Schroth Zoltán: A folyóbor nem koccintós
Schroth Zoltán Ádám bátaszéki szőlész-borásszal beszélgettünk a családi gazdaságukról és arról, hogy nem csak a palackos bor lehet jó minőségű. A jó folyóbornak van frissessége, gyümölcsössége. Aki nem hiszi, kóstolja meg!
– Itt vagyunk a szekszárdi borvidéken, ahol számos országos hírű borászat működik. Mi a helyzet a családi gazdaságokkal, igaz az a mondás, hogy a nagy fa árnyékában nem jut elég fény a kicsiknek?
– Inkább úgy tudnám szemléltetni a kialakult helyzetet, hogy meg kellene vizsgálni, hogy egy vödör dió között mennyi mák fér el? Ha egy borvidéken, hegyközségen egyetértés van, akkor meglátásom szerint elég sok mák is elférhet.
Azaz, szerintem lehetne létjogosultsága a kis borászatok működésének is.
Magyarországon megvan a lehetőség arra, hogy mindenkinek jól menjen. A kicsi szőlészetek és borászatok ugyanis másfajta műfajt képviselnek, mint a nagyok. 
– Mi a fő különbség?
– A kis borászatok másféle bort tudnak létrehozni, amelyek közül nagyon sok értékes van. Mi kistermelők a hagyományos borkészítési módok révén képesek vagyunk igazán izgalmas, egyedi, nem megszokott borokat is készíteni. Természetesen egy kis borászat sohasem fogja a nagyüzemek reduktív borait utolérni, de ez nem is lehet célunk.
– Akkor mi lehet az?
– A hozzánk hasonló kistermelők csak a szőlőtermesztésből nem tudnak talpon maradni. Ezen segíthetne a borászat, a borértékesítés, de annak kiépítéséhez rengeteg pénzre van szükség. Kicsit meg kell próbálni megváltoztatni a fogyasztást, ugyanis az elmúlt évtizedben a kereslet nagyon eltolódott a palackos borok irányába. Megfeledkeztek az emberek arról, hogy egy folyó bor is lehet jó minőségű.
A folyóbor nem koccintós!
A jó folyóbornak van frissessége, gyümölcsössége.
– Miért nem palackozzák a boraikat?
– A palackos bornál a szállítás, a palackozás, a tárolás, a címkézés rengeteg többletmunkával, költséggel és utánajárással jár. A palackos bort nem tudjuk akkora haszonnal eladni, hogy érdemes legyen nekünk ezzel vesződni. Példaként említhetem a mi pincészetünket is. Nekünk van egy hektár szőlőnk, amelyből évente nagyjából 60 hektó bor készül. Ez a mennyiség viszont 6 fajta borból áll össze. Nekem sokkal egyszerűbb lenne, hogyha csinálnék egy vegyes fehérbort, mindent egybe. Mi azonban úgy gondolkodunk, hogy meg kell adni a lehetőséget a vásárlónak a választásra. Így inkább többletmunkával, fajtánként külön-külön készítjük el a borainkat. Ez lényegesen több odafigyelést igényel. 
– Sokat lehetett hallani arról, hogy a koronavírus-járvány miatt elmaradó rendezvények miatt a borfogyasztás is jelentősen visszaesett.
– Sajnos ez valóban így történt. A 2019-es termés egy része a borkészítők nyakán maradt. Csúcsminőségű borok nem kerültek el a fogyasztókhoz. Ráadásul súlyosbította a helyzetet, hogy az emberekkel elhitették azt, hogy a régi borok nem lehetnek jók, holott ez egy tévedés. A szakmának most meg kell tanulnia a két-három éves borait is értékesíteni.
– Mennyiben mások az önök borai?
– Ha az öregek közül valaki föltámadna, akkor meg se ismerné a szén-dioxiddal túltolt buborékos fehér borokat. Egészen máshogy készülnek a mai borok, kiváltképpen a nagyüzemekben. Mi a legminimálisabb kémiát tesszük hozzá, csak fajélesztőt használunk és kénezzük, ennyi minden. Arra törekszünk, hogy a leszüretelt szőlő a legjobb minőségben kerüljön be a présházba, pincébe. A nagyokkal ellentétben mi nem tudunk hűteni, nincs olyan technikák, infrastruktúránk, amelyekkel a bort utólag javítani tudnánk.
Ezért nekünk a legnagyobb fegyverünk az, hogy jó minőségű szőlőt termesztünk.
Nagyon tudatosan telepítjük a szőlőket, igyekszünk az őshonos magyar fajták szerepét növelni. A fehéreknél van például Zenitünk, Cserszegi Fűszeresünk, Irsai Olivérünk, Királylánykánk és Rizlingszilvánink is.
– Hogyan tudnak piachoz jutni?
– 1998 óta működünk, viszonylag jól kialakított vevőkörünk van, rájuk hagyatkozunk. Ők mutatják meg a legjobban, hogy nem csináljuk rosszul, hiszen mindig visszatérnek hozzánk. Tartjuk a minőséget, igyekszünk megtartani a régi vevőinket, mert nagyon nehéz újakat szerezni. Rendezvényeket, nyitott pincetúrákat tartunk, amelyekkel megpróbáljuk bemutatni a borainkat és felmutatni azok értékeit.
– Milyen minőséget képviselnek a boraik?
– Minden évben vannak borversenyek, amelyeken meg lehet mérettetni a borokat. Ilyenkor egyik-másik borunk nem egyszer arany-, vagy ezüstérmet ér el ugyanúgy, mint egy nagyobb borászat borai. Sőt, olykor vannak olyan évek, amikor azok esetleg gyengébben szerepelnek, mint mi. Ezek megmutatják, hogy jól végezzük a munkánkat.
– Egy hektár szőlő se nem sok, se nem kevés.
– Ez így van, a mai világban egy hektár az hobbinak sok, de a nagyüzemhez még tíz hektár is kicsi lenne. Mi csak szinten tudjuk tartani magunkat, tovább terjeszkedni, telepíteni nem tudunk, de igazából nem is szeretnénk.
Azé a jövő és a piac, aki a következő években „embertelenné” tudja tenni a szőlőtermesztést.
Amit egy család maga meg tud művelni a metszéstől a zöld munkáig, a szüreteken át. Akinek azonban nagyobb területe van 10–15 hektár, az ma már nem kap napszámost, illetve nem tudja megfizetni őket. Akinek viszont 60 hektár feletti területe van az már tud pályázni, gépesíteni, szüretelő kombájnt beállítani a gazdaságába. Azaz, aki a fizikai munkaerőt ki tudja váltani, az megmaradhat a piacon, a többiek viszont el fognak tűnni.
– Egyre kevesebben is vállalják a borászattal való kihívásokat. Ez ennek az oka?
– Természetesen ez is, de egy mentalitásváltozás is megtörtént. Az idősebb szőlőművelők idővel fölhagynak a gazdálkodással, a fiatalok többsége pedig nem veszi át a stafétabotot. Ők ugyanis már nem tekintik fontosnak folytatni mindazt, amit a szüleik, nagyszüleik elkezdtek. Ebben nem csak ők a hibásak, sajnos a tradicionális tevékenységek egész sora szakadt meg a szocializmus évtizedeiben. Akkor mindent elvettek az emberektől, elűzték őket a földtől. Cégek, üzemek, amelyek korábban apáról-fiúra szálltak, semmivé lettek. Nyugat-Európában vannak háromszáz éves családi cégek, vállalkozások, itt pedig mindig mindent újra kellett kezdeni, mert megakadt a generációról generációra való öröklés folyamata.
A pártállam nyomásának a hatására százezrek hagyták el, dobták el eleik örökségét maguktól.
A mai generációk pedig ma se nem tisztelik, se nem érdeklődnek őseik öröksége iránt. Mindaz, amit mi a rendszerváltozás után elkezdtünk és felépítettünk, az már gyermekeink döntésén fog múlni, hogy vállalják-e ezzel a szakmával járó kihívásokat.
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása Tóth Gábor, Vasarnap.hu
