Szenzációs lett a Szentendrei Skanzen Erdélye

1999-ben a kolozsvári expresszen elhatároztuk, hogy létre kellene hozni az erdélyi tájegységet a szentendrei skanzenben. A Jóisten megadta, hogy amit 23 évvel ezelőtt megálmodtunk, az most megvalósulhatott. Cseri Miklós néprajzkutatóval, a skanzen főigazgatójával beszélgettünk a napokon belül megnyíló erdélyi tájegységről.

– Hamarosan nyit a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum újabb tájegysége, Erdély.

– Igen, május 19-én Novák Katalin köztársasági elnök nyitja meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum új, erdélyi tájegysége első ütemét. Ezzel múzeumunk a határainkon kívülre került területek magyarságának a kultúráját, népi építészetét, életmódját is képes korszerűen és élményszerűen bemutatni a látogatóknak.

– Miért kiemelten fontos ennek a tájegységnek a bemutatása?

– Erdély egy önálló entitás, amely történeti, művelődéstörténeti szempontból is rendkívül jelentős, amely szerves része a magyar kultúrának és történelmi fejlődésnek. Úgy gondoltuk, hogy ezt önálló tájegységként kell megjelenítenünk. Nálunk Erdély nemcsak a történeti Erdélyt foglalja magába, hanem hozzátartozik a Partium, a Bánság, a Barcaság és természetesen Moldva is.

Erdélyi város külső részlete a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (Forrás: Szabadtéri Néprajzi Múzeum hivatalos oldala)

Arra törekedtünk, hogy ennek a régiónak a különböző népi építészeti sajátosságait bemutathassuk.
– Mi is lesz látható az erdélyi tájegység első ütemében?

– A kiállításunk két fő részből áll: egy városiból és egy falusiból. Előbbiben nem a Magyar Királyság nagy jelentőségű városai – Kolozsvár, Nagyvárad, Nagyszeben, Brassó – elevenednek meg, hanem azok a mezővárosok, amelyek kiszolgálták és állandó kapcsolatban álltak a vidéki falvakkal. Létrejött így egy postahivatalunk Székelyudvarhelyről, egy ügyvédi irodánk Sepsiszentgyörgyről, egy patikánk Székelykeresztúrról, de mindezek mellett létrehoztunk divatáru szaküzletet, nyomdát, sőt még egy marosvásárhelyi kávéházat is. Ezekhez csatlakozik a falu, mintegy 9-10 portával, templommal, iskolával.

Élőjelenet az erdélyi tájegység egyik épületbelsőjében (Forrás: Szabadtéri Néprajzi Múzeum hivatalos oldala)

– 1967-ben a szentendrei skanzen megnyitásakor az alapítók gondolkodhattak arról, hogy Erdélyt bemutassák?

– Nem, a kommunista időszakban erről szó sem lehetett. Sőt, egészen 1998-ig kellett várni, amíg Hámori József miniszter engedélyezte a múzeum alapító okiratában, hogy a Szabadtéri Néprajzi Múzeum gyűjtőterülete a magyarság egész nyelvterületére kiterjedhessen. Ez adta meg elsőnek az adminisztratív lehetőségeket. Egy évvel később, 1999-ben megrendezésre került egy tusnádfürdői konferencia, amelynek a középpontjában Erdély építészete állt. A rendezvény végén, a kolozsvári expresszen hazafelé elhatároztuk, hogy létre kellene hozni az erdélyi tájegységet a szentendrei skanzenben. A Jóisten megadta, hogy amit 23 évvel ezelőtt megálmodtunk az most megvalósulhatott.

– Mi volt a legnagyobb kihívás ebben a két évtizedben?

– Számos nehézség akadt. Először ki kellett alakítani egy koncepciót, amely alapján bemutatható a tájegység. Úgy találtuk helyesnek, hogy ne csak a magyar épületek legyenek felépítve, hanem más nemzetiségeké is. Erdély sokszínű volt régen is, amelyet vissza kívántunk adni a tájegység bemutatásában is. Így a magyar-székely épületek mellett a román, a szász, az örmény, a zsidó és a cigány emlékek is helyet kaptak. Jelentős nehézséget jelentett, hogy 800–1000 kilométer távolságról kellett tárgyakat és épületeket áthozni. Minden egyes épület lebontása hivatali engedélyekkel történt, minden egyes tárgyunk és épületelemünknek az áthozása ugyancsak az örökségvédelmi hatóságok hivatalos engedélyével jöhetett létre. Ez sok adminisztratív munkát jelentett.

Az átszállítás, a leltárazás, a konzerválás, a digitalizálás és a raktározás szintén óriási logisztikai erőforrásokat igényelt.

Voltak napok, amikor hat-nyolc kamion is érkezett a múzeum gazdasági udvarába. Talán elég annyit mondanom, hogy több, mint ötvenezer tárgy került be az új tájegységbe. Ez egy igen nehéz, de egyben lenyűgöző munka is volt.

Erdélyi patika részlete (Forrás: Szabadtéri Néprajzi Múzeum hivatalos oldala)

– Mi lett volna ezeknek az erdélyi házaknak, portáknak a sorsa, ha az eredeti helyükön maradnak?

– Erdélyben hasonló szituációt látunk ma, mint Magyarországon a 60-as évek vége, 70-es évek eleje óta. A társadalom gazdaságilag gyarapszik, egyre kevésbé becsülik meg a régi épületeket. Románok és magyarok egyaránt jelentős számban dolgoznak Nyugat-Európában, a megkeresett pénzből pedig viharos gyorsasággal építenek új épületeket. Néha csupán hónapok leforgása alatt változik meg egy-egy település hagyományos utcaképe.

Azaz óriási erejű átalakulás és modernizáció zajlik Romániában is, mi ebben a munkában kiemelt figyelmet fordítottunk az értékmentésre.
– Román pályatársak segítettek-e ebben a munkában?

– Konkrétan román kolléga nem, de a romániai magyarok a kezdetektől a segítségünkre voltak. Sepsiszentgyörgy, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Marosvásárhely magyar múzeumvezetőjével írtunk alá együttműködési megállapodásokat. Tőlük nagyon sok segítséget kaptunk a történeti források felkutatásában és az épületfelmérésekben egyaránt. Romániában kiváló, világszínvonalú skanzenek is vannak, amelynek vezetőit a megnyitóra is várjuk. Hamarosan kiderül, hogy mit szólnak a román kollégák a mi szemléletünkhöz és ahhoz, hogy hogyan mutatjuk be Erdélyt.

– A határon túli magyarok hogyan tekintenek erre a nagy vállalkozásra?

– Az erdélyi magyarok már most rendkívüli módon érdeklődnek a szentendrei skanzen iránt. A bemutatott városi házakat olyan pontosan építettük meg, hogy a helyi kollégák azt mondták, hogy hitelesebbek is, mint az eredetiek. Ugyanis mi megszereztük az egykori kiviteli engedélyeket, tervrajzokat, épületszkennerrel mértük fel az épületeket és valóban eredeti pompájukban tündökölhetnek. Gyakorta ellentétben az eredetiekkel, amelyeket olykor nem hozzáértően alakítottak át.

– A falusi házak is ilyenek?

– Nem, azok valóban az eredetiek, amelyeket áthoztunk a határon és ismét felépítettünk.

Így több, mint száz épület került be az erdélyi tájegységbe.

Olyan épületek, amelyekre egyértelműen már csak a lebontás várt volna odahaza. A helyiek örülnek, hogy megmenekültek ezek a szép régi épületek. Pár éve egy meghökkentő kérdést tett fel nekem egy csíkszeredai újságíró. Megkérdezte, hogy elképzelhető, hogy a székely gyerekeknek tíz év múlva Szentendrére kell jönniük, hogy megnézzék, milyen volt a múltjuk? Ez egy kemény, de helyén való kérdés volt. Azt tudtam válaszolni, hogy ha nincsen szerencséjük, akkor igen.

– A fiatalokat hogyan lehet fogékonnyá tenni az épített örökségük és saját múltjuk iránt? Jó eszköz erre a skanzen?

– Mindenképpen! A Szabadtéri Néprajzi Múzeum életében is tetten érhető egy paradigmaváltás. Ez a koncepcióváltás nemcsak a települési tervben, hanem a bemutatás módszerében is érződik. A korábbi évtizedekben szinte csak enteriőr kiállításokban gondolkodtunk.

Mára azonban a főszerep a szórakoztató, interaktív elemek segítségével történő ismeretátadásé.

Mindezek lényegesen segítik a befogadást.

Erdélyi tájegység, szentendrei skanzen (Forrás: Szabadtéri Néprajzi Múzeum hivatalos Facebook-oldala)

Harmincegy flashmobszerű jelenettel ismerkedhetnek meg a látogatók. Ezek nyolc-tíz perces kis szituációk, ahol beöltözött színészek mindennap előadnak egy-egy jelenetet. A látogatók valóban átélhetik, az egykor megtörtént eseményeket, életszituációkat azokat a megváltozott életstratégiákat, amelyeket a kisebbségbe szorult magyarság elmúlt száz évét jellemezte. Lesz nyomda, működő postahivatal, a kornak megfelelő járművek, sőt egy szimbolikus kölcsönzési díj ellenében egykori ruhákba beöltözve sétálhatnak a skanzen területén.

Emellett lesz rengeteg kóstolnivaló, a pincébe történő „beszabaduló” szoba.

És természetesen sok minden más is, amelyek rendkívüli módon fogják szórakoztatni a látogatókat. Több, mint 23 éves rendkívül aktív szakmai tervezési és kivitelezői munka zárul le ezekben a napokban, amelynek eredményeképpen az erdélyi tájegység mindenki számára megtekinthető.

 

 Tóth Gábor

Megásták már mesterségünk sírját

Újra megnyitotta kapuit a szentendrei skanzen

Nincs karácsony mézeskalács nélkül

Kiemelt képünk forrása Szabadtéri Néprajzi Múzeum hivatalos Facebook oldala

Iratkozzon fel hírlevelünkre!