsolata is megjelenik majd. A látogatóknak olyan vizuális élményben lesz részük, ami sehol máshol Magyarországon nem adatik meg. Lehet majd készíteni saját kis rövid animációs filmet, amelyet haza lehet vinni. Számos korszerű eszköz is segíti majd a vizuális megismerést.

 

Tóth Gábor

Animációs Tudásközpont jött létre Kecskeméten

Folytatódhat a Magyar népmesék sorozat

Rajzfilmsorozat készül a magyar szentek életéről

Kiemelt képünk forrása Tóth Gábor, Vasarnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb